Azonos gólkülönbséggel, de hárommal több ponttal a tarsolyában várta az MVLC legénysége Szolnokról érkező vendégeit. A miskolciak nagy dobásra készülnek a bajnokságban: szeretnének bekerülni a legjobb négy közé. Bachner András elnök szerint a cél elérésére alkalmas a keret, és ha valamennyi játékos alárendeli magát a csapat érdekeinek, meg is valósulhat a most még csak titokban dédelgetett terv.

A Tisza-parti gárda a nyáron jelentős veszteségeket szenvedett, az MVLC jól erősített, így izgalmakban bővelkedő találkozóra volt kilátás.

A Szolnok gyorsan két-háromgólos előnyt szerzett, a túlzott akarás és a megilletődöttség is szerepet játszhatott ebben. Az üldözőversenyt azonban nem adták fel a hazaiak, akik félidőben egyetlen gólos hátrányban hallgathatták Sike József vezetőedző útmutatását. A tréner valószínűleg az emberelőnyös helyzetek jobb kihasználására hívhatta fel játékosai figyelmét, ugyanis ekkor hétből nulla volt az arány...

A találkozó 20. percében Alex Bowen egalizálta az állást ötméteresből, majd Szasa Misics lefordulás után a vezetést is megszerezte! Csoma Kristóf ekkor egyre-másra mutatta be a bravúros védéseket, a hajrában pedig rendkívüli izgalmak közepette folyt a játék. A feszült hangulatot jellemzi, hogy Sike József edző a második sárga lap után távozni kényszerült a kispadról. Az utolsó pillanatokban fordult a kocka, a Szolnok jobban koncentrált, ám az oroszlán bajszát alaposan megráncigálták a miskolciak – szűrhettük le a találkozó legfontosabb tapasztalatát.

FÉRFI VÍZILABDA OB I, 6. FORDULÓ, B-CSOPORT
PANNERGY MVLC–SZOLNOKI DÓZSA 10–12 (2–4, 4–3, 2–2, 2–3)
Miskolc,
450 néző. V: Fodor R., Marjay Zs.
MISKOLC: CSOMA – Banicsevics, BOWEN 3, Lőrincz, Vadovics 1, Bedő, Sztojanovics 1. Csere: NAGY Á. 3, MISICS 2, Milicsics, Hornyák. Edző: Sike József
SZOLNOK: NAGY V. – ZALÁNKI 2, Prlajnovics, Kiss G. 1, BÁTORI 2, RASOVICS 3, Jansik 1. Csere: Lazics 1, Szatmári, ANGYAL 2, Teleki, Szeghalmi. Edző: Zsivko Gocics
Gól – emberelőnyből: 12/3, ill. 11/4
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
Gól – ötméteresből: 3/2, ill. –
Kipontozódott: Banicsevics (28. p.), Angyal (29. p.), Jansik (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Kis István:
– Végig farkas, küzdelmes találkozót játszottunk, de pontosan ilyenre készültünk. Megvolt a lehetőségünk a hatalmas bravúr elérésére is, ám a találkozó utolsó szakasza előtt nem használtuk ki az emberelőnyös helyzetet, ráadásul az egyenlítés sem sikerült. Közben a rutinos vendégek érvényesítették tapasztalatukat. Remek mérkőzés volt, úgy gondolom, nagyszerű propagandáját jelentette a sportágnak.
Zsivko Gocics: – Nagyon nehéz, verejtékes csata áll mögöttünk. Tudtuk, hogy ilyen lesz, ugyanis a Miskolc rengeteget fejlődött az utóbbi időben. Az döntött a javunkra, hogy a kritikus pillanatokban talán jobban használtuk ki adódó lehetőségeinket. A Miskolc rendkívül kellemetlen ellenfél volt, éppen ezért különösen örülök a győzelemnek.

 A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. A-Híd OSC Újbuda 6 6 100–29 +71  18
2. Szolnoki Dózsa 6 5 1 73–39 +34  15
3. PannErgy Miskolci VLC 6 5 1 77–47 +30  15
4. Debreceni VSE 6 3 3 53–63 –10  9
5. UVSE 6 2 4 45–74 –29  6
6. Tatabánya 6 1 1 4 36–62 –26  4
7. VasasPlaket 6 2 4 42–72 –30  2