Férfi vízilabda-vl: három változás a magyar keretben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.02. 17:11
Märcz Tamás, a Spanyolország elleni világliga-mérkőzésre készülő magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kedden kihirdette keretét.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az előző névsorhoz képest három változás történt: Angyal Dániel, Kovács Gergő és Salamon Ferenc ki-, Bátori Bence, Török Béla és az újonc Vadovics Viktor bekerült.

A magyar együttes december 12-én 13–6-ra győzött Hollandia vendégeként, január 16-án 20 órától pedig Spanyolországot fogadja Hódmezővásárhelyen.

„Gyors, dinamikus vízilabdát játszó spanyol együttest látunk vendégül, nehéz mérkőzésre számítok, de éppen ilyen jellegű találkozókra van szükségünk. Viszonylag tapasztalt, de mégis fiatal, az utolsó kerethez hasonló csapatot állítottam össze” – fogalmazott a szövetségi kapitány.

Három nappal a világliga-mérkőzés előtt a magyar klubcsapatok a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelnek, az OSC és a Szolnok ráadásul idegenben, ezért a válogatott az első közös edzését Hódmezővásárhelyen tartja hétfőn délután.

A SPANYOLOK ELLENI KERET
Kapusok:
Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Eger), Erdélyi Balázs (OSC), Jansik Szilárd (FTC), Jansik Dávid (Szolnok), Manhercz Krisztián (FTC), Mezei Tamás (Szolnok), Török Béla (BVSC), Vadovics Viktor (Miskolc), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik