Férfi vízi-vl: változás – Budapesten lesz a szuperdöntő!

Vágólapra másolva!
2018.04.25. 16:26
null
A Duna Arénában rendezik a nyolcas döntőt
A férfi vízilabda-világliga nyolcas döntőjét – amelyben a magyar válogatott is érdekelt – június 18–23. között a budapesti Duna Arénában rendezik meg – számolt be róla a hazai szövetség hivatalos oldala.

 

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) a világliga-selejtezők után hozta nyilvánosságra, hogy a sorozat férfi szuperdöntőjét Oroszországban rendezik meg. Nos, az azóta eltelt időben a helyzet változott, új helyszín után kellett nézni.

„Örömmel tudok beszámolni arról, hogy a férfi világliga nyolcas szuperdöntőjét június 18–23. között Budapesten rendezik – adott tájékoztatást Hesz Máté, a Magyar Vízilabda-szövetség főtitkára. – Szerződés még nincs, de szóbeli megállapodás igen, eszerint a helyszín a Duna Aréna lesz. Az idő rövidsége miatt az a döntés született, hogy a FINA a tavalyi világbajnokság szervezőbizottságával szerződik, a Magyar Vízilabda-szövetség versenyszervezési és versenyigazgatói feladatokban nyújt szakmai támogatást. A FINA megkeresésére a Bp. 2017 Kft. és a szövetség is nagy örömmel mondott igent, így ezen a nyáron is minőségi pólóeseményt láthatnak hazánkban a szurkolók.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik