Női vízilabda vl: sima magyar győzelem az ausztrálok ellen

Vágólapra másolva!
2017.06.08. 11:40
A magyar női vízilabda-válogatott öt góllal, 8–3-ra nyert Ausztrália ellen csütörtökön a világliga Sanghajban zajló szuperdöntőjének harmadik csoportfordulójában.

Bíró Attila szövetségi kapitány csapatából hárman dupláztak: Szücs Gabriella, Tóth Ildikó és Bujka Barbara. Keszthelyi Rita egyszer talált be, akárcsak Szilágyi Dorottya, aki az együttes legeredményesebbje volt a keddi, Kanadától ötméteresekkel elszenvedett 11–10-es vereség, illetve a kínaiak felett aratott szerdai 16–6-os siker alkalmával egyaránt.

A szövetségi beszámoló szerint a magyar csapat az első perctől komolyan vette az összecsapást, s a hatásos támadójátékhoz kiváló védekezés is társult. Egyedül a harmadik negyedben esett vissza a gárda teljesítménye, amikor is az ausztrálok feljöttek 6–1-rõl 6–3-ra, a záró nyolc percben azonban már csak magyar találatok születtek.

Bíró Attila csapata hét ponttal zárt a B-csoportban. Hogy ezzel elsőként vagy másodikként végez, a magyar idő szerint 13 órától esedékes Kanada–Kína mérkőzés eredményétől függ.

Az A-csoportban az Egyesült Államok, Oroszország, Hollandia és Japán válogatottja szerepel. A két négyesből mindegyik csapat bejut a pénteki negyeddöntőbe, ahol keresztbe játszanak majd: az első a negyedikkel, a második a harmadikkal.

NŐI VÍZILABDA-VILÁGLIGA, SZUPERDÖNTŐ, SANGHAJ
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Magyarország-Ausztrália 8–3 (3–1, 3–0, 0–2, 2–0)
Gólszerző:
Szücs, Tóth, Bujka 2-2, Keszthelyi, Szilágyi 1-1, ill. Zimmerman, Armit, Halligen 1-1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik