Vizes vb: „A négy nullás hátránnyal megalapoztuk a meccs hangulatát”

ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Kvangdzsu))ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Kvangdzsu))
Vágólapra másolva!
2019.07.18. 17:27
null
Bíró Attila szerint az oroszok ellen nem fér bele négy-öt gyengébb egyéni teljesítmény (Fotó: Derencsényi István)
Az oroszoktól elszenvedett ötgólos vereség után a Nemzeti Sportnak értékelt Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A Dél-Koreában zajló világbajnokság csoportkörét a második helyen zárta a válogatott, amely így Új-Zélanddal játszik szombaton, s a negyeddöntőben következhet a D-csoportot megnyerő Olaszország.

 

– Mintha semmi sem úgy nem történt volna, ahogyan akarták.
– Az első négy támadásból talán három gólt kaptunk, nyilván nem ezt beszéltük meg. Az oroszok most négy lefordulásgólt lőttek, ezt a játékelemet még a budapesti meccsen is jobban megoldottuk. Azt szerettem volna, ha szorosabban alakul, mint a világligán, ám ezúttal is ötgólos lett a különbség. Bealudtunk az elején, ezzel a kezdéssel, a négy nullás hátránnyal megalapoztuk a meccs hangulatát. Akadtak jó momentumok, de ez összességében kevés, szétúsztak minket.

– Ha jól hallottam, azt mondta egyik kollégájának, az orosz sokkal jobb csapat. Tényleg?
– Ezt kell mondjam, hiszen most is magabiztosan győztek le minket. Ahogyan Kanadánál jobbak vagyunk két meccs alapján, hiszen a világligában is nyertünk ellenük, úgy az oroszok nálunk erősebbek. Kell változtatni néhány elemen, hogy ha esetleg ismét összekerülünk velük a vébén, legyen sanszunk ellenük.

– Összezárható az olló?
– Abszolút, hiszen nálunk most volt négy-öt gyenge teljesítmény, amely az oroszoknál nem. Az ő leggyengébb teljesítményük is magasan az átlag felett volt.

– Minek tudható be az elején tapasztalt koncentrációvesztés?
– Biztos volt egy-két figyelmetlenség, de őszintén, nem tudom.

– A gyakorlás szempontjából jól jön a nyolcaddöntő?
– Mindenképpen, mert játszanunk kell, ilyen produkcióval nyilván nem lesz sanszunk a negyeddöntőben. Kellenek még fejlődési lehetőségek, mert egy-két játékos nem azt nyújtja, amit szeretnék.

– Pozitív, hogy nem az amerikai ágra kerültek?
– Eddig sem néztünk nagyon előre, mert először is el kell jutni odáig. Mindenki ezt ragozza, ám nekünk egyelőre be kell kerülni a nyolc, aztán a négy közé. Nézhetünk bármilyen ágat, ez a csapat még eléggé hullámzó teljesítményt nyújt.

TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEK

Magyari Alda, a magyar vízilabda-válogatott kapusa: – Csalódott vagyok magammal miatt, mert sokkal jobb teljesítményt is nyújthattam volna. Olyan gólokat kaptam, amelyeket simán el lehetett volna kerülni. Nem tudom, talán azért, mert túlságosan kijöttem a kapuból, mindenesetre ennyi ejtést nem szedhetek be a folytatásban, dolgoznom kell rajta. Az oroszok az elején sokkal magabiztosabbaknak tűntek, egyszerűen igyekeztek befejezni a támadásokat, és ez össze is jött nekik. Az pozitív, hogy Új-Zéland ellen sikerülhet jó mérkőzést játszanunk, visszahozhatja a hangulatot, mindenki lőhet gólt. Jobb lett volna, ha nincs, de ha így alakult, akkor élünk a lehetőséggel.

Parkes Rebecca, a magyar válogatott centere: – Nagyon lassan kezdtünk, az oroszok gyorsan elléptek tőlünk. Próbáltunk felzárkózni, de nem sikerült. Persze szerettünk volna a csoport élén végezni, ám ha így alakult, akkor jöjjön Új-Zéland. Nem lesz különleges a meccs azért, mert ott születtem, ez nem akadályoz meg abban, hogy a legjobbamra törekedjek.

Tóth-Csabai Dóra, a magyar vízilabda-válogatott bekkje: – Az első perctől kezdve úgy éreztem, hogy dekoncentráltak vagyunk, egyből lefordultak minket, holott megbeszéltük, hogy ezt egyáltalán nem tehetik meg. Nagyon sok gólt kaptunk, javítani kell ezen, mert botrányos. Nem így akartunk játszani, ám így sikerült, természetesen a nyolcaddöntőben le kell győzni Új-Zélandot.

VIZES VB
NŐI VÍZILABDA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ

B-CSOPORT
OROSZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 17–12 (6–4, 5–3, 2–1, 4–4)
Kvangdzsu, 200
néző. Vezette: Putnikovics (szerb), Sztavridisz (görög)
OROSZORSZÁG: Karnauh – BERSZNYEVA 4, Prokofjeva 1, Szoboljeva 1, Tyimofejeva 1, RIZSKOVA 3, Karimova 2. Csere: Tolkunova 1, Gorbunova 2, Szimanovics, Ivanova, SZERZSANTOVA 2. Szövetségi kapitány: Alekszandr Gajdukov
MAGYARORSZÁG: Gangl – Szilágyi D. 1, Keszthelyi 3, Illés 1, Parkes, VÁLYI V. 3, Tóth-Csabai 1. Csere: Magyari (kapus), Gyöngyössy 1, Gurisatti 2, Rybanska, Leimeter, Horváth B. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
Gól – emberelőnyből: 11/8, ill. 9/4
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 4/1
Kipontozódott: Rybanska (23. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Tolkunova (16. p.)
MESTERMÉRLEG
Alekszandr Gajdukov:
– Nagyon fontos meccs volt, hiszen erős csapat ellen játszottunk. Az első helyért küzdöttünk, elégedett vagyok, hogy sikerült megszerezni. Többnyire jól pólóztunk, olykor nem, de az első helynek mindenképpen örülhetünk.

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Kanada–Dél-Korea 22–2

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Oroszország 3 3 65–23 6
2. Magyarország 3 2 1 91–31 4
3. Kanada 3 1 2 46–35 2
4. Dél-Korea 3 3 3–116 0

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja:Roska Emese Boglárka, Csurka Gergely, Derencsényi István (fotó), Kovács Erika (Budapest)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik