A hőskorban a Balaton vizében tempóztak a magyar póló úttörői

 

Magyarország történetébe kultikus esztendőként ékelődik 1896, a millenniumi rendezvények éve, amely lázba, mozgásba hozta a társadalmi élet szinte valamennyi területét. A sportban tapasztalható pezsgést, fellendülést az újkori olimpiai játékok életre hívása is nagyban táplálta, s ha emlékezetes sporttörténeti mozzanatokat szeretnénk kiragadni, mi más jutna eszünkbe, mint – egy évvel a Magyar Olimpiai Bizottságé után – a Magyar Testnevelési és Sport Bizottság megalakulása és persze a legendás létesítmény, a Millenáris májusi átadása. De nem fulladt unalomba 1897 sem, sőt: márciusban megalapították a Magyar Atlétikai Szövetséget; a BTC kék-fehér és piros-fehér együttese májusban lejátszotta az első nyilvános magyarországi futballmeccset; októberben az első hazai nemzetközi labdarúgó-találkozóra (BTC–Cricketerek 0:2) is sor került – és történt még valami: a vízilabda betette a lábát Magyarországra.

Ez utóbbira térnénk most ki, merthogy július 30-án volt 120 éve, hogy megrendezték az első nyilvános vízipólócsatát Magyarországon.

A források jobbára Pánczél Lajos 1934-ben megjelent A magyar vízipóló története című munkáját veszik alapul, ám makacsul kutakodva a múltban kiderül: a leírt tények egy része megkérdőjelezhető vagy legalábbis szükséges kiegészíteni. Füzesséry Árpád főszerepe a sportág meghonosításában elvitathatatlan, ám hogy miként rakta le az alapokat, már árnyalandó. Az 1893-ban megszületett Magyar Úszó Egyesület (MUE) titkára (civilben jogvégzett fiatalember, ügyvéd) a könyv szerint angol újságokat járatva többször olvasott a water polóról, amely olyannyira felkeltette az érdeklődését, hogy levélben kérte az Angol Úszószövetséget, ugyan küldjenek már neki egy szabálykönyvet. Amellett, hogy Füzesséry valóban olvashatott az újdonságot jelentő sportágról, vélhetően ismerte is, mégpedig az osztrákok jóvoltából. A „szomszédban” ugyanis már 1897-ben megszervezték az első bajnokságot, és mert a MUE úszói gyakran versenyeztek Bécsben (illetve az osztrákok is vendégeskedtek nálunk), biztosan találkoztak a víz felett repkedő labdával. Az 1930-as Tolnai Új Világlexikona szerint a „sógorok” voltak a magyarok tanítómesterei, sőt Karkas Rezső, az első két hivatalos bajnokságot (1904, 1905) megnyerő Balaton UE játékosa 1929-ben így emlékezett: „Hozzánk leginkább osztrák játékosok hozták. Úgy emlékszem, bécsiek tartottak bemutatót itt Pesten.”

S hogy miként jutottunk az első szabályszerű, vászonnal burkolt vízilabdához? Nos, Pánczél szerint Füzesséry a MAC atlétáinak angol edzőjét, az éppen hazakészülő Harry Perryt kérte meg 1897-ben, küldjön postán egy „rendes” labdát, egyúttal 14 forintot adott át neki. A derék brit állta a szavát, és – állítólag – a vámköltségek minimalizálása érdekében „minta – érték nélkül” felirattal érkezett meg a küldemény. A Gerhárd Lajos-féle, 1932-ben kiadott grandiózus, kétkötetes sporttörténeti munkában (A magyar sport pantheonja I-II. és III-IV.) 15 forint olvasható (ami persze elhanyagolandó különbség), de ami fontosabb, szó sincs postázásról: „Mr. Perry, a nálunk élő angol tréner a Füzesséry Árpádtól kapott 15 forintért tudvalevően két pólólabdát hozott hazájából, amellyel a MUE tagjai megkezdhették a tréningeket.” Vagyis nem is egy, hanem két fehér, vörös szegélyű labda „landolt” Magyarországon, és hihetőbb, hogy Perry személyesen maga hozta el őket – merthogy nem végleg tért haza. Szerződése a MAC-hoz kötötte, és csak 1899 februárjában hagyta el Magyarországot.

Első bajnokcsapatunk (1904), a Balaton UE (balról jobbra): Gräfl Ö., Balatoni, Szaszovszky, Karkas (állnak), Kéler, Jónás, Anderlik (ülnek)

 

Következő kérdésünk: hol? Hol ért először magyar vizet a két labda?

Pánczél és a rá támaszkodó későbbi források is a Csaszit emlegetik, holott valószínűbb a Rudas fürdő, amelynek uszodáját 1894-ben adták át, és 28 fokos vizében edzett Hajós Alfréd is az 1896-os athéni olimpiára készülve. Nem zárjuk ki teljesen a Császár fürdőt, de az biztos, hogy október elejétől májusig a Rudas volt a központ. Hogy is emlékezett 1957-ben a fent említett első, 1899-es pólómeccs egyik résztvevője, Jónás István? „1897 valamelyik őszi hónapjában lehetett. A Rudas uszoda medencéjében nagy volt a nyüzsgés, az első úszóegyesület, a MUE sportolói tartottak tréninget. Egyszer csak – erre úgy emlékszem, mintha ma lett volna – kinyílt az uszoda szárnyas ajtaja, s belépett dr. Füzesséry Árpád, a MUE főtitkára. Meglepett bennünket, hogy félórás késéssel érkezett, de ami a legmeglepőbb volt: egy nagy labdát tartott az egyik kezében, és a másikban egy rózsaszín fedelű füzetet lobogtatott. »Fiúk, itt a vízilabda, itt vannak a szabályok« – kiáltotta, s a labdát bedobta közénk a vízbe...”

A korabeli sajtó is a Rudast emlegette, ha a MAC vagy az MFC edzéseiről, versenyeiről számolt be, és a MUE 1901. december 14-i 14:0-s ausztriai vereségét a Wiener AC-tól (ez volt a magyar póló első nemzetközi megméretése!) is azzal magyarázták, hogy a játékosok a kis Rudas fürdőhöz voltak szokva, no meg futball-labdát használtak azon a találkozón... Tegyük még hozzá, a Rudasban a láb szinte mindenhol leért, éppen ezért nem is volt alkalmas játszótér.

A szégyenteljes kudarc szenvedő alanya a Halmay József – Jónás István, Römer Károly – Gräfl Ödön – Klein Géza, Ónody József, Halmay Zoltán alkotta gárda volt, és – Römer kivételével – a csapattagok valamennyien szerepeltek az 1899. július 30-án megrendezett első, közönség előtt lejátszott magyarországi vízipóló-mérkőzésen. A háttér feltárása után végre álljunk is meg ennél a meccsnél, amelyre Siófokon került sor a MUE úszóversenye keretében, de nem a sekély Balatonban, hanem a Sió vizében tempóztak a játékosok (eredetileg atléták, úszók).

A Gerhárd-féle könyv és Pánczél munkája egymással megegyezően írja le a tényeket, vagyis 1:1-re végződött a találkozó, amelyen a MUE első csapata (Halmay József – Jónás István, Körpel Andor – Láng László – Tasnády Endre, Sugár Elemér, Klein Géza) csapott össze a második együttessel (Halmay Zoltán – Ónody József, Gräfl Ödön – Balatoni Károly – Gillemot Ferenc, Weltkugel Brunó, Párnitzky Lóránt). Csakhogy a Sport-Világ (amelynek egy ideig felelős szerkesztője is volt Füzesséry) július 30-i, az eseményt beharangozó száma ezt a két összeállítást előlegezte meg: 1. csapat: Schubert (kapus), Réti, Kelemen (hátvédek), Láng (fedezet), Tasnády, Sugár, Klein (csatárok), Bajnok, Halmay J., Radványi (tartalékok). 2. csapat: Crettier (kapus), Párnitzky, Gyulay (hátvédek), Balatoni (fedezet), Ónody, Gräfl, Halmay Z. (csatárok), Gyulai, Jankovius, Sebestyén (tartalékok). Vagyis a Siófokon eddigi ismereteink szerint történelmet író 14 játékos között négy olyan (Jónás, Körpel, Weltkugel, Gillemot) található, akit egyáltalán nem tüntettek fel az előzetesben! Furcsa... Miként az is, hogy a villámgyors, 1904-ben úszásban két olimpiai bajnoki címet szerző Halmay Zoltánt kapusnak írják.

Az eredmény pedig? A Pesti Hírlap egy mondatban adott hírt július 31-én a találkozóról (betűhíven idézzük): „Water-polo-Match. Győztes 3 goallal 0 ellen az a csapat lett, melynek kapuvédje Gillemot volt.” Hoppá, nem is 1:1, és nem Halmay Zoltán a kapus! A korabeli sajtóból szemezgetve ez az egy lap utal az eredményre, még az augusztus 6-i Sport-Világ is csak néhány kritikus sort közölt: „Az úszóversenyeket water-polo-játék követte; a játék azonban még nagyon kezdetleges volt, a legtöbb játékosnak fogalma sincs arról, hogy is kellene játszani. Kár volt ezt a különben szép játékot a kezdetlegesség ilyen stádiumában már a nyilvánosság elé hozni.”

Ennyi, nem több.

Füzesséry, 1897 és Siófok tehát stimmel. Minden más legalábbis bizonytalan.

AZ ELSŐ KLUBKÖZI CSATA
Ugyan a MUE-t kapcsolják össze a magyar vízilabda születésével, ám ne felejtsük, hogy 1897-ben a MAC is megalakította pólócsapatát, amelynek tagja volt a siófoki mérkőzésen is szerepet kapó Tasnády Endre és Párnitzky Lóránd, de például 1899-től Balatoni (Gräfl) Károly is a griffesek színeiben aratta győzelmeit úszásban. Ennek fényében nem csoda, hogy a MAC és a MUE vívta az első klubok közötti pólómeccset: 1900. február 11-én a Rudas fürdőben 4:1-re győzött a MUE, és akárcsak Siófokon, a játékvezető Lindner Ernő volt. Lindner a versenyszerű úszás mellett a BTC, a Műegyetemi FC és a 33 FC labdarúgója is volt. Az MFC-t képviselve közreműködött az MLSZ 1901-es megalakításában, no és játszott 1897. október 31-én a cikkben emlegetett BTC–Cricketerek találkozón. Az 1904-ben kiírt első hivatalos vízilabda-bajnokságot a Balaton UE nyerte meg, köszönhetően annak, hogy a MUE nem indult. „Főállásban” úszó játékosai ugyanis a St. Louis-i olimpia kapcsán összekülönböztek a vezetőséggel, és otthagyták a klubot – amely aztán 1906 és 1909 között úgy nyert négy aranyat, hogy három alkalommal „egyedül alkotta” a mezőnyt.