Női vízi ob I: a címvédő került előnybe a fináléban

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2018.04.25. 20:19
Szerda este elrajtolt a női vízilabda ob I fináléja. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntő első mérkőzésén, nagy csatát követően az UVSE-nek sikerült kiharcolnia az előnyt, míg a dobogó harmadik fokához a BVSC került közelebb.

Amikor a harmadik harmad elején Keszthelyi Rita, az UVSE világklasszisa három perc alatt harmadik gólt szerzett – kétszer mintaszerűen rázta le követőjét –, azt hihettük, eldőlt a női vízilabda-bajnokság döntőjének első mérkőzése. S bár játékrészben potyogtak a gólok, és a Dunaújváros egyre csökkentette a hátrányát, összességében tényleg nyerőnek bizonyultak a Keszthelyi-percek. No meg az, hogy a Dunaújváros nélkülözte centerét, Geraldine Mahieu-t, és türelmetlenül játszotta meg az emberelőnyöket, így címvédő UVSE vezet a döntős párharcban.

A bronzmeccsen a BVSC került előnybe az egyik fél két nyert mérkőzéséig tartó párharcban, hiszen 11–8-ra legyőzte az FTC-t.

NŐI VÍZILABDA OB I
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
UVSE–DUNAÚJVÁROSI EGYETEM-MAARSK GRAPHICS 7–5 (2–2, 0–0, 4–3, 1–0)
Hajós uszoda, 300
néző. V: Marjay Zs., Birri
UVSE: Gangl – Takács V., Parkes 1, TÓTH-CSABAI 3, KESZTHELYI 3, Steffens, Sevenich. Csere: Szücs, Kiss E., Mucsy, Gyárfás D., Pap Mónika. Edző: Benczur Márton
DUNAÚJVÁROS
: AARTS – GURISATTI 2, Szilágyi, Luka, Ziegler, Garda 1, Mchunu 1. Csere: Vályi V. 1, Horváth B., Vályi F., Sajben, Brezovszki. Edző: Mihók Attila
Gól – emberelőnyből:
9/4, ill. 8/0
Gól – kettős emberelőnyből:
1/1, ill. –
Gól – ötméteresből:
1/0, ill. 2/2
Kipontozódott:
Szilágyi (21. p.), Szücs (31. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az UVSE-nek
MESTERMÉRLEG

Benczur Márton:
– Elismerésem a lányoknak, a célunkat elértük, vezetünk. Természetesen sok szituációt megoldhattunk volna jobban, de ez egy bajnoki döntő, nyerni kell. Egyúttal elismerésem a Dunaújvárosnak is, hiszen egyetlen igazi centerük nélkül harcoltak, őket dicséri, hogy így is végig szoros meccset vívtunk.
Mihók Attila:
– Kemény mérkőzés volt, végig tartottuk a lépést, de rövid ideig tudtunk csak azzal a sorral játszani, amely ütőképes lett volna az UVSE ellen. Részben ennek tulajdonítom azt, hogy a végjátékban kapott fórokat blokkba lőttük. A hét kapott gól belefért volna, de támadásban kicsit eredményesebbnek kell lennünk, ha sikert akarunk elérni.

3. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
BVSC-ZUGLÓ DIAPOLO–FTC 11–8 (1–2, 2–2, 5–1, 3–3)
Szőnyi út, 100
néző. V: Berki A., Marnitz M.
BVSC: Tóth E. – Hertzka 1, Farkas T., Kuna 1, Máté Zs., Kele, LEIMETER 4. Csere: Takács O. 1, Farkas K. 1, UTASSY 3, Varga V., Besszer. Edző: Petrovics Mátyás
FTC: Kasó – Kisteleki D., Illés H., KÖVÉR-KIS 4, Bujka B. 2, Huszti, Kövesdi 1. Csere: Gerendás M., Gémes 1, Ármai, Vogt, Muzsnay. Edző: Béres Gergely
Gól – emberelőnyből: 6/3, ill. 8/2
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Kele (28. P.)
Sárga lap: Petrovis Mátyás (27. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a BVSC-nek.
MESTERMÉRLEG
Petrovics Mátyás: –
Gratulálok csapatomnak nehéz körülmények között jutottunk el a bronzmérkőzésig. A meccs elején sokat hibáztunk, de a harmadik negyedben olyan sebességre tudtunk kapcsolni, amivel bárki ellen lehetnek győzelmi esélyeink. Nem számítottam rá, hogy ilyen különbséggel nyerünk, ez egy győzelem a szükséges kettőből, de tudjuk, hogy a Népligetben nagyon nehéz dolgunk lesz.
Béres Gergely: – Jól kezdtük a mérkőzést, a lányok mindent úgy csináltak, ahogy megbeszéltük. Sajnos a harmadik negyedbeli teljesítményünk megpecsételte a mérkőzés sorsát, megyünk tovább, és reméljük hogy még két mérkőzést játszunk a BVSC-vel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik