„Ez nagyon nehéz döntés volt, mivel tíz-húsz év múlva is nehezen fogom azt elképzelni, hogy már nem 18 éves vagyok, és nem az olimpiára készülök” – mondta Kiss Gergely a búcsúmeccse előtt.

A háromszoros olimpiai bajnok visszavonulása előtt több csapattársa, valamint egykori szövetségi kapitánya, Kemény Dénes is megszólalt.

A pályán kívül is nagyon sokat voltunk együtt, rengeteget utaztunk. Leginkább viszont a hülye poénjai maradtak meg, amelyek néha már fárasztóak voltak, de sokszor nagyon jókor sütötte el őket – mondta Kásás Tamás.

Sydneyben az olimpiai döntőben a harmadik vagy negyedik gólja után csókokat dobált. Ez nekem megragadó élmény volt, hiszen egy magyar játékos már a harmadik negyedben ilyen látványosan örült a közönséggel együtt, ez azt sejtette, hogy ennek nagyon szép vége lesz, nem sokkal később pedig át is vettük az aranyérmet  – mondta Steinmetz Barnabás a 2000-es olimpiai döntőről.

Gergővel nem volt probléma, ő ideális játékos volt minden edzőnek. Minőséget képviselt, ugyanakkor a vízhordók munkaképességével végezte a dolgát, legyen az sima vagy nehéz meccs–  nyilatkozta Kemény Dénes egykori játékosáról.

A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Balogh László)