Férfi vízi: U18-as világbajnok és Universiade-győztes Szegeden

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.03. 16:19
A Tiszavirág Szeged Diapolo férfi vízilabdacsapata szerződtette az U18-as világbajnok Pellei Frankot és az Universiade-győztes Sedlmayer Tamást, adta hírül a delmagyar.hu.

A 19 éves Pellei a Valdor-Szentesi VK-tól érkezik, míg a 20 éves Sedlmayer a Vasastól. A szegedi csapat mai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az együttes benevezett a LEN-kupába.

„A szezon indulása előtt több edzőmérkőzést tervezünk a Pécs együttesével, illetve szeptemberben egy debreceni felkészülési tornán szeretnénk szerepelni, ahol élvonalbeli csapatok tervezik az indulást – nyilatkozta a regionális honlapnak Varga Péter edző. – Az előttünk álló bajnokság érdekes lesz, mert két csoportban küzdünk majd az alapszakaszban. Óriási jelentősége lesz, hogy minél jobb helyen végezzünk az alapszakaszban, hiszen rájátszás híján minden pontot meg kell becsülni.”

A szegediektől egyedül Molnár Dávid távozik, a hálóőr Franciaországba igazol a több játéklehetőség reményében, illetve azért, hogy kipróbálja magát légiósként. A második számú hálóőrt a 18 éves Molnár Bendegúz pótolja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik