Női vízi ob I: sima UVSE-siker a döntő első mérkőzésén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.26. 19:57
Az UVSE hazai pályán magabiztos, 13–9-es sikert aratott a Dunaújváros ellen a női vízilabda ob I fináléjának első mérkőzésén.

Az UVSE Rebecca Parkes góljával szerezte meg a vezetést, majd az első játékrész végén Keszthelyi Rita egy büntetővel duplázta meg a hazaiak előnyét. A félidőig próbált kapaszkodni a Dunaújváros, a második negyed elején büntetőből dobta az első találatát, majd egygólos is volt a különbség, viszont a szünetre 7–3-as hazai vezetéssel mentek a csapatok.

A második félidő már kicsit szorosabban alakult: a harmadik negyedben meg tudta tartani a Dunaújváros a négygólos differenciát, és az utolsó felvonásban sem változott a helyzet, így végül 13–9-re nyerte meg az összecsapást az UVSE. Az első mérkőzés tehát hozta a papírformát, így a bajnoki címvédő várhatja kedvezőbb helyzetből a folytatást.

A döntő az egyik fél harmadik győzelméig tart majd, a következő meccset is a Hajós Alfréd Uszodában rendezik majd, kedden.

VÍZILABDA
NŐI OB I
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

UVSE Hunguest Hotels–Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics 13–9 (2–0, 5–3, 2–2, 4–4)
Hajós uszoda, 400 néző. V: Füzesi Zs., Fodor R.
UVSE: Gangl – Parkes 2, Faragó K. 1, Szücs G. 1, Sevenich, KESZTHELYI 4, Paul. Csere: Maczkó (kapus), Rybanska, Neushul, ANTAL D. 2, KISS E. 3, Baksa V., Mucsy. Edző: Benczur Márton
DUNAÚJVÁROS: Aarts – Huszti V., Vályi V. 1, Brezovszki 1, Mahieu, GARDA 4, Menczinger 1. Csere: Kiss A. (kapus), Sajben N., Horváth B., Szellák, Ziegler, Gurisatti, Luka 2. Edző: Mihók Attila
Gól – emberelőnyből: 7/4, ill. 5/2
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 2/2
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az UVSE javára
MESTERMÉRLEG
Benczur Márton:
– Amikor elkezdtük belőni a helyzeteinket, mindig kinyílt az olló. Sajnálom, hogy a harmadik negyed végén elhibáztunk két, szinte üres kapus helyzetet, ám így sem lehetek elégedetlen, a lányok nagyon jól védekeztek és eredményesen támadtak.
Mihók Attila: – Azt kell mondanom, hogy az eredmény majdnem ránk nézve hízelgő. Semmiféle ellenállást sem tudtunk tanúsítani, gyökeres szemléletváltás kell játékosaimtól a folytatásra. Pillanatok alatt elvesztünk a védekezésben, és onnantól kezdve nem volt esélyünk a támadásra.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik