Férfi vízilabda világliga: nagy magyar siker, és csoportelsőség

Vágólapra másolva!
2015.06.25. 18:30
null
A magyar vízilabdázók nagy győzelmet arattak az eddig remeklő brazilokkal szemben (Fotó: Szabó Miklós – archív)
A magyar válogatott kiütéses győzelmet aratott Brazília ellen a férfi vízilabda világliga bergamói nyolcas döntőjében. Benedek Tibor fiai 16–3-ra nyertek az A-csoport harmadik fordulójában, így az élen végeztek a kvartettben.

 

Bár a korábbi spanyol válogatott, Felipe Perrone góljával a brazilok vezettek először az összecsapáson, a magyar válogatott a folytatásban nagyszerűen játszott. Varga Dénes távoli bombájával egyenlített Benedek Tibor csapata, majd Hosnyánszky Norbert és Salamon Ferenc góljával az első negyed végén már 3–1-re vezetett, és a folytatásban egyre csak növelte előnyét.

A biztos csoportelsőséghez hatgólos győzelem kellett volna, ehhez képest a nagyszünetben már 9–2-re vezetett a következő olimpia házigazdájával szemben, amely az első fordulóban hét góllal győzte le az olimpiai bajnok Horvátországot.

A brazilok Santos révén a harmadik negyed elején szerezték a harmadik góljukat, a meccs hátra lévő részére azonban összeestek, nem is tudták többé bevenni Nagy Viktor kapuját.

A magyar válogatott egy pillanatig sem állt le, aminek kiütéses, 16–3-as győzelem lett a vége, a végeredményt – a mérkőzésen egy csúnya könyököst is beszedő – Vámos Márton állította be egy csodás ejtéssel.

FÉRFI VÍZILABDA VILÁGLIGA, NYOLCAS DÖNTŐ
A-CSOPORT, 3. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–BRAZÍLIA 16–3 (3–1, 6–1, 4–1, 3–0)
Bergamo, 200 néző. V: Krapivin (orosz), Flahive (ausztrál)
MAGYARORSZÁG:
Nagy V. – VARGA DÉNES 2, Varga Dániel 1, Gór-Nagy, Hárai 2, SALAMON F. 3, Madaras 1. Csere: Angyal, Vámos 2, HOSNYÁNSZKY 3, Erdélyi 2, Német T. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor
BRAZÍLIA:
Bezerra (Antonelli) – Crivella, G. Gomes, Alonso, Salemi, B. Gomes, Delgado, Santo 1, Rocha, PERRONE 2, Guimares, Vrlic. Szövetségi kapitány: Ratko Rudic
Gól – emberelőnyből:
13/8, ill. 7/0
Gól – kettős emberelőnyből:
–, ill. 1/0
Gól – ötméteresből:
1/0, ill. –
Kipontozódott:
Rocha (23. p.), Angyal (28. p.), Guimares (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Benedek Tibor: –
Azt mondtam a fiúknak a meccs előtt, hogy a győzelem érdekel, nem az, mekkora a különbség. Aztán mivel ilyen jól játszottunk, nagykülönbségű győzelem lett belőle. Nekünk elsősorban az a fő célunk, hogy ha kell, egy góllal, de mindig győzzünk. Ma is ez volt, aztán szerencsére jól alakultak a dolgaink. Nagyon elégedett vagyok a csapat teljesítményével, de holnap kezdődik a világliga. Ez a három nap arra volt jó, hogy látjuk a gyengéinket, az erősségeinket, ma szerencsére inkább az utóbbit.

A csoport másik mérkőzése: Kína–Horvátország 4–14 (1–3, 0–4, 2–3, 1–4)

A csoport végeredménye: 1. MAGYARORSZÁG 6 pont, 2. Horvátország 6, 3. Brazília 6, 4. Kína 0
Három csapat azonos pontszáma esetén minitabella és az abban szereplő gólkülönbség döntött:
1. Magyarország (28–18), 2. Horvátország (25–29), 3. Brazília (20–36)

AZ EDDIGI EREDMÉNYEK
2. FORDULÓ
Horvátország–Magyarország 15–12
(5–2, 4–3, 3–3, 3–4)
Brazília–Kína 15–7 (3–2, 6–3, 4–1, 2–1)

1. FORDULÓ

Magyarország–Kína 18–8 (4–2, 5–1, 3–5, 6–0)
Brazília–Horvátország 17–10 (3–3, 6–2, 6–1, 2–4)

B-CSOPORT
Szerbia–Ausztrália 12–8
Egyesült Államok–Olaszország 10–13 (3–3, 0–4, 3–2, 4–4)

AZ EDDIGI EREDMÉNYEK
2. FORDULÓ
Ausztrália–Egyesült Államok 10–9
(2–1, 2–0, 2–4, 4–4)
Szerbia–Olaszország 15–11
(5–2, 3–3, 1–3, 6–3)
1. FORDULÓ
Szerbia–Egyesült Államok 13–7
(6–3, 3–0, 3–1, 1–3)
Olaszország–Ausztrália 7–5 (0–1, 1–2, 5–0, 1–2)

A csoport állása: 1. Szerbia 9 pont, 2. Olaszország 6, 3. Ausztrália 3, 4. Egyesült Államok 0

A NYOLCAS DÖNTŐ TOVÁBBI PROGRAMJA

NEGYEDDÖNTŐ
Június 26., péntek:

Horvátország–Ausztrália – 16.00
MAGYARORSZÁG–Egyesült Államok – 17.20
Brazília–Olaszország – 18.40
Kína–Szerbia – 20.00

Ezen a napon – függetlenül a csoportbeli helyezésektől – az olasz válogatott mérkőzése lesz a 18.40-es, a RAI televízió kérésére.

ELŐDÖNTŐ
Június 27., szombat:

Horvátország/Ausztrália–Kína/Szerbia – 18.40
Brazília/Olaszország–MAGYARORSZÁG/Egyesült Államok – 20.00

ÉREMCSATÁK
Június 28., vasárnap:

Bronzmeccs – 18.40
Döntő – 20.00
A torna győztese kijut a jövő évi riói olimpiára.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Decker Attila (Szolnoki Dózsa-Közgép)
Mezőnyjátékosok: Gór-Nagy Miklós (A-Híd-OSC-Újbuda), Angyal Dániel (ZF-Eger), Madaras Norbert (Szolnoki Dózsa-Közgép), Varga Dániel (Szolnoki Dózsa-Közgép), Hosnyánszky Norbert (ZF-Eger), Varga Dénes (Szolnoki Dózsa-Közgép), Salamon Ferenc (A-Híd-OSC-Újbuda), Erdélyi Balázs (ZF-Eger), Vámos Márton (Szolnoki Dózsa-Közgép), Hárai Balázs (ZF-Eger), Német Toni (A-Híd-OSC-Újbuda)

A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA A VILÁGLIGA SZUPERDÖNTŐJÉBEN
CSOPORTKÖR
Magyarország–Kína
18–8
Magyarország–Horvátország 12–15
Magyarország–Brazília16–3
A MAGYAR VÁLOGATOTT SELEJTEZŐS EREDMÉNYEI
Magyarország–Szlovákia 13–6
Magyarország–Románia 20–10
Görögország–Magyarország 13–15
Szlovákia–Magyarország 12–13
Románia–Magyarország 5–14
Magyarország–Görögország 12–11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik