Férfi vízi-vl: Büszkék lehetünk erre a meccsre – Gór-Nagy

Roska Emese BoglárkaRoska Emese Boglárka
Vágólapra másolva!
2019.06.21. 17:52
Mint arról beszámoltunk, a magyar férfi vízilabda-válogatott ötméteresekkel kikapott Ausztráliától a belgrádi világliga negyeddöntőjében. Gór-Nagy Miklós csapatkapitány szerint büszkék lehetünk a mérkőzésre.
Képgalériánk megtekintéséhez kattintson a fotóra! (Fotó: Tumbász Hédi)
Képgalériánk megtekintéséhez kattintson a fotóra! (Fotó: Tumbász Hédi)

 

„Nem volt nehezebb Kayesszel, mint bármelyik jó csapat centerével. Nyilván nem feltétlen Japánra gondolok, és nem azért, mert ott a center nem jó, hanem mert teljesen más stílusú a játék. A végére talán kicsit elfogytunk, szinte nem volt már cserénk, nem tudtuk pörgetni a játékot. Büntetőpárbajban egyébként is bármi megtörténhet. Elismerésem a csapatnak, hogy az első meccs után fel tudta rázni magát. Kanada ellen pluszmotiváció, hogy visszavágjunk a vereségért” – fogalmazott Jansik Dávid, a magyar válogatott bekkje.

„Nagyon jól álltunk bele a meccsbe, óriásit küzdöttünk. Úgy érzem, öt egyről nem szabad felengedni őket, még akkor sem, ha ilyen nagy a különbség a kiállítási arányban. Sajnálom, hogy így alakult, nagyon elfáradtunk, a sok hátrány rengeteg erőt vett ki belőlünk, elfogytunk a végére. Ez a magyar válogatott, az ötödik-nyolcadik helyért is nagyon motiváltan küzdünk majd, ráadásul kikaptunk Kanadától, mindenkiben megvan a bizonyítási vágy, hogy az nem normális kép” – mondta Nagy Ádám.

Gór-Nagy Miklós úgy véli, büszkék lehetünk a meccsre.

– A negyedik negyedig minden olyan szépen alakult...
– Remekül játszottunk az egész mérkőzésen, hiszen, bár a végén fordítottak, az utolsó pillanatokban is koncentráltunk. Amikor előnyt kaptunk, megbeszéltük, hogy türelmesen, végigjátszva be kell lőni, és Pásztor Matyi be is vágta. Büszkék lehetünk erre a mérkőzésre, mert a lebonyolítás miatt egy rettenetesen fontos meccs van – ez volt az, sokat készültünk rá.
– Elfáradtak a végére?

– Mindent megtettünk, de valóban, talán kicsit elfáradtunk, megzavart minket, hogy sokkal több hátrányunk volt, felőrölt minket. Sebaj, pont ezért vagyunk itt ilyen csapattal, hogy rutint szerezzünk, és ellenszélben is tudjunk játszani, mentálisan is végig bírjuk. Ez kísérleti csapat, ha szabad így fogalmazni, ám jól játszottunk a legfontosabb összecsapáson. Ötösökkel ki lehet kapni egy komplett ausztrál csapattól, amely hosszú évek óta együtt készül. Nincs okunk szégyenkezni.
– Legalább vissza lehet vágni Kanadának?

– Azon leszünk, hogy revansot vegyünk.

FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGLIGA, SZUPERDÖNTŐ, BELGRÁD
NEGYEDDÖNTŐ
Magyarország–Ausztrália 10–10
(2–1, 3–0, 2–4, 3–5) – ötméteresekkel 5–6

Bővebben IDE KATTINTVA olvashat a találkozóról!

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítják: ROSKA EMESE BOGLÁRKA (riport), TUMBÁSZ HÉDI (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik