Női vízi: a magyar válogatott legyőzte az Universiade-csapatot

Vágólapra másolva!
2019.06.26. 21:07
null
Nem történt meglepetés az első napon (Fotó: Török Attila)
A magyar női vízilabda-válogatott 10–5-re legyőzte az Universiade-csapatot a margitszigeti Diapolo-kupa szerdai nyitó napján.

 

REMEK GYAKORLÁS

Parkes Rebecca, a magyar válogatott centere:
„Az első három negyed nehéz volt, az universiadecsapat jól játszott. Nem egyszerű, hiszen mindannyian ismerjük egymást, de mindkét együttesnek remek gyakorlás volt. Az olaszok és a hollandok ellen másként, de szintén kemény mérkőzésre számítok.”

Garda Krisztina, a magyar universiadeválogatott bekkje:
„Nem bizonyítani akartam amiatt, hogy kimaradtam, a kapitány így döntött. Most már új céljaim vannak az universiadéval, igyekszem hozzátenni a részemet a csapathoz. Sok meccset játszottam nemzetközi színtéren, igyekszem vezér lenni és lelkileg is segíteni.”

A felnőttegyüttes a július 12-én rajtoló kvangdzsui vb-re, a főiskolások és egyetemisták gárdája pedig az egy hét múlva kezdődő nápolyi megméretésre készül.

A másik szerdai mérkőzésen az Európa-bajnok hollandok 10–8-ra győzték le az olimpiai ezüstérmes olaszokat.

A Diapolo-kupa mérkőzéseire a belépés díjtalan, ugyanakkor regisztrációhoz kötött.

VÍZILABDA
DIAPOLO-KUPA NŐI FELKÉSZÜLÉSI TORNA, MARGITSZIGET
1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–MAGYAR UNIVERSIADEVÁLOGATOTT 10–5 (3–1, 2–1, 2–2, 3–1)
Hajós uszoda, 150
néző. V: Bianco (olasz), Van Der Loo (holland)
MAGYARORSZÁG: GANGL – Szilágyi D. 1, KESZTHELYI 3, Rybanska, Parkes, Illés 1, Vályi V. Csere: GYÖNGYÖSSY 1, Tóth-Csabai 2, Gurisatti 1, Horváth B. 1, Leimeter. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
MAGYAR UNIVERSIADEVÁLOGATOTT:
Kiss A. – Kövesdi, BREZOVSZKI 1, Máté 1, Farkas T., GARDA 3, Kuna. Csere: Hertzka, Huszti D., Gémes, Mucsy, Gerendás M. Szövetségi kapitány: Mihók Attila
Gól – emberelőnyből:
8/1, ill. 7/3
Gól – ötméteresből:
2/2, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Bíró Attila:
– Nagyvonalakban arra számítottam, amit láttam. Az ellenfél mindegy minden alapon, tét nélkül játszott, főleg erre a meccsre készült, az a legnagyobb presztízs, hogy a nagyválogatottat olykor meg tudják szorítani. Néha sikerült, ugyanakkor egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmünk. A védekezésünkkel nagyjából elégedett vagyok, de az emberelőnyös játékban van mit javítanunk.
Mihók Attila:
– Sok játékelemet próbálgattunk. A védekezésben követtünk el nagyobb hibákat, ha fontos mérkőzéseket akarunk nyerni, ezek nem férnek bele. Voltak pozicionálási hibák, jobban észre kell ezeket venni és ragaszkodni a taktikához. A játék képe alapján lehetett volna tíz- és kétgólos is a vereség, nyilván én az utóbbit akartam inkább.

A MÁSIK MÉRKŐZÉSEN
Hollandia–Olaszország 10–8 (1–2, 4–0, 4–4, 1–2)
G:
Wolves, Keuning, Van De Kraats 2-2, Megens, D. Genee, Van Der Sloot, Koopman, ill. Avegno, Bianconi 3-3, Garibotti, Emmolo

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik