Férfi vízi-vk: Nagy Viktor és Vámos nélkül – megvan a magyar keret

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.07. 16:48
null
Märcz Tamás kihirdette keretét a világkupára (Fotó: Kovács Anikó)
Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 14 fős keretét, amelyből 13 játékos utazik majd a szeptemberi, berlini világkupára. Az augusztus közepén kezdődő felkészülés alatt a németekkel, illetve az ausztrálokkal is lesznek közös tréningek – olvasható a waterpolo.hu-n.

 

„A világkupa a legtöbb rivális számára a következő világbajnokságra való kvalifikáció miatt fontos, ami viszont nekünk a világliga-ezüsttel már megvan – mondta Märcz Tamás szövetségi kapitány. – Ezért a korábbi elképzelésekhez tartva magam olyan keretet hirdettem, amely az Európa-bajnoki szereplés tükrében esetleges posztokra való helykeresést is jelent. Ez egy bátor, leginkább fiatalokkal teli keret, akik közül jó néhányan nem voltak még soha, vagy először az Európa-bajnokságon voltak világversenyen, s akiknél fontos, hogy minél előbb odakerüljenek a nemzetközi élvonalba, tapasztalatokat szerezzenek, és van realitása annak, hogy néhány éven belül stabil felnőtt válogatottak legyenek.”

A névsorból látható, hogy ezúttal nincs ott a csapatkapitány Nagy Viktor, illetve az FTC klasszisa, Vámos Márton.

„Tudjuk, mire képesek a posztjukon, most megnézem, hogy mire mennek a többiek. Láttuk, tapasztaltuk, nem szabad átugrani generációkat, hátrányt szenvedne azok a 19–21 éves játékosok, akik esetleg a háttérben várakoznak – na, most többeknek is itt a lehetőség. Bízom benne, élni tudnak vele, és ezzel a magyar vízilabda hosszú távon csak profitálhat.”

A kivételt Pásztor Mátyás, a BVSC 31 esztendős pólósa képviseli – ő eddig egyszer sem volt ott Märcz Tamás keretében.

„Valóban, ő nem a fiatal kategóriát jelenti a vízilabdában, ugyanakkor azt is láthattuk a riválisoknál, hogy a legmeghatározóbb játékosok nem feltétlenül a 19–20 évesek közül kerülnek ki, hanem igenis a harminc év körüliek, a legjobb korban lévők, ők azok, akik leginkább tudnak húzóemberek lenni. Pásztor Mátyás évek óta a válogatott küszöbén van, valamiért eddig nem kapott meghívót. Az elmúlt években a bajnokságban az egyik legjobb bal oldali magyar játékos volt, nagyon gólerős, profi hozzáállású játékos. Az Európa-bajnokságon kérdéseket vetett fel nekem a bal oldal játéka, ezért szeretném felkavarni az állóvizet. Megvan a tapasztalata, a fizikuma, most kap egy lehetőséget az élettől és tőlem, kíváncsi vagyok, tud-e hasonlót nyújtani, mint a bajnokságban.”

A keret augusztus közepén kezdi el a felkészülést, előbb a németekkel, majd az ausztrálokkal készül közösen Budapesten.

A tornára szeptember 11. és 16. között kerül sor. A mezőnyben a házigazda német, a világbajnok horvát, illetve a vb-ezüstérmes magyar csapat mellett az öt kontinens bajnoka szerepel majd.

A világkupa első négy helyezettje kijut a 2019-es világbajnokságra – a magyar válogatott a világliga-ezüsttel már kvalifikálta magát a vb-re –, amelyet a dél-koreai Kvangdzsuban rendeznek.

A MAGYAR FÉRFI PÓLÓVÁLOGATOTT 14 FŐS VILÁGKUPA-KERETE
Kapusok: Kardos Gergely (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (Szolnok), Jansik Dávid (Szolnok), Jansik Szilárd (FTC), Kovács Gergő (OSC), Manhercz Krisztián (FTC), Mezei Tamás (Szolnok), Nagy Ádám (Miskolc), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Vadovics Viktor (Miskolc), Zalánki Gergő (Szolnok)

A-csoport: Ausztrália, Németország, MAGYARORSZÁG, Japán
B-csoport: Horvátország, Szerbia, Dél-Afrika, Egyesült Államok

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik