Vízilabda: a női válogatott még készül, a férfiaké nem

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.23. 17:13
null
Bíró Attila úgy készül, a női válogatott májusban olimpiai selejtezőt játszik (Fotó: Török Attila)
A magyar női vízilabda-válogatott a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben is folytatni kényszerül a felkészülését, ugyanakkor a férficsapatnak egyelőre nincs erre szüksége.

Bíró Attila, az Európa-bajnoki bronzérmes női együttes szövetségi kapitánya a vlv.hu szakportálnak elmondta, mivel a márciusról májusra halasztott olimpiai selejtező időpontja még nem módosult, úgy készülnek, hogy a kvótát ezen a viadalon kell megszerezniük, elméletileg az olaszországi Triesztben.

„Amíg ez így van, és nem jelentik be a torna további halasztását, nem kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy akár csak egy hónap is kimarad a felkészülésből” – tette hozzá a szakember, akinek tanítványai már túl vannak egy kéthetes önkéntes házi karanténos időszakon, jelenleg pedig otthon online edzéseket végeznek.

A csapat hamarosan a Komjádi uszodában folytatja a felkészülését különleges egészségügyi óvintézkedések mellett, első lépésként minden vízbe szálló játékosnak két egymást követő negatív koronavírustesztet kell felmutatnia. Bíró Attila terve, hogy délután, este mindenki otthon végezne szárazföldi edzést, délelőttönként pedig egy hosszabb vízi foglalkozás lenne a Komjádiban.

„Ez egyelőre másfél hétig tartana, s amennyiben a vírushelyzet kedvező fordulatot venne, és biztossá válna, hogy a májusi selejtezőt nem halasztják el, akkor áttérnénk a napi két vizes edzésre” – mondta a kapitány, aki néhány játékosra nem számíthat, ugyanis van olyan, aki idős családtagjával él együtt, míg például Rybanska Natasa a szlovákiai Pöstyénben ragadt, és ha visszatérne, az újabb két hét karantént jelentene számára.

A januári Európa-bajnokságon a Duna Arénában aranyérmes férfiválogatottnak nincs ilyen nehéz dolga, ugyanis azzal a sikerével kiharcolta a tokiói szereplést. Märcz Tamás szövetségi kapitány elmondta, hogy eredetileg június közepén, a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjét követően kezdték volna a felkészülést, de ha nem lesz bajnokság, és a nemzetközi kupasorozatok sem folytatódnak, akkor előrehozhatják a keretedzéseket – természetesen ha minden szükséges feltétel teljesül.

„A válogatott játékosoknak – a stábtagok bevonásával – a hétköznapok teendőire vonatkozóan különféle ajánlásokat küldtem ki. Ezek orvosi, táplálkozási, mentális szempontból tartalmaznak instrukciókat, és természetesen az otthoni edzések részleteire is kiterjedtek” – mondta Märcz Tamás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik