Női vízilabda BEK: az egriek bejutottak a Final Fourba

Vágólapra másolva!
2013.03.23. 19:07
A ZF-Eger hazai pályán 13–11-re nyert az Olympiakosz ellen a női vízilabda Bajnokok Kupája negyeddöntőjének visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott be a négyes döntőbe, amelyet a hevesi megyeszékhelyen rendeznek április 26-27-én.


Az első mérkőzést az Eger 8–7-re megnyerte Görögországban, így biztató helyzetből várta a visszavágón. Már korábban eldőlt, hogy ha az egriek bejutnak a Final Fourba, akkor azt ők rendezhetik meg.
Az első mérkőzést az Eger 8–7-re megnyerte Görögországban, így biztató helyzetből várta a visszavágón. Már korábban eldőlt, hogy ha az egriek bejutnak a Final Fourba, akkor azt ők rendezhetik meg.

Motivációban tehát nem volt hiány, és Kelemen Attila csapata élt is az eséllyel. Az első harmadban még fej fej mellett haladtak a felek, a második játékrészt azonban 5–1-re megnyerte a magyar csapat, amely ezután már nem engedte két gólnál közelebb az Olympiakoszt.

A mezőny legjobbja Antal Dóra volt, a 19 éves játékos hat találattal járult hozzá az Eger 13–11-es győzelméhez. Bő egy hónap múlva tehát jöhet az a hazai rendezésű négyes döntő!

NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK KUPÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

ZF-EGER–OLYMPIAKOSZ PIREUSZ (görög) 13–11 (3–3, 5–1, 2–3, 3–4)
Eger, Bitskey-uszoda, 100 néző. V: Franulovic (horvát), Uz (török)
EGER: GANGL – ANTAL 6, Keszthelyi 2, Pengő 1, SOMHEGYI 2, CZIGÁNY D. 2, Zajácz. Cs: Pócsi, Veréb, Vályi. Edző: Kelemen Attila
OLYMPIAKOSZ: Diamantopolu – Balomenaki, Manoliudaki 2, M. Plevtoriu, E. Plevritu 1, AVRAMIDU 4, MAVRELU 2. Cs: Stamatopolu (kapus), Sora, TETZALIDU 2, Panagiota , Kalagiru, V. Plevtoriu. Edző: Theokratisz Pavlidesz
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill.10/2
Gól – ötméteresből: 3/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Pengő (28. p.), Balomenaki (30. p.)
Kiállítva (cserével, végleg): M. Plevritu (32. p.)
Továbbjutott: Eger (kettős győzelemmel, 21–18)
MESTERMÉRLEG
Kelemen Attila: – Nagyon nehéz meccs volt, pláne úgy, hogy két meghatározó játékosomnak már az első negyedben két személyi hibája volt. Jó csapatmunkával, magas hőfokon, egymásért küzdve, támadásban kreatívabban játszva kiszolgáltuk a lelkes közönséget. Szeretnénk, hogy még jobban elismerjék a női vízilabdát. Ezt segítheti, hogy április végén Egerben rendezhetjük meg a final fourt.
Theokarisz Pavlidesz: – Nagyon kemény mérkőzésen vagyunk túl, fiatal csapatom tisztességgel helytállt. Kiváló játékosokból álló egri csapat búcsúztatott bennünket a kupából, számunkra a Bajnokok Kupája nagy kaland volt – ebből tudjuk a jövőt építeni.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Sabadell (spanyol, Szücs Gabriella 7)–Het Ravijn (holland) 19–15
Tj.: a Sabadell, 32–23-mal
Vuliagmeni (görög)–Nancy (francia) 23–7
Tj.: a Vuliagmeni, 40–12-vel
Imperia (olasz)–Kinef Kirisi (orosz) 12–15
Tj: a Kirisi, 27–24-gyel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik