Férfi vízi világliga: történelmi tornára kerül sor Belgrádban

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.06.17. 10:39
A szerb válogatott Andrija Prlainovics szerint Ausztrália, Spanyolország, Horvátország, Magyarország és Szerbia harcol majd az érmekért a június 17-én kezdődő nyolccsapatos férfi vízilabda világliga szuperdöntőjében.

A vízilabda-történelembe is bekerül majd a szuperdöntő, amelynek a belgrádi Tasmajdan medence ad otthont, ugyanis a sportág fennállása során először alkalmazzák majd a VAR technológiát. Mark Koganov, a Nemzetközi Úszószövetség magas rangú tisztviselője a torna előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy ez lesz az első torna, amelyen olimpiai vízumot lehet szerezni a 2020-as tokiói ötkarikás játékokra, s kihangsúlyozta, hogy a pénzdíj 350 ezer dollárra nőtt.

„A vízilabda fennállása óta először Belgrádban alkalmazzuk majd a videotechnológiát, amely a labdarúgásból ismert VAR-hoz hasonlít, s ennek köszönhetően könnyen megállapítható lesz majd, hogy gól volt, vagy nem. Kipróbáljuk majd ezt az új rendszert, meglátjuk, hogyan működik. Azt szeretnénk, ha ez a technológia a világbajnokságon is szerepet kaphatna, ami a véleményem szerint nagy lépés lenne” – mondta Koganov.

Dejan Szavics, a szerb válogatott szövetségi kapitánya elárulta, hogy ezúttal változtattak a felkészülési módszeren, mivel az idény a játékosok nagy többségének igencsak fárasztó volt, s emiatt inkább a felépülésre fektették a hangsúlyt.

„A tét hatalmas, hiszen nemcsak az első helyről és az aranyéremről szól ez a torna, hanem az olimpiai részvétel kiharcolásáról is. Abban biztos vagyok, hogy mindent megteszünk majd az első hely megszerzéséért, s számítok a szurkolók támogatására is” – nyilatkozta Szavics.

Andrija Pralinovics, a szerb válogatott játékosa szerint nagyon nehéz megítélni, melyik válogatott van a legjobb helyzetben a torna kezdete előtt, és melyik nemzeti csapat a legfelkészültebb.

„Mindenki kimerítő idényt tudhat a háta mögött. Egyesek nemrég teljesítették klubkötelezettségeiket. Az biztos, hogy nagyon fárasztó torna következik, mivel hat napon keresztül, szünet nélkül kell játszani. Az érmekért véleményem szerint Ausztrália, Spanyolország, Horvátország, Magyarország és mi harcolunk majd” – mondta Prlainovics.

A VILÁGLIGA SZUPERDÖNTŐJÉNEK CSOPORTBEOSZTÁSA
A-csoport:
Magyarország, Japán, Kanada, Spanyolország
B-csoport: Ausztrália, Horvátország, Kazahsztán, Szerbia.

A csoportelső a negyedikkel, a második a harmadikkal küzd meg a továbbjutásért. A világliga a módosított szabályok szerint zajlik, továbbá a csoportkörben a pontelosztás speciális, hiszen döntetlennél ötmétereseket lőnek, a vesztes egy, a győztes két pontot kap.

A MAGYAR VÁLOGATOTT 15 FŐS KERETE A VILÁGLIGÁRA
Kapusok: BisztritsányiDávid (UVSE),KardosGergely (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Miskolc), Dőry Farkas (Debrecen), Erdélyi Balázs (OSC), Gór-Nagy Miklós (FTC), Gyárfás Tamás (Eger), Jansik Dávid (Szolnok), Kállay Márk (FTC), Kovács Gergő (OSC), Nagy Ádám (Miskolc), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Várnai Kristóf (BVSC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik