Varga Zsolt a megszerzett trófeákkal (Fotó: Török Attila)

– Kisimultabbnak tűnik – volt mit kipihennie?
– Én is elfáradtam az idény végére, hiszen nagyon nehéz év volt sok jó élménnyel, de sok nehézséggel is. Megviselt, amikor nem ment jól a játék és mintha minden szétesett volna – akkor nem tudtam még előre, hogy a végére minden jól alakul, úgyhogy kellett a feltöltődés.

NÉVJEGY: VARGA ZSOLT
Született: 1972. március 9., Budapest
Sportága: vízilabda
Posztja játékosként: center
Klubjai játékosként: KSI SE (1980–1989), UTE (1989–1990), BVSC (1990–1997), Mladost Zagreb (horvát, 1997–2001), Savona (olasz, 2001–2004), Cremona (olasz, 2004–2008), Posillipo Napoli (olasz, 2008–2010), Ferencváros (2010–2012)
Klubjai edzőként: Ferencváros (2012–)
Kiemelkedő eredményei játékosként: olimpiai bajnok (2000), vb-2. (1998), 2x Eb-győztes (1997, 1999), 2x Eb-2. (1993, 1995), Eb-3. (2001), 2x világ­kupagyőztes (1995, 1999), Bajnokok Ligája-2. (2000), LEN-kupa-győztes (2001), KEK-győztes (1999), KEK-2. (1996), 2x magyar bajnok (1996, 1997), Magyar Kupa-győztes (1995), horvát bajnok, 3x Horvát Kupa-győztes, 2x Olasz Kupa-győztes
Kiemelkedő eredményei edzőként: Bajnokok Ligája-győztes (2019), 2x Eurokupa-győztes (2017, 2018), európai Szuperkupa-győztes (2018), európai Szuperkupa-2. (2017), magyar bajnok (2018, 2019), Magyar Kupa-győztes (2018), ifjúsági világbajnoki 2.
Elismerései: az év magyar vízilabdázója (1996), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2000), a világ legjobb edzője (Vízilabdaedzők Világszervezete, 2018)

– Valahogy nem látom magam előtt Varga Zsoltot, aki nem a vízilabdán gondolkodik.
– Pedig van ilyen. Szükség van nemcsak a pihenésre, a stresszmentesítésre is, mert hiába pihenek, ha közben bennem marad a feszültség. Már menet közben is figyeltem erre, mert muszáj volt, hogy maradjon erőm az idény végére. Mindig edzettem, de a hosszabb távú, például tíz kilométeres futás vagy három-négy ezer méteres úszás teljesen mentesít a stressztől, a szokásos kikapcsolódási formák, az olvasás, a filmnézés vagy zenehallgatás mellett.

– Élete legkeményebb idényén van túl?
– Ha az edzői karrieremet nézem, biztosan az egyik legnehezebb volt, bár azt rosszabbul éltem meg, amikor a kilencedik helyért küzdöttünk a KSI ellen. Az embert próbáló időszak volt, sokszor tettem fel magamnak a kérdést, hol látszik meg a munkám. A sportban a sikerekkel mérnek minket, és mi magunkat, akkor pedig csak pofonokat kaptam.

– Öt évvel később pedig felért a csúcsra. Milyen volt a mostani év?
– Elsőként az jut eszembe, hogy nehéz. Nyomás volt rajtunk, hogy megnyerjük a bajnoki címet, hiszen míg egy éve inkább bravúrral győztünk a Szolnok ellen, most elvárták tőlünk a sikert. Gondosan megterveztem mindent, felépítettem az évet. Az első felében nagyon jól ment minden, három kupát nyertünk, de december végén azt éreztem, hiába nagy az ünneplés, ez az idény nincs lezárva, az érdemi része még csak most következik, hiszen tavasszal dől el a bajnoki cím és a Bajnokok Ligája is.

Fejben volt gond – Nyéki Balázsnak (bal szélen) és Varga Zsoltnak sok problémát okozott, hogy mentálisan fáradtak el a játékosok (Fotó: Török Attila)

VALAMI NEM STIMMELT, SOK VOLT A SÉRÜLT IS

– A sikerek idején sejtette, hogy hullámvölgy következik, megbicsaklás, amely a tél végén és tavasszal is bekövetkezett?
– Ráadásul nem is kicsi megtorpanás volt. Természetes a hullámvölgy, de ekkorára azért nem számítottam. Talán a kupasikerek után túl nagy megnyugvás lett úrrá a csapaton, másrészt már január elején megmondtam, hogy a bajnoki döntőre és a júniusi Bajnokok Ligája nyolcas döntőjére készülünk. A nemzetközi meccseket inkább arra szántam, hogy megismerjük az ellenfeleket, de közben nagyobb pofonokat kaptunk, a Recco és a Barceloneta oda-vissza győzött le minket, főleg a barcelonai vereség dühített, mert nem voltak annyival jobbak, hogy hat egyre vezessenek. Utólag persze mondhatjuk, jól kalkuláltunk, hiszen hullámvölgy mindig van, és míg mások éppen az idény végére fogytak el, nekünk akkor ment rosszabbul, amikor ez belefért. Ettől még nehéz volt megélni, hogy a papíron biztosan jó terv nem úgy működött a gyakorlatban, ahogyan vártam.

AZ ÉV EDZŐJE
Mindig különleges értéke van, ha kollégák látják a legjobbnak az embert, márpedig Varga Zsoltot a Vízilabdaedzők Világszervezete (WWPCA) választotta meg 2018 legjobbjának. A tréner lapunknak akkor úgy fogalmazott, roppant megtisztelő neki a visszajelzés, de az egyéni siker mögött óriási csapatmunka áll a játékosoktól kezdve a stábtagokon át a klubig. Ezt testesíti meg ő, ám a siker közös érdem, ráadásul neki az az igazi elismerés, ha jól megy a csapatnak.

– Mit csinál ilyenkor az edző? Felrúgja a megkomponált tervet, improvizál?
– Az OSC elleni vereségünkkel vált egyértelművé, hogy valami nem stimmel, nem elég gyorsak a játékosok, tompák, fejben is van probléma. Végiggondoltam, hogy mi az, ami jó, miért nem működik az egész, hiszen az én ötleteimet valósítják meg a játékosok. Megbeszéltem a problémákat a stábtagokkal, megkérdeztem néhány játékost, a rutinos Varga Dénes, Szlobodan Nikics vagy Vámos Márton véleményét szívesen meghallgattam. Pengeélen táncolunk, hogy meddig bírja egy csapat, ha nincs siker, ha nincs visszajelzés az elvégzett munkáról. Hiába tudod, hogy az idény végére készülsz és akkor kell jónak lenned, nem lehet nagyon „lemenni” év közben, mert onnan roppant nehéz visszajönni. A legnagyobb kihívást az jelentette, amikor a fejeket kellett rendbe tenni. A játékosoknak jól ment a válogatottban a zágrábi Európa-kupa-döntőn, nyertek, önbizalomtól duzzadva jöttek vissza, nálunk meg valami mégsem működött jól. Kicsit változtattam a munkán, és sokat segített a csapatmegbeszélés. Mindenki férfiasan elmondta, szerinte mi a gond, min kell változtatni.

– Fordulópont volt?
– Igen, mert nem maradtak a mélyben problémák, és utána szép lassan felépítettük magunkat. Előbb persze még a bajnoki finálé volt a cél, no meg hogy biztossá tegyük a szereplésünket a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében. Miután ez sikerült, lekerült a csapatról egylépcsőnyi teher. Nagyon megnehezítette a dolgunkat a rengeteg sérülés, szerintem csodával határos módon hoztunk újra játékba csapattagokat. Nikics porckorongproblémája, Mezei Tamás trombózisa, Jansik Szilárd vakbélműtétje óriási gondot okozott. Mindenkinek megadtuk a kellő időt a felépülésre, hiába akart Nikics hamarabb játszani. Az a fontos, hogy felépüljön, mert nem rokkanhat le egy életre. Tominak nagyon sokat segített Merkely Béla professzor, a végére pedig úrrá lettünk a sérüléseken. Sokszor már csak azt kértem az égiektől, hogy kompletten tudjunk játszani, a többit megoldjuk mi.

(Fotó: Török Attila)

HA NYUGODT MARAD, TÖBBET TUD SEGÍTENI

– Édesebbé teszi a sikert, hogy az idény közbeni hullámvölgy és nehézségek után érték el?
– Bármi is történik, az öt kupával zárt idény, a BL-cím a karrierem egyik csúcspontja lesz, ahogyan az volt a tavalyi bajnoki cím is. Hiszek a munkában, hiszek abban, hogy ha dolgozunk, meglesz az eredménye. Kétezertizenhét végén az európai Szuperkupa-mérkőzésen és a Magyar Kupa-elődöntőben is ötméteresekkel veszítettünk. Azt akkor a világ drámájaként éltük meg, hiszen olyan közel voltunk a diadalhoz, de onnantól rengeteget foglalkoztunk az ötösökkel, és több fontos meccset, így a hannoveri döntőt is sikerült így megnyernünk. Fontos egyébként, hogy az edzésen ne csak belőni, kihagyni is megtanulja a játékos az ötöst, így történhetett, hogy Jansik Szilárd ugyan kihagyta az elsőt az Olympiakosz elleni fináléban, ám három-négy perc alatt felépítette magát annyira, hogy a következőt már bevágja.

CSILLAGOS ÖTÖS

Ahogyan a 2016–2017-es idényben a Szolnoki Dózsa, a most záruló évadban az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata is minden lehetséges trófeát begyűjtött.

Íme, a sikersorozat állomásai:

2018. november 30.: az idényben először az európai Szuperkupa-mérkőzésen futott össze az Eurokupa-győztes FTC és a Bajnokok Ligája-aranyérmes Olympiakosz. A zöld-fehérek ötméteresekkel hódították el a trófeát.

2018. december 16.: az FTC 22 év után megnyerte a Magyar Kupát. A nehezebb feladatot az elődöntőben, az OSC legyőzésével teljesítette, aztán a fináléban a Miskolcot múlta felül magabiztosan, 10–4-re.

2018. december 22.: újabb zöld-fehér trófeával zárult az év, hiszen a csapat 14–9-re legyőzte a Szolnokot a magyar Szuperkupa-mérkőzésen. Az FTC ezzel öt kupát nyert a naptári évben, hiszen tavasszal begyűjtötte a bajnoki címet és az Eurokupát is.

2019. május 22.: az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc harmadik mérkőzésén az FTC nagy csatában, ötméteresekkel harmadszor is legyőzte az OSC-t, így megvédte bajnoki címét.

2019. június 8.: az ötből a harmadik finálé dőlt el ötméteresekkel, másodszor az Olympiakosz ellen, és ismét az FTC volt a jobb. A férfi vízilabdacsapat nemcsak a szakosztály, a patinás klub történetének is első Bajnokok Ligája-győzelmét aratta.

– Edzőként a csapattal fejlődött?
– Biztosan, hiszen az edzősködés sohasem lezárt folyamat. Nagy bajban is lennék, ha azt érezném, hogy mindent tudok, és nem akarok fejlődni. Mindig kreatívnak kell lenni, hogy érdekes edzést találjak ki, mindig van kihívás, most például gyorsan alkalmazkodni kell az új szabályokhoz, be kell építeni az új játékosokat a csapatba. Én egyébként tavaly éreztem a folyamat lezárulását, amikor a legmélyebb pontról eljutottam a bajnoki címig. Ugyanakkor mindig lehet fejlődni, az idén például örültem a visszajelzéseknek, amikor a BL-döntő után említették, mennyire higgadt maradtam, tudtam mosolyogni. Benedek Tibor mondta egyszer, mosolyogj már néha, és tényleg fontos, hogy amikor úgymond nagyon súlyos a labda, akkor is képesek legyünk megőrizni a derűnket – végtére is ez játék.

– Tudatosak a reakciói, a mosolya, a higgadtsága? A játékosoknak akar nyugalmat sugározni?
– Részben igen, hiszen rájöttem, ha nyugodtabb maradok, többet tudok segíteni nekik. A Barceloneta elleni BL-elődöntőben például iszonyúan ideges voltam. Felipe Perrone lefordul és lő két gólt – a lefordulásgól egyetlen edző tervében sem szerepel. Törni-zúzni tudtam volna a kispad körül, de nem szabad túlságosan belelovalni magamat, mert higgadtabban jobban átlátom a helyzetet. Olyasmi ez, mintha egy vékony gerendán mennél: kell tudni hátralépni, nyugodtnak lenni, és előbbre menni, akár agresszívan viselkedni, de mindig élesnek kell maradni, mert kicsi a mozgástér.

– Az eredményesség szempontjából tökéletes évet zárt a Ferencváros. Hová lehet továbblépni?
– Ha más sportágat nézünk, például a labdarúgást, a Real Madridnak, a Barcelonának és a Bayern Münchennek is minden év küzdelem, hogy minden trófeát megnyerjen. Nekünk most vissza kell térnünk a földre és elfogadnunk, hogy következnek a szürke hétköznapok kőkemény munkával. Sokan kérdezik, nem lesz-e túlságosan nagy teher, hogy mindent megnyertünk, és most is győznünk kell. Én nem a címek megvédésében gondolkodom, hanem hogy újra meghódítsuk a csúcsokat. Amit az idén szereztünk, az bekerült a vitrinbe, már történelem, és új célokat kell kitűzni. Persze megpróbáljuk úgy felépíteni a csapatot, hogy mindent megnyerjen, hiszen ez a sport lényege, ezért dolgozunk és élünk napról napra, hétről hétre.

– Miután címvédők, mindenki prédaként tekint önökre.
– Már az idén is azt éreztem, hogy mindenkinek nagy örömet szerzett a legyőzésünk, értékes skalppá váltunk. BL-esélyesként harangoztak be minket, ami nem tetszett, mert semmivel kapcsolatban sem szeretem az előre hozsannázást. Nem az összeállítás, hanem a teljesítmény mutatja meg, kinek hol a helye. Teljesen természetes, hogy lesz olyan, aki elkap, legyőz minket, és ha ennek örülnek, az azt jelenti, hogy jó csapat vagyunk, ugyanakkor én mindig vadásznak érzem magamat.

– Korábban említette, hogy az edzői munka egyfajta menedzserszerep. Mit jelent ez önnél?
– Sokan gondolják, annyi a tréner dolga, hogy gyakorlást tart, írja az edzésnaplót, aztán megmondja, másnap mikor folytatják, viszont a vízilabda is változott. Ratko Rudicról mondták sokan, hogy milyen jól menedzseli a csapatát, és hirtelen nem is tudtam, ez mit is jelent pontosan. Arra gondoltak, hogy mennyire ügyel a körülményekre, a szervezésre, hogy minden rendben menjen a csapat körül. Mindig mindenből lehet tanulni, így ez nekem is tanulságos volt. Régebben nagyon más volt a szerepem a szakosztályban, de az évek alatt a kommunikáció­tól kezdve a játékosok megjelenésén át a képekig mindenbe belekóstoltam. Mostanság már nem lehet az összes részletbe belefolyni, két-három emberes munka lenne, ráadásul profi stáb dolgozik a csapat körül, de az biztos, hogy nagy a felelősség, hiszen kicsit mindenkinek én menedzselem a munkáját.

„A változások némi riadalmat váltottak ki. (...) Többen is mondták, ilyen kemény edzésmunkát nem végeztek még, ám mindannyian látták, van értelme.”

– Passzol önhöz?
– Mindig is azt gondoltam, hogy sokrétű az edző munkája, de persze kellenek a segítők is, a maguk területén remek és profi szakemberek. Nyéki Balázs, azaz Süni nagyon fontos a szakmai részben, hiszen sokszor ketten maradunk, nekünk kell megoldanunk a helyzetet. Tudományos mérésekkel is megtámogatva végezzük a munkát. Ma már például nem kérdés, hogy mérjük a láberőt, így pontosan látjuk, hogy a szerbek például húsz százalékkal erősebbek ezen a téren.

– Miért?
– Egyszerűen többet dolgoznak, de idáig inkább csak éreztük, hogy rendben, jobbak ebben az elemben. Most pontosan mérhető, nem szemre kell megítélni, és így sokkal jobban fel tudom építeni, hogy honnan hova lehet eljutni, milyen játékosra van szükség. A meccseken még a legjobb úszók, a legtöbbet megtevők is maximum ezerötszáz métert tempóznak, így aztán öt-hatezer méter úszással nehéz gyorsítani a játékot, úgyhogy máshogyan építem fel a munkát, inkább gyorsítottam az egyes szakaszokon, növeltem az intenzitást. Nem szakadtunk el teljesen a megszokott módszerektől, de azért a változások főleg tavaly év elején okoztak némi riadalmat és váltottak ki kisebb tiltakozást a játékosokból. Többen is mondták, ilyen kemény edzésmunkát nem végeztek még, ám mindannyian látták, van értelme. Ráadásul nálam a pihenő is ugyanolyan fontos, mint a munka, nem lehet ész nélkül tolni az edzést, hiszen akkor kiég, elhasználódik a sportoló.

HÁLÁS A VEZETŐKNEK, MERT HAGYTÁK DOLGOZNI

– Legendás, hogy régen mennyit készült – játékosként nem így gondolkodott?
– De, maximálisan, csak akkor sokszor tapasztaltam, hogy ész nélkül edzünk, néha azt sem magyarázták el, miért, csak menj, ússz. Igyekszem a játékosoknak sokkal tudatosabbá tenni, mit miért csinálunk, és még speciálisabban, posztokra lebontva foglalkozni mindenkivel, a centerekkel, kapufásokkal, szélsőkkel. Külön öröm, hogy a saját nevelésű játékosok is sokat hozzátettek a sikereinkhez. Mindig is olyan edző akartam lenni, aki nemcsak nagy csapatot épít, hanem játékosokat is nevel. Vogel Soma és Pohl Zoltán teljesen saját nevelés, velük hét éve együtt dolgozom. Zoliban talán nem láttak annyit régen, amennyit elért, úgy gondolták, vannak körülötte tehetségesebbek, akik aztán eltűntek. Persze még nagy fejlődési lehetőség van benne, már tudom is, hogyan kínzom majd. Aztán ott van Sedlmayer Tamás, aki Szegeden kicsit eltűnt, nem úgy ment neki a játék. Tudtam ugyanakkor, milyen adottságai vannak, remek a keze. Nincsenek tizennyolc-tizenkilenc éves kész játékosok, tudatosan fel kell építeni mindenkit. Német Toninak nem volt jó híre, kicsit linkeskedett, közben meg tudtam, hogy jólelkű, rendes gyerek. Néhányan nem értettek velem egyet, amiért leigazoltam, csak nekem kellett, de mertem érte felelősséget vállalni, és jó is lett, a sérülések miatt rengeteget számított, hogy három centerünk volt az idén. Jansik Szilárdot a nyaksérülése után kellett felépíteni, gyors és jó játékos.

– Ha tavaly lezárult egy szakasz a személyes fejlődésében, milyen kezdődött? Hol látja magát az elkövetkező években?
– Egy-két évben szoktam előre gondolkodni, nem tízéves távlatban, hiszen az eredmények minősítenek. Carlo Ancelotti mondta, hogyha nyer a csapat, nagyon jók a játékosok, ha nem, akkor hülye az edző. Rock & roll szakma a miénk, egyszer fent, máskor lent. Ugyanakkor nagyon szeretem a Ferencvárost, hálás vagyok a klubvezetőségnek, hogy itt dolgozhatok, hogy támogat és tényleg hagy dolgozni. Apuval mindig a Fradinak szurkoltunk, játékosként is szívesen jöttem volna ide, de akkor nem voltak megfelelők a körülmények. Amikor aztán megérkeztem, akkor sem olyan világ volt, mint most, de Ambrus Tamással és Paján Viktorral rengeteget álmodoztunk, terveztünk, hogyan tegyük naggyá a csapatot, vezessük vissza a Bajnokok Ligájába, bajnoki címekig. Akkor ez még nagyon messze volt, de aztán tavaly beteljesült az álom. Most pedig azért akarok dolgozni, hogy minél tovább csúcson maradjon a klub.

A Ferencváros pólósai többször is ünnepelhettek így (Fotó: Balogh László)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. augusztus 10-i lapszámában jelent meg.)