Férfi vízi ob I: az építkezés éve – keretet hirdetett az Eger

Vágólapra másolva!
2020.07.17. 16:09
null
Új edző a férfi és a női csapatnál, Biros Péter szakmai igazgatóként dolgozik tovább (Fotó: Nemzeti Sport)
Keretet hirdetett a ZF-Eger, amelynek férfi és női csapatát is új edző irányítja, Biros Péter pedig szakmai igazgatóként dolgozik tovább.

 

Keretet hirdetett a ZF-Eger, ennek pedig már önmagában hírértéke van, hiszen a klub májusban a megszűnés szélére sodródott, és egy bő hétig az is kérdéses volt, hogy a nagy múltú, ám adósságai miatt lehetetlen helyzetbe került egyesület csapatot tud-e indítani a férfi és női élvonalban. Az egri klubot végül a külön kormányrendeletben biztosított, összesen 300 millió forintos támogatás mentette meg, így amellett, hogy az utánpótlásbázis fennmaradt, mindkét nemben élvonalbeli vízilabdát láthat az értő egri közönség.

Az viszont rögtön nyilvánvaló volt, hogy nem ugyanolyan színvonalon, mint eddig, hiszen a kialakult helyzet miatt újra kellett építeni a teljes klubot, de nem is a kiesés ellen küzdenek majd az egri csapatok: a közzétett névsorok alapján a középmezőnybe lehet belőni mindkét társaságot.

Mindkét csapatot új edző vezeti majd, a férfiaktól ugyebár hét után távozott Dabrowski Norbert, és a BVSC szakmai igazgatója lett, tőle segítője, Petrovai Márton vette át az irányítást. A nőknél azért kellett új edző, mert Biros Péter a klub szakmai igazgatójaként folytatja – ez a pozíció eddig nem létezett Egerben –, az utód itt is az eddigi másodedző, Szilágyi Péter lett, az egyesület tehát házon belül oldotta meg az edzőkérdést. Az eredeti terv nem feltétlenül ez volt, a férfiaknál hallani lehetett Gerendás György visszatéréséről, de ez a lehetőség az anyagi feltételek időközben bekövetkezett hiánya miatt kútba esett.

A frissen kinevezett szakmai igazgató, a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter felhívta a figyelmet arra, hogy két részre kell osztani a jelen és a jövő feladatait és kihívásait. Egyrészt támaszkodni kell a saját nevelésű fiatalokra, ezzel is visszatérni az egri hagyományokhoz, emellett pedig az Eszterházy Károly Egyetem edzőképzését emelte ki, ami a szakmai utánpótlás nélkülözhetetlen eleme.

A férficsapatban nagy volt a mozgás, mindössze négyen maradtak, a kapus Krémer Balázs, a bekk Sántavy Máté, a montenegrói válogatott center, Nikola Murisics és a szélső Baksa Benedek, utóbbi kettő megtartása nem kis fegyvertény volt. Ötödiknek idevehetjük Jászberényi Gábort is, aki az előző idényben kapusedző volt, a mostaniban a másodedzői feladatokat látja el, mellesleg az ob I-ben azért védett pár meccset, de 38 évesen újra sapkát húz, és ha kell, második számú kapusként készen áll a bevetésre. A válogatott Török Béla a Vasastól érkezett, Debrecenből a Kovács Gábor, Rádli Rajmund, Telegdy András hármas jött, visszatért Lőrincz Bálint és Szalai Gábor is, a keret pedig a klub saját nevelésű fiataljaival egészül ki (egészen pontosan nyolccal).

A női csapat is jelentősen átalakult, összesen nyolcan távoztak, köztük a válogatott Magyari Alda és Szilágyi Dorottya. Két fiatal jött az UVSE-ből (Gálicz Zsófia és Pintér Anna), ketten az Egyesült Államokból tértek haza (Hertzka Orsolya és Kékesi Borbála), Kiss Alexandra pedig lényegében helyet cserélt Magyari Aldával az Eger–Dunaújváros útvonalon. A keretben szintén sok a saját nevelésű fiatal, nem csupán szólam volt tehát egyik csapatnál sem az utánpótlás-nevelés előtérbe helyezése.

A hullámok elülni látszanak Egerben, ahol megmaradt a póló, és végre lehet a következő idényre koncentrálni, amely Szécsi Zoltán ügyvezető szerint az építkezés éve lesz.

Legyen úgy.

ZF-EGER 2020–2021

Férfiak
Érkezett:
Kovács Gábor, Rádli Rajmund, Telegdy András (mindhárom Debreceni VSE), Lőrincz Bálint (PannErgy-Miskolci VLC), Török Béla (A-Híd VasasPlaket), Szalai Gábor (Metalcom-Szentes)
Távozott: Csacsovszky Erik (OSC), Decker Ádám, Hosnányszky Norbert (mindkettő Budapesti Honvéd SE), Gyárfás Tamás (BVSC-Zugló), Kardos Gergely (FNC Douai, francia), Kürti Dominik, Sánta Dániel (mindkettő Szegedi FVCS), Lukács Dénes Dorián, Magyar Márton (mindkettő PannErgy-Miskolci VLC) , Sztrahinja Rasovics (szerb; Radnicski Kragujevac, szerb?), Angelosz Vlahopulosz (görög; AN Brescia, olasz)
Edző: Petrovai Márton (új)

Nők
Érkezett:
Gálicz Zsófia, Pintér Anna (mindkettő UVSE-Hunguest Hotels), Hertzka Orsolya (Long Beach State Athletics, amerikai), Kékesi Borbála (Arizona State University, amerikai), Kiss Alexandra (Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics)
Távozott: Aranyi Réka (?), Tamara Kolárová (szlovák; Hungerit-Szentes), Magyari Alda, Szilágyi Dorottya (mindkettő Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics), Polák Zsófia, Tóth Csenge (mindkettő Hungerit-Szentes), Amelia Pullyblank (ausztrál; ?), Vályi Fanni (?)
Edző: Szilágyi Péter (új)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik