NS Hosszabbítás: Kemény Dénes – dédunokára várva

Vágólapra másolva!
2018.11.30. 19:05
null
Kemény Dénes (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzeti Sport szombati számában megjelenő Hosszabbítás-mellékletből ajánljuk:

 

A férfi vízilabda-válogatottal három olimpiai, két Európa-bajnoki és egy világbajnoki címet, valamint szekérderéknyi érmet nyerő Kemény Dénes szövetségi kapitányi – és elnöki – pályafutását a Nemzeti Sport szombati Hosszabbítás-mellékletében hatrészes sorozatban idéztük fel. Azért választottuk e formát, mert számos olyan élményt, tényt őrzünk, amelyet Kemény nem mondhatott volna el saját magáról. Van viszont, amit éppenséggel senki más nem mondhat el róla és napjaink magyar pólójáról; az alábbiakban, a sorozat „utolsó utáni” fejezetében erről beszélgetünk.

Kemény Dénest Ballai Attila faggatta többek között a vízilabdasport szabályújraírásáról, a magyar póló megváltozott helyzetéről, s arról, hogy ki a felelős a korábbi eredményektől elmaradó nemzetközi szereplésért.

És a Hosszabbításban még olvashatnak arról is, hogy…
…új sorozatunk főszereplője a Juan Manuel Fangio mellé, Michael Schumacher mögé fellépő ötszörös Formula–1-es világbajnok Lewis Hamilton. Zsoldos Barna az 1. részben a brit bajnok gyerekkorát mutatja be;
…miért vált legendává a sportfotósok között a december 3-án 80. születésnapját ünneplő Farkas József fotóriporter. A Képes Sport és Nemzeti Sport korábbi munkatársával Csillag Péter és Szabó Miklós beszélgetett;
…miként jutott félelmetes gyorsasággal a sakkvilág csúcsáig Magnus Carlsen. A világbajnoki címét harmadszor is megvédő norvég sakkzseniről Rácz Péter írt portrét;
…milyen hatása volt a magyar és az erdélyi sportra a száz évvel ezelőtt, 1918. december elsején meghozott gyulafehérvári döntésnek. Csillag Péter írása a magyar sportélet radikális átalakulásáról;
…miért nem tud választani a kosárlabda és a labdarúgás között Várkonyi Attila, a népszerű DJ Dominique. Somogyi Zsolt interjúja a jótékonysági munkájáért Gránit Oroszlán Példakép-díjat kapó rádióssal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik