Férfi vízi ob I: Egy döntő mindig új fejezet – Vámos Márton

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.09. 17:08
null
Vámos (zöldben) bízik a címvédésben (Fotó: Micheller Szilvia)
Vámos Márton, a címvédő Ferencváros vízilabdázója szerint az eltiltott Varga Dénest nélkülözve is magabiztosan legyőzik majd az OSC-t a férfi vízilabda ob I fináléjának első, pénteki felvonásán.

A bajnokság záró szakaszának csütörtöki sajtóeseményén a válogatott pólós hozzátette: az, hogy ők a címvédők, akár terhet is jelenthetne számukra, ezzel szemben úgy érzi: olyan kaliberű játékosai vannak a Ferencvárosnak, hogy ez inkább plusz motiváció lesz.

„Az pedig, hogy legutóbb 13-8-ra legyőztük az OSC-t semmiképpen nem mérvadó, hiszen egy döntő az mindig új fejezet” – tette hozzá.

Az FTC-Telekom edzője, Varga Zsolt elmondta: sokat dolgoztak játékosaival, de nemcsak az elmúlt napokban, hetekben, hanem az elmúlt másfél évben, amióta a keret nagyobb részével közös célokért küzdenek. A szakember az MTI-nek kifejtette: nem gondol arra, hogy három meccsen le tudják zárni a döntőt, de arra sem, hogy akár öt találkozóig is elhúzódhat az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc.

„Mindig kizárólag az előttünk álló találkozóval foglalkozunk, és ha azon túlvagyunk, akkor készülünk a következőre” – nyilatkozta.

A kihívó A-Híd-OSC Újbuda képviseletében Kósz Zoltán másodedző elmondta: sokat tettek azért, hogy eljussanak a fináléba - ami elvárás is volt velük szemben -, és ott is helyt akarnak állni. A újbudaiak válogatott kulcsembere, Manhercz Krisztián hozzátette: nem jelent számukra előnyt, hogy tavasszal a Ferencváros 23 mérkőzésével szemben nekik 15 volt, de hátrányt sem, hogy nem az övék a pályaelőny.

„Háromszor találkoztunk velük a szezonban, és mindkét csapatnak van idegenbeli győzelme” – fejtette ki.

A Ferencváros 21-szeres bajnok, de 1991 után csak kétszer - 2000-ben és 2018-ban - lett aranyérmes. Az OSC 7-szeres győztes, viszont sikereit 1969 és 1978 között érte el.

Vári Attila első döntőjére készül, mint a magyar szövetség elnöke. A játékosként olimpiai bajnok szakember elmondta: a világ legerősebb bajnokságának a döntőjére és bronzmérkőzésére kerül sor, négy kitűnő csapattal.

„Az FTC-OSC párharc komoly összecsapásokat ígér, míg a bronzcsatánk sok országban döntőnek is beillene” – mondta. Hozzátette: reményei szerint sok néző követi majd figyelemmel az eseményeket úgy a helyszínen, mint a tévé előtt.

A bronzmérkőzésen a Szolnoki Dózsa és a ZF-Eger csap majd össze. A szolnokiak képviseletében Kovács István szakmai igazgató elmondta: betegségek és sérülések miatt először játszhatnak komplett kerettel a szezonban, és „tartást ad” nekik, hogy „félcsapattal” már kétszer az egriek fölé kerekedtek. Dabrowski Norbert egri edző elmondta: az elmúlt években a Szolnok elleni párharcokban többször is borítani tudták a papírformát, és az előző évekhez képest ugyan mindkét klubnál jelentősen átalakultak a keretek, most is hasonlóban bízik.

A döntő az egyik csapat harmadik, míg a bronzcsata a második győzelméig tart.

VÍZILABDA FÉRFI OB I
A DÖNTŐ MENETRENDJE
MÁJUS 10., PÉNTEK
20.15: FTC-Telekom Waterpolo–A-Híd OSC Újbuda
MÁJUS 18., SZOMBAT

13.45: A-Híd OSC Újbuda–FTC-Telekom Waterpolo
MÁJUS 22., SZERDA
19.00: FTC-Telekom Waterpolo–A-Híd OSC Újbuda

HA SZÜKSÉGES
MÁJUS 25., SZOMBAT
17.00: A-Híd OSC Újbuda–FTC-Telekom Waterpolo
MÁJUS 28., KEDD
20.15: FTC-Telekom Waterpolo–A-Híd OSC Újbuda

A BRONZCSATA MENETRENDJE
MÁJUS 10., PÉNTEK
18.00: Szolnoki Dózsa–ZF-Eger
MÁJUS 17., PÉNTEK
19.00: ZF-Eger–Szolnoki Dózsa

HA SZÜKSÉGES
MÁJUS 19., VASÁRNAP
18.00: Szolnoki Dózsa–ZF-Eger

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik