Gerendás György és a Ferencváros is méltó módon búcsúztatta csapatkapitányát (Fotó: fradi.hu)

 

– Most, hogy sokadik interjújában beszél a visszavonulásáról, kezdi elhinni, hogy tényleg vége?
– Szerintem ez nem olyasmi, amit néhány nap alatt fel lehet fogni. Ez a harmadik nyaram, amikor nem vagyok válogatott, azaz hosszabb szünet vár rám, szóval valószínűleg majd augusztus-szeptemberben lesz furcsa, hogy nem megyek edzésre. Bár ki tudja, talán nem is lesz furcsa.

KISTELEKI DÓRA
Született: 1983. május 11., Budapest
Magassága: 173 cm
Poszt: szélső, átlövő
 Klubjai: OSC (1996–1999), Szentes (1999–2000), BVSC (2000–2003), Vasas (2003–2004), Szentes (2004–2005), Honvéd (2005–2009), Nervi (olasz, 2009–2011), Pro Recco (olasz, 2011–2012), Rapallo Pallanuoto (olasz, 2012–2014), BVSC (2014–2017), Ferencváros (2017–2018)
Nevelőedzője: Pálinkás Tamás
Válogatottsága: 245
Legjobb eredményei: olimpiai 4. (2008), olimpiai 6. (2004), vb-1. (2005), vb-3. (2013), Eb-2. (2003), 2x Eb-3 (2008, 2014), világliga-2. (2004), junior-vb-3. (1999), junior Eb-1. (1998), 2x junior Eb-2. (2000, 2002), BL-1. (2012), BL-3. (2000), LEN-kupa-1. (2006), európai Szuperkupa-győztes (2012), 4x magyar bajnok (2000, 2006, 2007, 2008), 5x magyar bajnoki 2. (2002, 2003, 2005, 2009, 2017), 3x magyar bajnoki 3. (2001, 2004, 2016), 2x Magyar Kupa-1. (2000, 2008), 2x magyar Szuperkupa-1. (2005, 2008), 2x olasz bajnok (2012, 2013), Olasz Kupa-1. (2013)

– Hogyan élte meg az utolsó mérkőzését?
– Már reggel izgulni kezdtem, pedig akkor még nem volt biztos, hogy az lesz az utolsó meccs, hiszen ha nyerünk a BVSC ellen, következett volna még egy mérkőzés a bronzéremért. Ugyanakkor az biztos volt, hogy a Népligetben nem játszom már többet, így meghívtam a családtagjaimat, barátokat, szóval mindenkit, aki fontos nekem. S hogy milyen szépségeket ad az élet, 1987-ben a Ferencvárosban kezdtem el úszni, majd harmincegy évvel később ugyanabban a klubban fejeztem be. Köszönettel tartozom az FTC-nek, hogy egy évvel meghosszabbította a pályafutásomat, és ilyen csodálatos közegben hagyhattam abba az élsportot.

– Nem bánta meg ezt az újabb idényt? Hiszen már az előző után lehetett hallani, hogy talán befejezi.
– Abszolút nem, az előbb említett okok sokat számítottak, plusz Gerendás György személye miatt is óriási motivációt jelentett az újabb idény.

– Mikor döntötte el, hogy nem lesz több?
– Néhány héttel ezelőtt mondtam ki, hogy vége. Nyilván a korom miatt is, pénteken leszek harmincöt éves. Vicces egyébként, nyolc-tíz évvel ezelőtt kérdezgették, hogy szerintem hány éves korig lehet vízilabdázni, én meg a választ át sem gondolva vágtam rá: harmincötig! Erre tessék, három nappal a születésnapom előtt a befejezésről beszélgetünk. Számított, hogy egy nappal az idei anyák napja előtt játszottam utoljára – a kislányomnak, Zoénak nem voltak könnyűek az elmúlt évek, most viszont több időnk lesz egymásra, ő visszakapja az anyukáját, én pedig a kislányomat. A teljesítményem is azt mutatta, hogy ideje abbahagyni. Nagyképűség nélkül mondom, korábban magasra tettem a lécet, és az idén mindent, de mindent beleadtam, hogy jól menjen a játék, ám akadtak mérkőzések, amelyeken a saját elvárásaimhoz képest nem teljesítettem elég jól. Ezt nehezen éltem meg. Nyilván ebben a korban már nem úgy regenerálódtam, ahogyan korábban. Tudni kell abbahagyni.

– Az indokok, érvek kristálytiszták, de ott van a lélek, a több évtizedes sportolói lét. Könnyen határozott?
– Magát a döntést nagyon nehéz volt meghozni, őrlődtem, mert a pólóé a szívem, de a sok összetevő a befejezés felé mutatott, és a vége felé már egyértelmű volt a helyzet.

– Hogyan gondol vissza a vízilabdában töltött évekre?
– Gyönyörű pályafutásom volt, és semmilyen hiányérzet sincs bennem. Klubszinten mindent megnyertem, a válogatott szereplésből pedig csak – ahogyan minden magyar női vízilabdázónak – az olimpiai érem maradt ki. Kár, hogy egyetlen válogatott sem állhatott fel a dobogóra, remélem, hamarosan sikerült a csapatnak az éremszerzés a játékokon.

„ÖRÖK HÁLÁVAL TARTOZUNK”
GERENDÁS György, az FTC szakmai igazgatója:

„A klub és én is örök hálával tartozom Dórinak, hiszen újjáalakuló csapathoz érkezett és hitet adott mindenkinek, ráadásul jó teljesítménnyel vitte a hátán az együttest. Kár, hogy visszavonul, mert ő tudja, milyen az igazi póló, amelynek nem a verekedés, a színészkedés, az erő a lényege. A legmagasabb szintet képviselte.”

– Mi a legkedvesebb pillanat, siker?
– Szerencsére annyi mindent nyertem, hogy tényleg nehéz választani. Ha egyetlen dolgot mégis ki kell emelnem, az a montreali világbajnoki arany.

– A póló előtt úszott, majd kosárlabdázott. Hitte, hogy ilyen magasságokba jut vízilabdázóként?
– Viszonylag gyorsan kiderült, van közöm a játékhoz, tehetséges vagyok, utána persze már elkezdtem álmodozni olimpiáról, világbajnokságról. Örülök, hogy több klubban megfordultam, és Olaszországban is játszottam. Az a típus vagyok, akinek mindig kellettek a kihívások. Igaz, nem volt egyszerű hároméves kisgyerekkel elindulni külföldre, de sokat tanultam. Összességében köszönöm mindenkinek, aki hozzásegített ehhez a pályafutáshoz. Nem is emelek ki senkit, annyi emberrel dolgoztam, hogy biztosan kihagynék valakit.

– Azon kívül, hogy kislánya főállású szurkolója lesz, hogyan tovább?
– Zoé is vízilabdázik, de nem akarom erőltetni, még csak tizenkét éves lesz. Eleve nincs könnyű dolga, hiszen másként néznek rá amiatt, hogy az én lányom, magasan van a léc. Ugyanakkor mindenben segítem, és ott leszek mellette. A hogyan továbbról pedig: más területen akarom kipróbálni magam, egyelőre csupán annyit mondanék, hogy a közeljövőben csak akkor leszek uszodában, amikor a kislányom játszik.