Vizes vb: legyen szorosabb meccs, mint Budapesten!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.18. 07:55
null
Tóth László másodedző is főszereplő a tréningeken (Fotó: Földi Imre)
A magyar női vízilabda-válogatott a csoportelsőségért száll vízbe magyar idő szerint csütörtök délután fél kettőtől Oroszország ellen. Az oroszok egy hónappal ezelőtt a világliga budapesti nyolcas döntőjében 14–9-re legyőzték a mieinket. Bíró Attila szövetségi kapitány együttesének most itt a visszavágás lehetősége, ám ha „csak” szorosabb lesz a mai meccs, mint a pesti volt, akkor sincs tragédia – legalább ritmusban maradnak a lányok.

Ha már úgysem szerepel magyar műugró a világbajnokságon, érdemes lenne Gurisatti Grétát, Szilágyi Dorottyát meg Horváth Brigittát beugrásra bírni! Bár ami azt illeti, nem kellett sokáig győzködni őket. A vízilabda-válogatottak minden szünnapon az egyik műugrómedencében edzenek, a szerda esti tréningen a három vagány lány felmászott a deszkákra.

„Ezt most inkább ne nézd!” – szólt oda nevetve Leimeter Dóra az éppen betoppanó Tóth László másodedzőnek, amikor Gurisatti és Szilágyi kézen fogva 3, míg Horváth 5 méterről ugrott a vízbe.

Persze semmi bajuk sem lett, csak csobbantak egy nagyot, mielőtt labdát ragadtak volna.
Akik már korábban így tettek, azok sem unatkoztak: kezdésként a partról próbáltak kapuba találni, ez Gyöngyössy Anikónak sikerült a legjobban, labdája egy másik vízben lévő labdáról vágódott be, ellenben Tóth László cimbalomszögből, lábbal „csak” kapufáig jutott.

Női válogatottunk helyi idő szerint csütörtök este fél kilenckor (otthon ez 13.30) száll vízbe az oroszok ellen, így az edzésidőpont is ehhez igazodott: el is kezdődött a munka, a taktika és lábtempó került előtérbe.

A LEHETSÉGES MENETRENDEK
Ha a magyar válogatott nyer, akkor csoportelső, nem kell a negyeddöntős szereplésért játszania, így kap egy extra pihenőnapot, hiszen szombat helyett csak hétfőn játszik majd legközelebb a Kazahsztán–Ausztrália mérkőzés győztesével, s ha ott nyer, akkor következhet az elődöntő a Görögország–Kína találkozó győztese és a vb-címvédő Egyesült Államok mérkőzésének nyertese ellen.
Ha a magyar válogatott kikap, akkor a csoport második helyén végez, és másik ágra kerül. Az A-csoport harmadik helyezettjével mérkőzik meg a negyeddöntőért. Győzelem esetén Olaszország következhet a negyeddöntőben.
Döntetlen esetén a gólkülönbség rangsorol, ez pedig a magyar válogatottnak kedvez

„Egy kis uszimuszi” – viccelődött Horváth, Gurisatti rögvest megtoldotta: „Fő a változatosság”, aztán persze már csobbantak is.

„Most látom, még nincsenek itt az oroszok, el is kezdünk készülni, amilyen gyorsan csak lehet – mondta Illés Anna még a tréning előtt. – Nehéz gyakorolni, amikor a másik oldalon ott van az ellenfél, hiszen nyilván a másod- meg harmadedzők a riválist nézik, ahogy néha a játékosok is egymást figyelik… Viszont a meccsen úgy kell végrehajtani a figurákat, hogy bármennyire is készülnek, eredményesek legyünk.”

A B-csoport két hibátlan együttese az első helyért csap össze: a csoportgyőzelem a negyeddöntőbe visz, ám Bíró Attila szövetségi kapitány korábban is elmondta, az sem tragédia, ha másodikként rájátszásmérkőzést kell vívni, hiszen akkor ritmusban marad a csapat, nincsenek plusz szünnapok. A két együttes jó egy hónappal ezelőtt a világliga budapesti nyolcas döntőjében játszott egymással, akkor 14–9-re az oroszok nyertek.

„Az nem sikerült jól, de annyira szörnyű sem volt, hiszen éreztük, még nem vagyunk készen” – jegyezte meg Illés, mire a végén némi fórgyakorlást is vezérlő Bíró csak annyit mondott: legyen szorosabb a meccs, mint Budapesten.

Legyen!

B-CSOPORT
Július 14., vasárnap
Oroszország–Kanada 18–10
MAGYARORSZÁG–Dél-Korea 64–0
Július 16., kedd
Dél-Korea–Oroszország 1–30
Kanada–MAGYARORSZÁG 14–15
Július 18., csütörtök
12.10: Kanada–Dél-Korea
13.30:MAGYARORSZÁG–Oroszország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Magyarország
2
2


79–14
4
2. Oroszország
2
2


48–11
4
3. Kanada2


224–33
0
4. Dél-Korea
2


2
1–94
0

A NŐI VÁLOGATOTT VB-KERETE
Kapusok:
Gangl Edina (UVSE), Magyari Alda (Honvéd/POLO SC)
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Rybanska Natasa (UVSE), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Vályi Vanda (Dunaújváros)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik