Női vízi vl: egynegyednyi rövidzárlat, vereséggel kezdett a magyar válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.04. 19:39
A magyar válogatott megkezdte szereplését a budapesti Duna Arénában zajló női vízilabda világliga nyolccsapatos szuperdöntőjében: Bíró Attila csapata egy ideig tartotta a lépést az Egyesült Államokkal, ám a második negyed egyértelműen az olimpiai bajnok és világbajnok amerikaiaké volt, és az itt összeszedett hátrányt már nem tudta ledolgozni a magyar csapat.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ SE-VEL

Hosszú távú együttműködési megállapodást kötött a Magyar Vízilabda-szövetség és a Semmelweis Egyetem. A keddi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a tervek szerint az utánpótlástól a felnőttválogatottakig szeretnék biztosítani a sportág orvosi hátterét, amelybe az egyetem minden intézményét bevonják, a legfontosabb a sportkardiológiai szűrés lesz. A teljesítményméréseken és a versenyekre való felkészülésen túl a vízilabda-rendezvények orvosi biztosítását és a szurkolók ellátását is garantálják.

Finoman fogalmazva sem várt könnyű feladat a magyar válogatottra, amely az olimpiai bajnok és világbajnok Egyesült Államok ellen kezdte meg szereplését a hazai rendezésű világliga szuperdöntőjében. A 15 fős bő keretből minden mérkőzésre 13 játékost lehet nevezni, ezúttal Faragó Kamilla és Szücs Gabriella maradt ki Bíró Attila döntésének értelmében.

A tornán az új szabályok szerint játszanak a csapatok, melynek köszönhetően felgyorsult játékra lehetett számítani, s ez már ezen a meccsen is megmutatkozott. A mieink nagyszerűen kezdték az összecsapást, Szilágyi Dorottya és Keszthelyi Rita is betalált akcióból, a túloldalt emberhátrányban is védett Gangl Edina.

Egygólos magyar előnnyel kezdődött a második negyed, melyben már megmutatkozott a rivális igazi ereje, így a nagyszünetben amerikai vezetést mutatott az eredményjelző, sőt, a harmadik játékrészben 8–4-re elhúzott az Egyesült Államok. Akár innen is felállhatott volna a magyar együttes, ám 8–6-nál Gurisatti Gréta ziccert hibázott, a kétgólos előnyt pedig rögtön az utolsó negyed elején megduplázta az amerikai válogatott, s ebből már csak egyet sikerült faragni.

Panasz így sem lehet a több fiatalt is bevető magyar csapatra, amely legközelebb szerdán, Oroszország ellen csobban vízbe.

MEGMUTATKOZOTT A KÜLÖNBSÉG

Maggie Steffens, az amerikai válogatott csapatkapitánya:
„Természetesen nagyon örülök a győzelemnek, annak viszont már nem, ahogyan játszottunk. A magyarok nagyon erősen, kemény lövésekkel kezdtek, Keszthelyi Rita elképesztően lő, ezt most is megmutatta. Szerencsére képesek voltunk javulni a meccsen belül, de még így sem úgy játszottunk, ahogyan akartunk.”

Szilágyi Dorottya, a magyar válogatott szélsője:
„A legutóbbi napok edzőmeccsein sokkal többel kaptunk ki, mint most, többet is hibáztunk, ahhoz képest sokat fejlődtünk. Ugyanakkor nem véletlenül olimpiai és világbajnok az ellenfél, megmutatkozott a különbség. Megbeszéltük, hogy ne legyenek lefordulások és ne vegyenek el passzokat – ezt nem sikerült betartani, viszont a hátrányban sokkal jobban védekeztünk, és mi is lefordultunk.”

NŐI VÍZILABDA VILÁGLIGA
SZUPERDÖNTŐ, DUNA ARÉNA
1. FORDULÓ, B-CSOPORT
EGYESÜLT ÁLLAMOK
–MAGYARORSZÁG 12–9 (2–3, 4–1, 2–2, 4–3)
Budapest,
Duna Aréna, 900 néző. Vezette: Severo (olasz), Johnson (amerikai)
EGYESÜLT ÁLLAMOK:
A. JOHNSON – MUSSELMAN 2, M. Fischer 2, STEFFENS 1, A. Fischer 1, Fattal 1, A. Williams 1. Csere: Hauschild, K. Neushul 1, Haralabidis 2, J. Neushul, Seidemann 1. Szövetségi kapitány: Adam Krikorian
MAGYARORSZÁG: Gangl – SZILÁGYI 3, KESZTHELYI 4, Rybanska, Gyöngyössy, VÁLYI V. 1, Illés A. Csere: Kasó (kapus), Parkes 1, Garda, Gurisatti, Tóth-Csabai, Horváth B. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
Gól – emberelőnyből: 10/1, ill. 7/2
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 3/3
Kipontozódott: Garda (31. p.), Hauschild (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Adam Krikorian:
– Jó meccset játszottunk. A magyar csapat sokat fejlődött az elmúlt egy évben, hazai pályán nyilván nagy elszántsággal és energiával szállt medencébe. Remekül kezdtek a magyarok, elképesztő lövéseik voltak. Nagyon tetszett viszont, hogy nyugodtak maradtunk, és az első negyed után meg tudtuk fordítani a meccset, Ugyanakkor fejlődni kell az emberelőnyös játékban.
Bíró Attila: – Ezen a mérkőzésen – függetlenül attól, hogy belehibázgattunk néhány szituációba – nem voltak rossz periódusaink. Azt kértem a lányoktól, hogy legyenek olyan időszakok, amelyekre a hét hátralévő részében építhetünk, és voltak ilyenek. Remélem, hogy több pozitív történés lesz a napokban, mint ezúttal volt. Az fájt a legjobban, hogy a mi gólhelyzeteinkből le tudtak fordulni, kihagytunk emberelőnyöket, szabaddobásokat.

A csoport másik mérkőzésén
Oroszország–Kanada 15–15
(3–3, 4–3, 1–5, 7–4) – ötméteresekkel: 4–2

A-CSOPORT
Hollandia–Kína 15–7 (4–2, 4–2, 3–3, 4–0)
Ausztrália–Olaszország 9–11 (3–2, 3–5, 2–2, 1–2)

A TOVÁBBI PROGRAM

CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ (SZERDA)
A-CSOPORT
15.00:
Ausztrália–Kína
18.30: Hollandia–Olaszország
B-CSOPORT
16.45:
Egyesült Államok–Kanada
20.15: Oroszország–MAGYARORSZÁG (Tv: Duna World)

CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ (CSÜTÖRTÖK)
A-CSOPORT
16.45:
Hollandia–Ausztrália
20.15: Kína–Olaszország
B-CSOPORT
15.00:
Oroszország–Egyesült Államok
18.30: MAGYARORSZÁG–Kanada (Tv: M4 Sport)

NEGYEDDÖNTŐ (PÉNTEK)
15.00:
A2–B3
16.45: A3–B2
18.30: A1–B4
20.15: A4–B1

SZOMBAT
15.00 és 16.45: az 5–8. helyért
18.30: és 20.15: elődöntő (a második mérkőzés a Duna Worldön)

VASÁRNAP
15.00: a 7. helyért
16.45: az 5. helyért
18.30: a 3. helyért
20.15: döntő (Tv: Duna World)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik