Vízi: női szakág indításában segíti az UVSE a nyíregyházi Aqua SE-t

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.29. 19:53
Női vízilabdaszakág indításában nyújt segítséget a magyar bajnoki címvédő, Magyar Kupa- és LEN-kupa-győztes UVSE a nyíregyházi Aqua Sportegyesületnek – jelentették be a sportszervezetek vezetői sajtótájékoztatón pénteken a nyírségi megyeszékhelyen.

Szakács Roland, a nyíregyházi sportegyesület elnöke elmondta: a 2004-ben alakult, az országos utánpótlás-bajnokságban gyermek- és serdülőcsapatokkal versenyző klub tavasszal – az önkormányzattal közösen – uszodaépítésbe kezd, ezzel párhuzamosan az UVSE segítségével lánycsapatot szeretne létrehozni.Szakács Roland, a nyíregyházi sportegyesület elnöke elmondta: a 2004-ben alakult, az országos utánpótlás-bajnokságban gyermek- és serdülőcsapatokkal versenyző klub tavasszal – az önkormányzattal közösen – uszodaépítésbe kezd, ezzel párhuzamosan az UVSE segítségével lánycsapatot szeretne létrehozni.

A hatvan játékossal rendelkező Aqua SE története során először megpróbál a területi bajnokságban lánycsapatot indítani a legkisebb, 2007-es és 2008-as korosztályban. A cél, hogy toborzással, valamint az uszoda felépítésével részben megtartsa korosztályos játékosait, illetve később egy saját felnőtt csapatot indítson a bajnokságban – közölte Szakács Roland.

Lovas Péter, az UVSE Vízilabda Sportegyesület elnöke azt mondta, az egyesület közös programokkal, szoros együttműködéssel és szakmai támogatással segíti az új női szakág létrehozását Nyíregyházán.

Az eseményen Benedek Tibor, háromszoros olimpiai bajnok, világbajnoki és Európa-bajnoki aranyérmes vízilabdázó, az UVSE szakmai igazgatója arról beszélt, büszke arra, hogy az egész magyar női mezőnyben az ő egyesületük adja a legtöbb utánpótláskorú játékost, felnőttszinten pedig idén két csapattal is indulnak a női élvonalban.

A bajnok és kupagyőztes az új szezonban tovább tudott erősödni, a kupamérkőzések és a Bajnokok Ligája selejtezősorozatának indulásáig több felkészülési tornán is részt vesz – fogalmazott Benedek Tibor. Hozzátette, az elmúlt időszakban erős külföldi játékosokat igazolt az UVSE, amely továbbra is szeretné a megszokott magas szinten képviselni a magyar női vízilabdát.

„Elég tapasztalattal rendelkezünk ahhoz, hogy egy újonnan induló női szakágat segíteni tudjunk" – mondta Benedek Tibor.

A sajtótájékoztatót követően az érdeklődök számára vízilabdás közönségtalálkozót szerveztek, amelyen Keszthelyi Rita és Gangl Edina Európa-bajnok vízilabdázók, az UVSE és a magyar válogatott játékosai is részt vettek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik