Férfi vízi: hétgólos magyar rajt, Romániának esélye sem volt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.26. 18:13
null
Bátori Bence (balra) három gólt tett be a közösbe (Fotó: NS-archív/Földi Imre)
A fiatal kerettel felálló magyar férfi vízilabda-válogatott Nagyváradon nyolc góllal nyert a házigazda román együttes ellen a világliga európai selejtezőjének ötödik fordulójában. A mieink a negyedik győzelmüket aratták.

 

A rendkívül fiatal átlagéletkorú magyarok a várakozásnak megfelelően körbeúszták a tempót nehezen tartó ellenfelet. Az első negyedben ráadásul nem mentünk bele a brusztba, gyors passzokkal mozgattuk meg a hozzánk képest statikusabb román védősort, majd az akciók lezárásaként kintről rommá lőttük az állásaikat. Amit kapura dobtunk, abból jószerivel gól is lett – különösen a tripláig jutó Manhercz Krisztián volt elemében –, így egy negyed alatt tudtunk meglépni néggyel (3–7).

A második negyedben változatlanul remek csapatmunkát bevetve védekeztük le a román center előtti területet, illetve blokkoltuk a nem túl meggyőző kinti kísérleteket. Támadójátékunk viszont kapkodóvá vált. Legalábbis a befejezések ezúttal nem ültek. Időkérés után visszanyúltunk a korábban bemutatott alapjátékunkhoz, a négy kinti ember előtt centerben sokszor két játékosunk „csinálta” a helyet. Gól azonban csak egy született a játékrészben, de azt legalább mi szereztük (3–8).

A hazaiak sikeres ötméterese jelentette a nagyszünet utáni első gólt, utána viszont fáradt kísérleteket vezetett elő a rivális. Nem úgy a magyar együttes, amely ismét az első negyedben mutatott fordulatszámon pörgött. Háromgólos magyar etap következett, majd egy-egy időkérés mindkét fél részéről, bár a miénknek inkább taktikai oka volt. A felvonás utolsó momentumaként egy ziccert három a kettes befejezésre váltottunk, azt meg kapufára. Fogta is a fejét Benedek Tibor, nem ok nélkül (4–11).

A záró felvonásra bennünk még némi frissesség is maradt, a házigazda viszont összekapta magát, és becsületből játszott a felzárkózásért. Bátori Bence keze sült a negyed elején, a mieink találataira azonban mindig érkezett román válasz. Az utolsó percben Erdélyi Balázs végszavazott, így az ő találatával lett meg a teljesen megérdemelt közte nyolc (7–15).

FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGLIGA
EURÓPAI SELEJTEZŐ, A-CSOPORT, 5. FORDULÓ
ROMÁNIA–MAGYARORSZÁG 7–15 (3–7, 0–1, 1–3, 3–4)
Nagyvárad, 400
néző. V: Inesta (spanyol), Virijevics (szerb)
ROMÁNIA: Tic – Gheorghe 2, NEGREAN 2, Ghiban, Radu, Popoviciu 2, Oanta. Cs: Goanta, Teohari, Chioveanu, Prioteasa, Szabó R. 1. Szövetségi kapitány: Dejan Sztanojevics
MAGYARORSZÁG: DECKER A. – BÁTORI 3, ERDÉLYI 3, Salamon F. 2, Bedő 1, Decker Á., Zalánki 2. Cs: Lévai (kapus), Gór-Nagy, MANHERCZ K. 3, Tóth Márton 1, Jansik D., Mezei. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor
Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 10/4
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Oanta (21. p.), Jansik D. (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Dejan Sztanojevics:
– A magyar válogatott magas szinten játszott, és remekül kezdte a mérkőzést. 2–7 után már jobban felvettük a játék sebességét, két negyedet is csak egy-egy góllal veszítettünk el, de az alapvető probléma az volt, hogy nem tudtunk abban a tempóban, ritmusban játszani, mint ellenfelünk. A vendégek számára remek, nekünk rossz meccs volt, viszont pozitívum, hogy a gyenge kezdés után voltak jó megoldásaink a vízben.
Benedek Tibor: – Gyorsan alkalmazkodott a csapat a rövidebb pályához, jók voltak a lövéseink, azt mondhatom, hogy kifejezetten jó mérkőzést játszottunk, amelynek a legnagyobb részével elégedett vagyok. Tizenkétszer blokkoltunk, ez volt a jó védekezés kulcsa a jó kapusteljesítmények mellett. A lövéseink is pontosak, határozottak voltak, úgyhogy elégedett vagyok ezzel a meccsel. Nekem és saját maguknak is bizonyítani akarnak a játékosok. Fontos, hogy egyénileg mindenki a legjobbat hozza ki magából. A játékosok azonban nemcsak arra figyeltek, hogy kimagaslóan játsszanak, hanem arra is, hogy egységesek legyünk.
A csoport másik mérkőzésén
Grúzia–Görögország 8–15
(2–2, 0–3, 2–5, 4–5)
Az állás: 1. Görögország 15 (71–35), 2. MAGYARORSZÁG 12 pont (76–47), 3. Románia 3 (37–68), 4. Grúzia 0 (49–83)
KÉSŐBB
B-csoport

Montenegró–Franciaország 17–4
Spanyolország–Szerbia 13–14 (3–4, 3–4, 4–1, 3–5)
Az állás: 1. Szerbia 15, 2. Montenegró 9, 3. Spanyolország 6, 4. Franciaország 0
C-csoport
Oroszország–Horvátország 10–14
Törökország–Olaszország 7–22
Az állás: 1. Olaszország 15, 2. Horvátország 12, 3. Oroszország 3, 4. Törökország 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik