Vízi: augusztus végén és szeptemberben lesz a 2022-es Eb

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.28. 11:17
null
A LEN bejelentette, hogy augusztus 27. és szeptember 10. között rendezik meg a 2022-es spliti vízilabda Európa-bajnokságot (Fotó: Mirkó István)
Az Európai Úszószövetség (LEN) bejelentette, hogy augusztus 27. és szeptember 10. között rendezik meg a 2022-es spliti vízilabda Európa-bajnokságot.

 

A LEN pénteki közleményében kiemeli, hogy azért jelölte ki a nem szokványos őszi időpontot, hogy a játékosoknak elég időt hagyjon a regenerálódásra a tavaszi sűrű versenyprogram után. Emlékeztetnek, hogy ugyan 2014-ben és 2018-ban nyáron bonyolították le a kontinensviadalt, azt megelőzően, 2006-ban és 2010-ben ugyancsak szeptember volt az Eb dátuma.

A koronavírus-járvány dominóeffektust idézett elő a sport világában, a tokiói nyári olimpia 2021-re halasztása után az arra az évre tervezett vizes világbajnokságot 2022 májusára helyezték át. Azzal, hogy nem júliusban lesz az Eb, a pólósoknak elég idejük marad arra, hogy kipihenjék magukat és megfelelően felkészüljenek.

A LEN elnöke, Paolo Barelli kiemelte, a horvát szövetség, valamint a helyi szervezők partnerek voltak abban, hogy szeptemberben kerüljön sor a versenyre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik