Vízilabda: „Kicsit lassabbak vagyunk, kicsit hülyébbek, de…”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.08. 08:29
Telt ház előtt játszotta le első meccsét az olimpiai bajnok pólósok alkotta Millennium csapat a budapesti masters-világbajnokságon. A Galatasaray ellen 22–5-re megnyert mérkőzés után az együttes vezetőedzője, Kemény Dénes, illetve Kásás Tamás, Benedek Tibor, Fodor Rajmund és Székely Bulcsú beszélt a káprázatos gólokat, zseniális megoldásokat hozó találkozóról az NSO Tv-nek. 

A csapatot irányító Kemény Dénes elmondta, nagyon élvezte a szép megoldásokat, emellett leginkább az tetszett neki, hogy olimpiai bajnok játékosai folyamatosan kommentálták az eseményeket, mert mindig valami másik gondolat is volt a kimondott mondat mögött. Kemény Dénes elmondta, nagyon élvezte a szép megoldásokat, emellett leginkább az tetszett neki, hogy olimpiai bajnok játékosai folyamatosan kommentálták az eseményeket, mert mindig valami másik gondolat is volt a kimondott mondat mögött.

Kásás Tamás elmondta, igazából nem változott semmi, legfeljebb lassabbak és kicsit „hülyébbek” lettek. A háromszoros ötkarikás bajnok ezt természetesen arra értette, hogy sokkal lazábban viselkednek a vízben, mint amikor komoly tétre ment a játék.

Benedek Tibor beismerte, hogy bár még mindig pontosan tudják, mikor kell megjátszani például centerben Molnár Tamást, volt egy rossz passza.

Fodor Rajmund leírhatatlannak tartja azt az érzést, hogy még mindig mennyien szeretik őket, míg Székely Bulcsú nem tudott kiemelni egyetlen momentumot a mérkőzésről, mindegyiket nagyon élvezte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik