Férfi vízilabda ob I: a Pro Reccótól távozó szerb Szolnokra tart

Vágólapra másolva!
2020.06.02. 09:50
null
Filip Filipovics tíz bajnoki címet nyert a Pro Reccóval (Fotó: AFP)
A Pro Reccót elhagyó Filip Filipovics a Szolnoki Dózsában folytathatja pályafutását – írja a total-waterpolo.com. Az olimpiai bajnok és világbajnok, hatszoros Eb-győztes pólós megerősítette, közel állnak a megállapodáshoz.

 

„Igaz a hír, valóban közel van a megállapodás. De semmi sem biztos addig, amíg alá nem írom a szerződést a Szolnokkal” – idézi a portál Filipovics a Sportski Zurnalban megjelent nyilatkozatát.

A 33 éves játékost korábban a Marseille-jel és a Barcelonetával is kapcsolatba hozták, ám a jelek szerint a Szolnok meggyőzőbb tudott lenni.

Filipovics Belgrádban, ám még a volt Jugoszláviában született (1987-ben), 2003-ban Szerbia és Montenegró színeiben lett felnőttválogatott és nyerte meg az első Európa-bajnoki címét. Szerbiával ezt követően még öt Eb-n, két vb-n és 2016-ban az olimpián is aranyérmes lett.

Klubszínekben háromszoros szerb és 10-szeres olasz bajnok. A Pro Reccóval kétszeres Bajnokok Ligája-győztes (2010, 2012)

Filipovicsot kétszer (2011, 2014) választotta a FINA az év vízilabdázójának.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik