Női vízilabda vl: majdnem kiütés, a bronzért játszhatunk

Vágólapra másolva!
2017.06.10. 14:44
A magyar női vízilabda-válogatott 8–4-re kikapott az Egyesült Államoktól a Sanghajban zajló világliga-szuperdöntő elődöntőjében.

A hollandok legyőzése után az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok várt a mieinkre a sanghaji világliga elődöntőjében. Bíró Attila szövetségi kapitány a mérkőzés előtt hangsúlyozta, már vagyunk azon a szinten, hogy senkitől sem kell tartanunk, így a kétségkívül legerősebb ellenféllel szemben is lehet keresnivalónk.

Nos, az első negyedben valóban volt, utána viszont az Egyesült Államok 8–1-re elhúzott – a magyar válogatott a második és a harmadik negyedben sem tudott a kapuba találni. Az utolsó játékrészben már háromszor is feltörtük az amerikai reteszt – sőt, gólt sem kaptunk –, ez azonban csak a szépítéshez volt elég.

A mieink így a bronzmérkőzésen lesznek érdekeltek, amit a Kanadától vereséget szenvedő oroszokkal játsszunk majd magyar idő szerint vasárnap késő délelőtt.

NŐI VÍZILABDA-VILÁGLIGA, SZUPERDÖNTŐ, SANGHAJ
ELŐDÖNTŐ

Magyarország–Egyesült Államok 4–8 (1–2, 0–4, 0–2, 3–0)
Gólszerző: Keszthelyi 2, Bujka, Csabai 1-1, ill. Musselman 3, Seidemann, Fattal, Steffens, M. Fischer, Williams 1-1
Kanada–Oroszország 11–10 (3–5, 1–3, 3–2, 4–0)

Az 5–8. helyért
Hollandia–Ausztrália 9–5
(2–1, 2–1, 2–1, 3–2)
Kína–Japán 12–11 (2–3, 2–3, 4–3, 4–2)

Helyosztók (június 11.)
A 3. helyért: Magyarország–Oroszország 11.10 (Tv: M4 Sport)
Döntő: Egyesült Államok–Kanada 13.30

A mérkőzések kezdése magyar idő szerint értendő.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik