Férfi vízilabda: Märcz a védelemre koncentrál az oroszok ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.18. 13:18
Az elmúlt néhány napban több változás is történt a magyar férfi vízilabda-válogatott keretében, így Märcz Tamás szövetségi kapitány a rendelkezésére álló rövid időben főleg a védekezés összerakására koncentrál az oroszok elleni keddi világliga-selejtező előtt.
A képre kattintva az edzésen készült képgaléria nyílik (Fotó: Tumbász Hédi)
A képre kattintva az edzésen készült képgaléria nyílik (Fotó: Tumbász Hédi)

 

„Volt néhány nem várt esemény az elmúlt hetekben, napokban, de a kiválók helyére ezúttal olyan játékosok kerültek be, akik voltak már válogatottak. Bízom benne, hogy a három-négy csapatból érkezők között megvannak azok a kapcsolatok, amik segíthetik az eredményességünket” – nyilatkozta a szakember a hétfői, Győrben rendezett edzést követően.

Hozzátette, biztos benne, hogy az oroszok jobban akarnak játszani, mint a két csapat novemberi összecsapásán, amikor a mieink idegenben 15–8-as győzelmet arattak:

„Mi akkor nagyon jó napot fogtunk ki, ők kifejezetten rosszat, nincs ekkora különbség a két csapat között. A mostani összecsapás is háromesélyes. Nagyon gólerős csapat az orosz, ezért a védelemre kell fókuszálni, talán ez az a fázis, amit jobban össze is tudunk rakni. Elöl bízunk a játékosok egyéni képességében” – mondta a szakvezető.

A magyar csapat már továbbjutott csoportjából – s ott lesz az Európa-kupa nyolcas döntőjében, ahonnan az első három mehet majd a világligára –, s ha kedden Győrben is legyőzi az oroszokat, akkor csoportelsőségét is biztosítja.

A FÉRFIVÁLOGATOTT OROSZOK ELLENI KERETE

Kapusok: Csoma Kristóf (Miskolc), Nagy Viktor (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Miskolc), Erdélyi Balázs (OSC), Jansik Dávid (Szolnok), Kovács Gergő (OSC), Manhercz Krisztián (OSC), Nagy Ádám (Miskolc), Német Toni (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC)

Az A-csoport állása: 1. Magyarország 11 pont, 2. Oroszország 9, 3. Németország 4, 4. Málta 0

A további program
Február 19.

17.00: Magyarország–Oroszország (Győr)
17.00: Málta–Németország (Gzira)
Március 12.
Málta–Magyarország
Németország–Oroszország

Az Európa-kupa nyolcas döntőjét április 5–7-én rendezik Horvátországban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik