Férfi vízi: Japán nem jelentett gondot, jöhetnek a horvátok

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2018.06.20. 21:12
null
A magyar válogatottnak nem okozott gondot Japán (Fotó: Földi Imre)
Minden izgalmat nélkülöző mérkőzésen 14–7-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott Japán ellen a világliga budapesti szuperdöntőjének harmadik fordulójában, így a csoport második helyén zárt, és Horvátország ellen játszik a negyeddöntőben.

A félidei szünetben bájosan táncoltatta az apukája az egyéves forma kisbabát, vagy éppen gyerekek kaptak tapsot a közönségtől, amikor jól válaszoltak a mókamester ajándékért feltett kérdéseire – a lelátói történetek több izgalmat tartogattak a Duna Arénában, mint a csoportkör zárását jelentő Magyarország–Japán meccs.

Sejthető volt persze, hogy Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese nem a távol-keletiek ellen vívja legkeményebb mérkőzését a világliga Budapesten zajló nyolcas döntőjében, ennek megfelelően a szakember Kardos Gergelyt küldte a kapuba. Fogalmazzunk úgy, a társak nagyon bíztak a válogatottban két nappal ezelőtt, az ausztrálok ellen debütáló szolnoki fiatalban, hiszen a mozgékony, fürge japánok többször is megúsztak és ziccerbe kerültek, de Kardos a legtöbbször jól állta a sarat.

Az edzésnek beillő találkozón volt idő azon morfondírozni, hogy vajon a japánok az időkéréskor miért a medence közepéről hallgatják mesterüket, már aki egyáltalán figyelt rá...

Pohl Zoltán megszerezte első gólját a válogatottban, a magyar csapat pedig nem hibátlan játékkal, ám olykor szép gólokat lőve könnyedén győzött, és a csoport második helyén zárt. Csütörtökön már sokkal nagyobb izgalmak várnak a Duna Arénába látogatókra, hiszen a négy közé kerülésért megismétlődik a tavalyi világbajnokság magyar–horvát döntője.

A mérkőzés után Märcz Tamás szövetségi kapitány, a meccs legjobbjának választott Kardos Gergely és Manhercz Krisztián értékelt az NSO Tv-nek. Szóba került a foci-vb és Marco Rossi kinevezése is.

VÍZILABDA
FÉRFI VILÁGLIGA, SZUPERDÖNTŐ, DUNA ARÉNA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT

MAGYARORSZÁG
JAPÁN 14–7 (5–1, 3–2, 3–2, 3–2)
Duna Aréna, 900 néző. V: Tiozzo (horvát), Colominas (spanyol)
MAGYARORSZÁG: KARDOS – Manhercz K., Erdélyi 2, Jansik D. 1, Bedő 2, Zalánki 1, Kovács Gergő. Csere: Vámos 2, MEZEI 3, Bátori 1, Angyal 1, Pohl 1. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
JAPÁN: Kacujuki – Josida, Okava 1, Siga, Adacsi 1, INABA 5, Arai. Csere: Koppu, Szuzuki, Takata, Mijazava, Araki. Szövetségi kapitány: Omoto Jodzsi
Gól – emberelőnyből: 3/1, ill. 7/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Märcz Tamás:
– Nem könnyű a japánok ellen játszani, mert végig ott vannak az ember nyakán, láthattuk, egy eladott labda, s máris odaértek a kapunk elé, és az volt a kérdés, Kardos véd-e. Elterveztünk egy játékot, amelyet hellyel-közzel megvalósítottunk, de kicsit lehetett volna jobb is. Kivettük a játékukból a nagy fegyvert, viszonylag kevés labdát szereztek és jöttek át rajtunk, ráadásul elég korán eldőlt a mérkőzés.
Omoto Jodzsi: – Eleinte képesek voltunk a taktikánknak megfelelően játszani, ám a kihagyott ötméteresünktől kiestünk a ritmusból, és nem tudtuk tartani a lépést. A magyar kapus remekelt, ettől függetlenül pocsék volt a lövőhatékonyságunk, ebben feltétlenül javulnunk kell.

A csoport másik mérkőzésén
Montenegró–Ausztrália 10–8 (3–2, 3–2, 3–2, 1–2)

Az A-csoport végeredménye: 1. Montenegró 9 pont, 2. Magyarország 6, 3. Ausztrália 3, 4. Japán 0

B-CSOPORT
Spanyolország–Kazahsztán 11–3 (2–0, 2–1, 4–0, 3–2)
Egyesült Államok–Horvátország 11–10 (2–1, 5–2, 4–5, 0–2)
A B-csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 9 pont, 2. Spanyolország 5, 3. Horvátország 4, 4. Kazahsztán 0

A NEGYEDDÖNTŐBEN
15.15: Montenegró–Kazahsztán
16.45: Ausztrália–Spanyolország
18.15: MAGYARORSZÁG–Horvátország
19.45: Japán–Egyesült Államok

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik