Férfi vízi: Ütős és lendületes csapatunk van – Märcz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.14. 13:14
A négy győzelem a magyar vízilabda-válogatott célja a csütörtöktől vasárnapig tartó kecskeméti Európa-kupa-selejtezőn, amely jól szolgálja a csapatépítést a nyári barcelonai Európa-bajnokságra.

A januári, hódmezővásárhelyi világliga-mérkőzést követően ismét hazai medencében szerepel a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely négy mérkőzést vív Kecskeméten az európai szövetség által frissen életre hívott pénzdíjas sorozatban, az Európa-kupában. A viadalt a Volvo támogatásával rendezik meg, kvázi a hagyományos Volvo-kupaként.

A válogatott sorrendben négy mérkőzésen száll vízbe Grúzia, Románia, Spanyolország és Franciaország ellen. A szokásokkal ellentétben ezúttal 15 játékos nevezhető, de a szerda délelőtti, fővárosi edzésen még a keretből kimaradó Decker Attila, Török Béla és Vadovics Viktor is részt vett (kedden szűkített keretet a kapitány). Ők azonban már nem utaznak délután a csapattal Kecskemétre, ahol a mérkőzéseket rendezik.

Különleges ez a kecskeméti hétvége: olyan sorozatot viszünk oda, amelyet még sosem látott a közönség jegyezte meg Märcz Tamás szövetségi kapitány. – Az Európa-kupa jól szolgálja a csapatunk fejlődését. Jócskán megfiatalodott a társaság a közelmúltban, hat-hét olyan játékost találunk a keretben, aki részt vett a világbajnokságon. Most is ütős és lendületes csapatunk van. Nehéz lesz a selejtező, hiszen négy mérkőzést nem olyan egyszerű lejátszani, de mivel tizenöt játékost nevezhetünk, meccsenként pedig tizenhármat, lehetőség nyílik a játékosok forgatására, így nem darabokra hullva térnek vissza a klubcsapatba. Az elmúlt két-három napban épült valami, körvonalazódik, hogy mit akar a csapat. Lesznek talán úgymond könnyebb meccsek, bár én abból indulok ki, hogy sosincs egyszerű meccs, maximum utána mondhatjuk, nem is volt olyan nehéz. A spanyolok ellen lesz a legnehezebb, de senkit sem becsülhetünk le. Szerencsére sok alkalma van a játékosoknak, hogy az év közben bizonyítsák, helyük van a keretben."

Talán még sosem volt olyan esztendő, amikor ennyi mérkőzést játszhatott év közben a válogatott – vette át a szót Mezei Tamás.Mindannyian ismerjük egymást a klubokból, jó szellemiségű társaság jött össze. A lendület és a fiatalság mindenképpen adott, szeretném folytatni a legutóbbi, hódmezővásárhelyi, a spanyolok ellen megkezdett szériát."

Az Európa-bajnokságig előretekintve a kapitány elmondta, szerinte a nyári eseményen nem lesz könnyű meccs, ezért itt sem lehet senkit lebecsülni. Elvárja a négy győzelmet és azt, hogy minden mérkőzést komolyan, koncentráltan vegyen a csapat. A sok évközi összecsapás azért is fontos, mert a nyáron rövidebb felkészülés előzi meg az Eb-t, mint tavaly a vb-t. Mint megjegyezte, változtattak kicsit a taktikán, néhány új elemet vittek bele, és ahogyan Barcelonában, Kecskeméten is hangsúlyos lesz a védekezés. Märcz szerint várhatóan a mostani keret a gerince a nyári Eb-csapatnak, nagy meglepetések már nem várhatók.

Az Európa-kupa selejtezőit három helyszínen (Horvátországban és Olaszországban tartják a másik két viadalt) rendezik meg, a mieink csoportjából három együttes jut tovább a nyolcas döntőbe, amelynek a helyszínét egyelőre nem jelölték ki.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-KUPA, SELEJTEZŐ (A VOLVO TÁMOGATÁSÁVAL), KECSKEMÉT
A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok:
Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Bedő Krisztián, Kovács Gergő (Eger), Bátori Bence, Jansik Dávid, Mezei Tamás, Zalánki Gergő (Szolnok), Erdélyi Balázs, Salamon Ferenc (OSC), Jansik Szilárd, Német Toni, Manhercz Krisztián, Vámos Márton (FTC)

PROGRAM
Csütörtök, 20.00:
Magyarország–Grúzia (Tv: M4 Sport)
Péntek, 20.00:
Magyarország–Románia (Tv: M4 Sport)
Szombat, 20.00:
Magyarország–Spanyolország (Tv: M4 Sport)
Vasárnap, 11.30:
Magyarország–Franciaország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik