Férfi vízi-vl: 5-0-s harmadik negyeddel sokkoltuk Romániát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.10. 19:44
null
A harmadik negyedben bedaráltuk a románokat (Fotó: Földi Imre)
A férfi vízilabda-világliga selejtezőjének európai zónájában a magyar válogatott Miskolcon tíz góllal nyert a tartalékos felállásban játszó Románia ellen.



Meggyőző kezdéssel már az első negyed felénél négygólos előnyt sikerült szereznünk (5–1), ezt úgy, hogy öt gólunkat öt játékosunk szerezte. Ezzel aztán meg is elégedtünk, és az első felvonás végére hagytuk feljönni magunkra a vendégeket (5–3). Fórgóllal kezdték a második játékrészt a románok, így máris ott voltak a nyakunkon. A medence aljára küldött együttesnek sikerült felzárkóznia… Ennél többet azonban nem engedtünk nekik, gólképtelen percek után ismét megráztuk magunkat, és jöttek sorban az újabb magyar találatok, zsinórban három. Erdélyi Balázs duplázott – így már háromnál tartott –, Varga Dániel a második gólját szerezte meg. A szünetig már csak az eredmény változott, a végére a különbség megmaradt – mindkét román találatra azonnal jött a magyar válasz, Hosnyánszky Norbert is a másodiknál járt már –, így a tizenhat gólt hozó első félidő végére sikerült megugrani néggyel (10–6).

Elfogyott a román válogatott a harmadik negyedre. A felúszások után rendre zavart keltettünk a kapujuk előtt, Erdélyi pedig őrizte kiváló formáját. Védekezésben abszolút ellehetetlenítettük a vendégeket, akik többnyire az idő szorításában vaktában és eredménytelenül lövöldöztek. Utána még úszhattak is vissza bekkelni (15–6). Közönségszórakoztató hajrát sikerült összehozniuk a feleknek, felváltva estek a gólok a kapuk előtt, ahol forrt a víz, de ettől mi még érvényre tudtuk juttatni erőfölényünket (20–10).

FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGLIGA
SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 20–10 (5–3, 5–3, 5–0, 5–4)
Miskolc, 500
néző. V: Vanhems (francia), Abramovics (montenegrói)
MAGYARORSZÁG: Lévai – Bátori 2, ERDÉLYI 5, Varga Dániel 2, Bedő 1, Szivós, Madaras 1. Cs: Decker A. (kapus), ANGYAL 2, VÁMOS 2, Mezei 1, Manhercz K. 1, Hosnyánszky 2. Szövetségi kapitány:
ROMÁNIA: Tic – Szabo R., Oamta 1, Popoviciu, RADU 3, Gergelyfi 2, Alexa. Cs: Cretu 1, Prioteasa, Vramceanu, Ianc 1, Antipa 1. Szövetségi kapitány: Dejan Sztanojevics
Gól – emberelőnyből: 7/5, ill. 11/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Cretu (27. p.), Angyal (28. p.), Szivós (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Benedek Tibor:
– Elsősorban a támadásainkkal voltam elégedett, tetszett a mozgásra épülő játékunk. Nem nagyon játszik a világon senki ennyi mozgással, mint mi, ha valaki végignézte a mérkőzést, láthatta, folyamatosan veszélyt jelentettünk az ellenfél kapujára, nem véletlelü lőttünk húsz gólt. Picit sokat kaptunk, amikor öt egy után lőttek két akciógólt, volt egy kis bizonytalanság, de amikor meg tudtuk oldani a kétcenteres játékuk hatástalanítását, a kapott gólok már csak a felzárkózást jelentették. Szeretném megköszönni a játékosaimnak az egész éves teljesítményüket. Hosszú évünk volt, a magyar válogatott az egyetlen, amely javarészt ugyanazzal a csapattal játszotta végig a három világversenyt, és ehhez nagy alázatra volt szükség, büszke vagyok rájuk.
Dejan Sztanojevics: – Beszélhetnénk különböző okokról a kapott gólokkal kapcsolatban, mint például a hiányzókról, főleg mivel Szerbiából érkeztem, ahol a védekezés az alap, s ami nálunk most nagyon nem működött. Viszont szinte junior- és nem felnőttcsapattal játszottunk, a fiataloknak szükségük van még néhány évre, hogy erősödjenek és jobbak legyen, és nekünk csapatként is sokat kell még dolgoznunk.
KORÁBBAN
A csoport másik mérkőzésén:
Szlovákia–Görögország 10–16
(4–4, 0–4, 3–5, 3–3)
Az állás: 1. Magyarország 6 (33–16), 2. Görögország 6 (31–18), 3. Szlovákia 0 (16–29), 4. Románia 0 (18–35)
B-CSOPORT
Németország–Szerbia 10–19
(4–3, 2–5, 3–6, 1–5)
Spanyolország–Oroszország 11–14 (4–2, 4–3, 1–3, 2–6)
Az állás: 1. Szerbia 6 (28–11), 2. Oroszország 6 (26–20), 3. Németország 0 (19–31), 4. Spanyolország 0 (12–23)
C-CSOPORT
Montenegró–Olaszország 13–15
(3–1, 3–4, 1–4, 4–2; ötméteresek: 2–4)
Franciaország–Horvátország 7–14 (2–5, 0–4, 4–3, 1–2)
Az állás: 1. Horvátország 6 (27–10), 2. Olaszország 6 (30–22), 3. Montenegró 0 (1 meccs, 13–15), 4. Törökország 0 (3–13), 5. Franciaország 0 (16–29)

A MAGYAR VÁLOGATOTT VILÁGLIGA SELEJTEZŐS MENETRENDJE
Magyarország–Szlovákia 13–6
Magyarország–Románia 20–10
Görögország–Magyarország január 20., kedd
Szlovákia–Magyarország február 17., kedd
Románia–Magyarország március 17., kedd
Magyarország–Görögország április 14., kedd, Győr

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik