Női vízi: drámai csatában a Dunaújvárosé az európai Szuperkupa

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2018.11.10. 12:43
null
Történelmi sikert aratott a Dunaújváros
A Dunaújváros női vízilabdacsapatának győzelmével zárult az európai Szuperkupa, a magyar együttes 11–11-es rendes játékidőt követően ötméteresekkel diadalmaskodott az orosz Kirisi felett.

 

Akartok nyerni? Mert akkor k..ra össze kell szednünk magunkat!” – tette fel a költői kérdést a félidei szünetben Garda Krisztina csapatkapitány, amikor csapata 5–3-as hátrányban várta a folytatást az orosz Kinyef Kirisi otthonában az európai Szuperkupameccsen. Aztán alig telt el néhány perc, már 10–6-re is vezetett az Euroliga győztese – a negyed vége előtt éppen Garda büntetője lopta még éppen beláthatóra a távolságot.

Kikaphatunk négy-öt góllal, aztán hazamegyünk úgy, hogy nyert az esélyes, de ti tudjátok, mikor játszunk legközelebb ilyen döntőt? Mert én nem” – tüzelte játékosait Mihók Attila edző, ám nehezen hihette a néző, hogy van visszaút a jól játszó, centerből is eredményes, a góljait olykor könnyedén szerző, a mérkőzés döntő részében vezető oroszok ellen.

Nem kételkedtek azonban a dunaújvárosiak, akik mindent egy lapra feltéve pólóztak. A meccset szinte végiggüriző Gurisatti Grétának az utolsó negyed előtt még szőlőcukrot kerestek a társak, a szélső mindenesetre utolsó energiáját mozgósítva két gólt vágott, majd egy perccel a vége előtt Vályi Vanda emberelőnyös találatával döntetlenre mentették a partit.

Az oroszrulettnek számít ötöspárbaj pedig nem a hazaiaknak jött be, részben a két kísérletet is hárító cserekapusnak, Kiss Alexandrának köszönhetően – a Dunaújváros története során először európai Szuperkupát nyert!

Iszonyatosan büszke vagyok a bandára, szinte uszodánk sincs, mégis nyertünk – értékelt kirobbanó örömmel Gurisatti. – Négygólos hátrányból csak igazán nagy akarattal rendelkező csapat képes felállni. Alázatosak voltunk egymás iránt, mindent megtettünk, nagyszerű érzés ehhez az együtteshez tartozni.”

NŐI VÍZILABDA EURÓPAI SZUPERKUPA
KINYEF KIRISI (orosz)–DUNAÚJVÁROSI EGYETEM MAARSK-GRAPHICS 11–11 (2–2, 3–1, 5–4, 1–4) – ötméteresekkel: 2–4

Kirisi. V: Margeta (szlovén), Colombo (olasz)
KIRISI: Karnauh – PROKOFJEVA 2, Krimer, Szoboljeva 1, Szimanovics 2, RIZSKOVA 2, Zubkova 2, Djacsenko, Hamzajeva, Kiriljcseva 1, Jakuseva, Ivanova 1. Edző: Alekszandr Kabanov
DUNAÚJVÁROS: Aarts – MENCZINGER 2, Ziegler 1, GURISATTI 3, Mahieu 1, GARDA 2, VÁLYI V. 2. Csere: KISS A. (kapus), Huszti, Luka, Horváth B., Szellák Cs., Brezovszki. Edző: Mihók Attila
Gól – emberelőnyből: 10/4, ill. 8/4
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Ivanova (24. p.), Ziegler (25.)
MESTERMÉRLEG
Alekszandr Kabanov:
– Az egész mérkőzésen erősebbek voltunk, ám a végén nem koncentráltunk elég jól, talán a türelem is hiányzott.
Mihók Attila: – Az utolsó negyedben már nagy kockázatot kellett vállalnunk, benne volt, hogy gólt kapunk, de úsztunk, hajtottunk, lőttünk, mentünk előre. A Kirisi nagyon erős, óriási, hogy mégis le tudtuk győzni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik