NS Panaszláda: Miért akarta a p...ba küldeni a háromszoros olimpiai bajnokot az ellenőr?

Vágólapra másolva!
2017.05.06. 12:28
Szécsi Zoltán, a Kaposvári VK pólócsapatának játékos-edzője az nyilatkozta a Honvéd elleni helyosztón elszenvedett 9–5-ös vereséget követően, hogy „felháborítónak tartom, hogy az ellenőr azt mondja nekem, hogy fejezd be, vagy mész ki a p...ba."

A történtek után az ellenőri bizottságot vezető Molnár Péter fogalmazta meg álláspontjukat, Novotta Sándor pedig hozzátette, ezen túl nem szeretne beszélni az eseményről, a bizottság elnöke minden fontosat elmondott.

„Vizsgálódtam, több emberrel is beszéltem, akik az eset közelében voltak. Az ő véleményük egybecseng Novotta Sándor állításával, miszerint a „különben mész a p...ba!" kijelentés nem hangzott el. Egy jogos ítéletet követően Szécsi Zoltán játékos-edzőként a vízből reklamált, amiért akár ki is lehetett volna állítani cserével, ehelyett kulturáltan próbálták neki elmagyarázni az esetet. Mivel nem hagyta abba a reklamációt, Novotta Sándor felszólította, ha nem fejezi be a reklamálást, ki lesz zavarva az uszodából. Ezt a mondatot erősítette meg többek között az MVLSZ játékvezetői bizottságának egyik tagja is. A magam részéről annyit szeretnék hozzátenni, Novotta Sándort majd' 30 éve ismerem és nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen helyzetben bárkit is elküldene a pi...ba. Ha ez nem így lenne, nem kértem volna fel az MVLSZ ellenőri bizottságába tagnak."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik