Vizes vb: Katonásan, fapofával beállunk a sorba – Gurisatti Gréta

ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Kvangdzsu))ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Kvangdzsu))
Vágólapra másolva!
2019.07.22. 07:59
null
Gurisatti Gréta szerint katonásan és fapofával kell tenniük a dolgukat (Fotó: Derencsényi István)
Nem szabad felülni a hisztinek – vallják a magyar női vízilabda-válogatott játékosai, akik a korábbi sikerekből is erőt merítenek az olaszok elleni, 11.30-kor kezdődő világbajnoki negyeddöntőben.

 

„Még hullámzó a játékunk”
Gangl Edina, a vízilabda-válogatott kapusa: „A kapitány az Új-Zéland elleni meccs előtt is elmondta, most kezdődik a világbajnokság. Egyébként ahogy kimentünk az uszodából, már csak az olaszokkal foglalkoztunk, sőt már a szombati mérkőzés előtt is videóztuk őket. Mindegy, hány góllal, le kell győznünk az olaszokat, mert akkor van értelme az egésznek, amit hónapok óta csináltunk.”
Horváth Brigitta, a vízilabda-válogatott szélsője: „Nagyon oda kell figyelni a védekezésünkre, ha az működik, minden más is rendben lesz, a támadással sem lesz gond. Még hullámzó a játékunk, ám azon dolgozunk, hogy minél kevésbé legyen az. Sokat segít, hogy többször játszottunk az olaszok ellen, bár így ők is ismernek minket. A szabadidőnket együtt töltjük a játszóteremben, vagy az apartmanunkban kártyázunk, szóval jó a hangulat a csapaton belül.”

Minden most kezdődik el – csak Ákos dalszövege után nem a szívdobbanásra, hanem az olaszok elleni negyeddöntőre gondolunk.

Míg a férfiválogatott három, tulajdonképpen sima győzelemmel menetelt a nyolc közé a kvangdzsui világbajnokságon, a nők hullámzóan játszottak. Dél-Korea történelmi, 64 gólos kiütése után megszenvedtek Kanadával, de legalább nyertek, ellentétben az oroszok elleni csoportzárással, amelynek ötgólos zakó lett a vége, Új-Zéland legyőzése pedig nem mérvadó. Az olaszokkal kapcsolatban szépek az emlékek, hiszen legutóbb éppen Torinóban nyert a csapat az Európa-kupa bronzmérkőzésén.

„Talán azért győzzük le őket mostanában, mert megtanultuk kezelni a hisztizős játékukat – fejtegette Gurisatti Gréta a szünnapi konditermi edzés és videózás után. – Ha felháborító kiállítást is ítélnek ellenünk, összeszorítjuk a fogunkat, és hajtunk tovább, senkinek sem terelheti el a figyelmét a korábbi szituáció. Sem a kapitánynak, sem nekünk, játékosoknak nem érdemes bosszankodnunk vagy reklamálnunk, nem tudunk jól kijönni egy ilyen helyzetből.”

A világbajnoki negyeddöntő szempontjából talán az egy évvel ezelőtti összecsapás a legkedvesebb emlék. Barcelonában Keszthelyi Rita varázslatos hajrábeli góljának és Gangl Edina ötösvédésének is köszönhetően bejutott az Európa-bajnoki elődöntőbe válogatottunk.

„Sokkal erősebbnek érzem most az olaszokat – folytatta Gurisatti. – Nagyon jól játszottak a világligadöntőben, ráadásul itt, Kvangdzsuban is magabiztosan nyerték meg a csoportjukat. Nekünk akkor lehet sanszunk, ha rögtön az elején annyira határozottan és fegyelmezetten játszunk, hogy elbizonytalanítjuk őket.”

Elmondva egyértelmű a feladat, de a csapat a felkészülés és a világbajnokság alatt is hullámzóan teljesített. Képes lesz most, a legfontosabb pillanatban kiegyensúlyozottan játszani? Pláne úgy, hogy Vályi Vanda, Rybanska Natasa és a kapus Magyari Alda egyaránt újonc világversnyen, és ha Vályi alapembernek is számít, azért ez más kávéház, mint eddig bármi, amiben „megfordult”.

„Elszántak vagyunk – szögezte le Gurisatti. – Kiemelkedő a csapategység, nem tudom elképzelni, hogy bármelyik csapat kizökkentsen minket. Senki sem engedheti meg magának, hogy csapkod, hisztizik, egyikünket sem viheti el a hév. Katonásan, fapofával beállunk a sorba, és tesszük a dolgunkat.”

Szilágyi Dorottya elmondta, a két nagy lövőt, Roberta Bianconit és Arianna Garibottit kell kivenni a játékból, és egyetért ezzel Gurisatti is. „Ha őket semlegesítjük, a többiek már nem olyan erősek, hogy megnyerjék a meccset.”

 

NŐI VÍZILABDA
NEGYEDDÖNTŐ
11.30:
Olaszország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik