NS Hosszabbítás: Kemény Dénes – Az aranyéra kezdete

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.19. 18:47
null
Kemény Dénes az 1997-es Unicum-kupán (Fotó: MTI)
A Nemzeti Sport szombati számában megjelenő Hosszabbítás mellékletből ajánljuk:

 

A Nemzeti Sport szombatonként megjelenő melléklete, a Hosszabbítás új sorozata egy amerikai tévétársaságnál is megállná a helyét. Hiszen igazi hollywoodi történet. Egy comói állatorvosnál és aránylag ismeretlen pólóedzőnél egyszer csak tündökletes kérő kopogtat: a világ legjobb vízilabdacsapata. Pontosabban a múltját tekintve az, amelyet aztán éppen Kemény Dénes emel még a korábbiaknál is szédítőbb magasságba. Három olimpiai bajnoki címével az egyetemes sportági história második legsikeresebb trénere lesz, de mi joggal tekintjük elsőnek, mert mindegyik diadalát hazája nemzeti válogatottjával aratta.

Ballai Attila sorozatának első részében választ kapunk arra, hogyan nőtt fel Kemény Dénes a több vízipólós-nemzedéket felnevelő, immár legendás edző, Kemény Ferenc mellett, miként rakta rá őt a sínre „Fecsó”, milyen vízilabdázó volt, s miért ment világgá az 1980-as évek közepén. S hogy aztán miként futott be a sokkal esélyesebbnek tartott, itthon elismert szakemberek előtt 1996. december 17-én férfiválogatottunk szövetségi kapitányi posztjára.

És a Hosszabbításban még olvashatnak arról is, hogy…
…mit kell tudni a szombaton kezdődő budapesti birkózó-világbajnokságon induló magyar versenyzőkről, s a korábbi hat, fővárosunkban megrendezett vb-ről. Deák Zsigmond összeállítása
…mi volt a titka a négyszeres ralivilágbajnok, Dakar-győztes Juha Kankkunennek. A San Marinó-i Rally Legend-viadalon Tóth Anitának exkluzív interjút adó klasszis Kimi Räikkönenről és a többi finn pilótáról is elmondta a véleményét
…mi volt az oka a korábbi világelső szerb teniszező, Novak Djokovics mélyrepülésének, és miért kapott a szezon második felében új erőre. Tőke János összeállítása
…hogyan őrzik a Formula–1-es legenda, Ayrton Senna emlékét szülővárosában, Sao Paulóban. Szabadi Klaudia a pilóta emlékére 15. alkalommal megrendezett Senna Marathon futóversenyen indult
…mi a véleménye az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójának, Polgár Csabának a vitorlázásról, a repülő hollandiról, a rák kialakulásának megelőzésében segítő sportos életmódról. S. Tóth János interjúja

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik