Vizes vb: Varga Dénes megsérült, valószínűleg nem játszhat már a tornán!

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.07.16. 13:35
null
Varga Dénes sérülése érzékenyen érintheti a magyar válogatottat (Fotó: Derencsényi István)
Eltört az ujja Varga Dénesnek, a kvangdzsui világbajnokságon szereplő magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitányának, akire így valószínűleg nem számíthat a továbbiakban Märcz Tamás szövetségi kapitány – adta hírül a waterpolo.hu.

 

A szövetség tájékoztatása szerint a Ferencváros olimpiai és világbajnok pólósa az Új-Zéland elleni húszgólos győzelem során sérült meg. Vargának a lövőkezén eltört az egyik ujja, amikor az ellenfél egyik játékosa véletlenül megrúgta. Märcz Tamás szerint Varga Dénes számára ezzel véget ért a kvangdzsui torna.

„A meccs harmadik negyedében, egy visszaúszásnál – Dumi elmondása szerint – a ellenfél egyik játékosának valószínűleg vétlen rúgásakor sérült meg” – fogalmazott a Nemzeti Sportnak Märcz Tamás szövetségi kapitány.

Egyből látszott, hogy gond van, onnantól már nem is játszott, a délelőtti edzést is kihagyta. Délután a röntgen megerősítette, hogy komolyabb a baj. Ahogyan azt a kapitány a szövetség honlapjával közölte, a lövőkezén ujjtörést szenvedett.

„Kisebb törés van a kisujjban, emiatt nehézkes az úszás, a labdát sem tudja megfogni. Az ilyen sérülésnek általában három-négy hét a gyógyulási ideje. Remény mindig van, de egyelőre annak nagyobb a valószínűsége, hogy nem játszik már a világbajnokságon.”

A 32 éves klasszis – aki az első meccsünkön két gólt dobott – a csapattal marad, s a medence partjáról segít társainak.

A vb-n nem lehet cserélni, így Märcz Tamás keretében immár csak tíz mezőnyjátékos maradt, de a kapitány bízik benne, hogy a többiek megoldják Varga pótlását.

„A szakma és a közvélemény is tisztában van vele, hogy egy Dumi szintű játékos mennyire fajsúlyos a klubjában és a válogatottban, a gólokkal, a játékszervezéssel. Ezért is fontos a jelenléte, a csapattal marad, hiszen nem kell műteni, nincs elmozdulás. Meg kell oldani a helyzetet, hogy nem játszhat, a többieknek kell nagyobb részt vállalniuk” – tette hozzá Märcz.

A mieink magyar idő szerda hajnalban Spanyolországgal találkoznak a C-csoport rangadóján.

A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Angyal Dániel (Szolnok), Bátori Bence (Szolnok), Hárai Balázs (OSC), Jansik Szilárd (FTC), Mezei Tamás (FTC), Manhercz Krisztián (OSC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok)

FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU

CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
C-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–Új-Zéland 24–4 (4–0, 7–1, 6–2, 7–1)
Kvangdzsu, 300 néző. V: An (dél-koreai), Willis (dél-afrikai)
MAGYARORSZÁG:
Nagy V. – Varga Dénes 2, Jansik Sz. 2, VÁMOS 3, Hárai 1, Sedlmayer 1, MANHERCZ K. 3.Csere: Vogel Soma (kapus), MEZEI 2, ZALÁNKI 4, ANGYAL 3, BÁTORI 3. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
ÚJ-ZÉLAND: Dymond – Newcombe, Small 1, M. Bryant, PIKE 1, Sunde, Brown. Csere: Fountain (kapus), Clark 1, Stankovich, Lewis 1, Potaka, S. Bryant. Szövetségi kapitány: Davor Carevic
Gól – emberelőnyből: 11/11, ill. 9/1
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 4/1, ill. –
Kipontozódott: Manhercz K. (23. p.), M. Bryant (25. p.), Bátori (32. p.)

A C-CSOPORT TOVÁBBI PROGRAMJA (magyar idő szerint)
Július 17., szerda
4.10: MAGYARORSZÁG–Spanyolország
5.30: Dél-Afrika–Új-Zéland
Július 19., péntek
1.30: Dél-Afrika–MAGYARORSZÁG
2.50: Új-Zéland–Spanyolország
A magyar csapat összes mérkőzését közvetíti az M4 Sport.

A Nemzeti Sportot a vizes vb-ről tudósítja: Csurka Gergely, Roska Emese Boglárka, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest).

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik