Vizes vb: az olasz pólósok simán verték a spanyolokat a döntőben

ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Kvangdzsu))ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Kvangdzsu))
Vágólapra másolva!
2019.07.27. 12:31
null
Olaszország nyerte meg a kvangdzsui világbajnokságot (Fotó: AFP)
A második-harmadik negyedben eldöntötte a mérkőzést az olasz férfi vízilabda-válogatott, amely a spanyolok elleni 10–5-ös sikerrel aranyérmet szerzett a kvangdzsui világbajnokságon.

 

Az elképesztően nehéz ágon a döntőig menetelő spanyoloknak a fináléig tartott a varázs: a spanyol armada hiába takarította el az útból a szerb és a horvát csapatot is, a döntőben már nem bírt a négy között kemény meccsen a mieinket búcsúztató olaszokkal.

Az első negyedben (2–2) még nem tudtak ellépni az olaszok, aztán Pietro Figlioli, Vincenzo Dolce és Vincenzo Renzuto Iodice góljával hirtelen 5–2-re vezettek. A spanyolok korábbi pompás védekezése a harmadik negyedben sem állt stabil lábakon, és ez pláne úgy okozott problémát, hogy elöl nem tudtak eredményesek lenni. Pedig tesztelték rendesen Marco Del Lungót, de a kapus mindent védett.

Míg Alessandro Campagna és csapata minden perccel közelebb került az aranyhoz, a spanyoloknak legkésőbb az utolsó negyed első góljánál elúszott a hajó, Del Lungón pedig tényleg nem lehetett kifogni. A helyi rendezők nem győzték leültetni a már percekkel a vége előtt hangosan örülő olasz szurkolókat, a vízben pedig többen ugyanekkor már az arcukat fogták örömükben. Campagna az utolsó percekben csak azért kért időt, hogy a parton ugrálva, a vízben meg csapkodva „előünnepeljék” a vb-címet. Az olasz mester aztán megpróbált elmenekülni, végül akkurátusan levette a cipőjét és a stábtagokkal csobbant a vízbe – mi meg megjegyezhettük, a világbajnoktól kapott ki a végül negyedik helyen záró magyar csapat.

Az olaszok a 2011-es sanghaji világbajnokság után először nyertek vb-aranyat, míg a spanyolok a tavalyi, Barcelonában rendezett Európa-bajnokság után ismét a dobogó második fokára állhattak fel.

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja:Roska Emese Boglárka (Kvangdzsu), Csurka Gergely (Kvangdzsu), Derencsényi István (Kvangdzsu, fotó), Kovács Erika (Budapest)

FINA VIZES VB, FÉRFI VÍZILABDA
DÖNTŐ

Olaszország–Spanyolország 10–5 (2–2, 3–1, 3–1, 2–1)

KORÁBBAN
A HARMADIK HELYÉRT (BRONZMÉRKŐZÉS)
HORVÁTORSZÁG–MAGYARORSZÁG 10–7 (2–1, 2–2, 2–2, 4–2)

Kvangdzsu, 1000 néző. Vezette: Alexandrescu (román), Sztavridisz (görög)
HORVÁTORSZÁG: BIJAC – Vukicevic, Fatovic, Vrlic, García Gadea, JOKOVIC 6, Buslje. Csere: Loncar 1, Benic 1, SETKA 1, Milos 1, Macan.Szövetségi kapitány: Ivica Tucak
MAGYARORSZÁG: NAGY V. – Jansik Sz., Bátori, Manhercz K. 2, HÁRAI 2, Vámos 1, Sedlmayer. Csere: Pohl, Mezei, Angyal 1, Zalánki 1, Varga Dénes.Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
Gól – emberelőnyből: 14/7, ill. 20/6
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Macan (23. p.), Jansik Sz. (26. p.), Pohl (28. p.), Setka (28. p.), Vukicevic (29. p.), Angyal (29. p.), Buslje (31. p.), Fatovic (32. p.)

A végeredmény.

Világbajnok: Olaszország (Matteo Aicardi, Michael Bodegas, Vincenzo Dolce, Gonzalo Echenique, Niccolo Figari, Pietro Figlioli, Francesco Di Fulvio, Marco Del Lungo, Stefano Luongo, Gianmarco Nicosia, Vincenzo Renzuto Iodice, Edoardo Di Somma, Alessandro Velotto, szövetségi kapitány: Alessandro Campagna), 2. Spanyolország, 3. Horvátország, 4. MAGYARORSZÁG (Angyal Dániel, Bátori Bence, Hárai Balázs, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Nagy Viktor, Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás, Vámos Márton, Varga Dénes, Vogel Soma, Zalánki Gergő, szövetségi kapitány: Märcz Tamás), 5. Szerbia, 6. Ausztrália, 7. Görögország, 8. Németország, 9. Egyesült Államok, 10. Montenegró, 11. Japán, 12. Dél-Afrika, 13. Brazília, 14. Kazahsztán, 15. Dél-Korea, 16. Új-Zéland

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik