Férfi vízi-világliga: könnyed sikerrel kezdett a magyar válogatott

Vágólapra másolva!
2017.12.12. 22:16
null
Esélyt sem adtunk a hollandoknak (Fotó: Makláry Ádám/waterpolo.hu)
A magyar férfi vízilabda-válogatott magabiztos, 13–6-os győzelmet aratott kedden a hollandok vendégeként a világliga második fordulójában. Märcz Tamás együttese a nyitó fordulóban szabadnapos volt, így ez volt az első mérkőzése a sorozat mostani kiírásában.

 

A Märcz Tamás vezette együttesnek a hazai környezetben elveszített nyári világbajnoki döntő óta ez volt az első tétmérkőzése, s mivel a hollandok nem tartoznak az élvonalba, magabiztos győzelemben, szép bemutatkozásban bízhatott a magyar válogatott.

A két csapatnak 2012 óta ez volt az első egymás elleni összecsapása, akkor az eindhoveni Európa-bajnokságon sima, 19–6-os magyar győzelem született.

A házigazdák a nagyszünetig jól tartották magukat, ezt követően azonban a világbajnokság legértékesebb játékosának megválasztott Vámos Márton vezérletével villámgyorsan elléptek a mieink és eldöntötték a meccset.

A csoport következő fordulójában a mieink a spanyolokat látják vendégül.

FÉRFI VÍZILABDA VILÁGLIGA, EURÓPAI SELEJTEZŐ
C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Hollandia–MAGYARORSZÁG 6–13 (2–2, 2–3, 1–5, 1–3)
Magyar gólszerzők: Vámos 3, Erdélyi 3, Manhercz, Angyal, Mezei, Zalánki, Bedő, Jansik D., Kovács G.

MENETREND
1. forduló:
2017. november 14.: Magyarország szabadnapos
2. forduló: 2017. december 12.: Hollandia–Magyarország 6–13
3. forduló: 2018. január 16.: Magyarország–Spanyolország
4. forduló: 2018. február 13.: Magyarország szabadnapos
5. forduló: 2018. március 20.: Magyarország–Hollandia
6. forduló: 2018. április 10.: Spanyolország–Magyarország

A férfiaknál a szuperdöntőben Európát négy csapat képviseli, a csoportelsők és az esetleges rendező, vagy a csoportelsők és a legjobb csoportmásodik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik