Férfi vízilabda-vl: Zalánki hatig jutott, a mieink tízzel nyertek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.16. 17:00
A férfi vízilabda-világliga selejtezőjének 4. fordulójában a magyar válogatott 20–10-re nyert Grúziában. Benedek Tibor csapatának legeredményesebb játékosának Zalánki Gergő bizonyult, aki hat találatig jutott.

A magyar csapat a csoportkör második szakaszának nyitányán csak győzelmi céllal ugorhatott medencébe, és bár az első negyedben még tartotta magát az ellenfél (1–2), már a nagyszünetre eldőlt a meccs (2–9) – derül ki a szövetség beszámolójából.

A második félidőben aztán mindkét csapat alaposan megszórta magát, a mieink így is simán, tíz góllal nyertek (10–20).

„Az eredménnyel mindenképpen elégedett vagyok, a játékon persze még van mit javítanunk. A harmadik negyed védekezésével nem igazán vagyok megelégedve. Viszont nagyon jó volt látni, hogy amikor a második negyedben elkezdtünk kapura lőni, nagyon jó százalékkal be is találtunk. Muszáj volt bátrabbnak és gyorsabbnak lenni, ez sikerült is akkor. Ami Zalánki Gergőt illeti: nagyon örülök annak, hogy a Szolnokon mutatott játékát tudta folytatni. A sérülése miatti két hónapos rehabilitáció után tudott így teljesíteni, ez nagyon pozitív. Sok idő esett ki neki, az önbizalmának nagyon jót tehet a mai teljesítménye. Örülök a három pontnak" – idézi Benedek Tibort a waterpolo.hu.

A csoportokból az első helyezettek jutnak be a szuperdöntőbe.

FÉRFI VÍZILABDA, VILÁGLIGA-SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ
GRÚZIA–AGYARORSZÁG 10–20 (1–2, 1–7, 4–5, 4–6)
Tbiliszi. V:
Dervieux (francia), Prancic (horvát)
GRÚZIA: Subladze (Kapanadze) – Kavtaradze, Tsrepulia 2, Kazakisvili, Bitadze, Jelaca 4, Kvedeliani 2, Bagaturia, Rurua 2, Gegelasvili, Jakaia, Imniasvili. Szövetségi kapitány: Jovan Popovics
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Bátori 3, Salamon F. 4, Decker Á., Bedő 1, Vámos 1, Tóth Márton 1. Csere: Bisztritsányi (kapus), Jansik D. 1, Mezei, Zalánki 6, Manhercz K. 3, Fülöp. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 13/6
Kipontozódott: Kvedeliani (26. p.), Gegelasvili (31. p)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik