Férfi vízi ob I: 13-adszor is nyert az FTC, szűk szolnoki siker

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.02.26. 21:01
null
Ismét Varga Dénes volt az FTC egyik legjobbja (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A Ferencváros Miskolcon, a Szolnoki Dózsa Debrecenben győzött a férfi vízilabda ob I 13. fordulójának szerdai játéknapján az A-csoportban.

 

A címvédő Ferencváros Miskolcon szállt vízbe, ahol eddig csak a Szolnok nyert (13–11) ebben a bajnoki idényben. A zöld-fehérek az első két negyed gólerős támadójátékával (10–5) megalapozták a sikerüket, végül négygólos sikerrel utazhatnak haza az ország keleti részéről (15–11). A vendégeknél Varga Dénes három, a hazaiaknál Vadovics Viktor öt találatig jutott.

Győzött a Szolnok is, igaz, Zsivko Gocics együttese a vártál nagyobb csatában vitte el a három pontot Debrecenből. Olyannyira, hogy a hazaiak a harmadik negyedben még 9–6-ra, majd a negyedik játékrészben még 11–10-re is vezettek, ám Radomir Drasovicsék a hajrában megfordították a meccset (11–13). Debreceni részről érdemes kiemelni a hat gólt dobó Fekete Gergő teljesítményét.

A B-csoportban a Budapesti Honvéd–Eger és a BVSC–OSC mérkőzés technikai okokból történő elhalasztása miatt szerdán csak egy meccsre került sor, ezen a Szentes két góllal nyert a Kaposvár vendégeként (12–10).

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I, ALAPSZAKASZ
13. FORDULÓ
A-CSOPORT

PANNERGY MISKOLCI VLC–FTC TELEKOM 11–15 (2–4, 3–6, 2–3, 4–2)
Miskolc, 350
néző. V: Csanádi Zs., Marjay Zs.
MISKOLC: Mizsei – Krijestorac, NAGY Á. 2, Lőrincz, VADOVICS V. 5, Milicsics, Sztojanovics 1. Csere: Misics 2, Manzi 1, Hornyák, Vismeg B. Edző: Vidumanszky László
FTC: Vogel – Pohl, Constantin-Bicari 1, Jansik Sz. 2, FUNDULISZ 3, VARGA DÉNES 3, Zalánki 2. Csere: Gárdonyi (kapus), YOUNGER 2, Jaksics, Vámos 1, Mezei T. 1, Sedlmayer, Nyíri. Edző: Varga Zsolt
Gól – emberelőnyből: 12/4, ill. 7/2
Gól – ötméteresből: 2/2, mill. 2/2
Kipontozódott: Manzi (27. p.), Vámos (29. p.), Jansik (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Vidumanszky László:
– A mérkőzés elején gyorsan ki akartuk használni két-három esetben is az emberelőnyt, de ha türelmesebben játszunk, még szorosabbá tehettük volna az eredményt. A nézők is testközelből láthatták, milyen erős csapat a Ferencváros és miért övé a BL-serleg. Tanulni kell az elkövetett hibákból, amelyeket legtöbb esetben a védekezésben követtük el.
Varga Zsolt: – Jól kezdtünk, és jó mérkőzést játszottunk. Nekünk elsősorban a saját játékunkra kellett odafigyelnünk, fontos volt, hogy mindenki megtalálja a helyét, és újra felépítsük a csapatot. A találkozó végére egy kicsit kiengedtünk, így a tizenegy kapott gólt soknak tartom, és nem örülök neki. Az viszont biztató, hogy fizikailag jól bírtuk, és megoldottuk a feladatot.

DEBRECENI VSE–SZOLNOKI DÓZSA 11–13 (2–3, 5–3, 2–3, 2–4)
Debrecen, 250
néző. V: Bereczki M., Marnitz M.
DEBRECEN:KÓSIK– Macsi M., FEKETE G. 6, Smitula, Vancsik 2, Kovács Gábor 2, Rádli. Csere: Zsilák, Stefanidesz, Krasznai 1, Telegdy, Nagy N., Farkas M. Edző:Miroslav Bajin
SZOLNOK:BÁNYAI – BÁTORI 4, V. Rasovics 1, DRASOVICS 3, Angyal, Lazics 3, Jansik D. Csere: VÁRNAI 1, Teleki, Szeghalmi 1, Szatmári. Edző:Zsivko Gocics
Gól – emberelőnyből: 8/2, ill. 8/4
Gól – ötméteresből: 3/3, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Miroslav Bajin:
– Mélyről jött vissza a Szolnok, de mint látható, a végén ez jó eredményt hozott neki, megérdemelten győzött. Jól védett a vendégek kapusa, képtelenek voltunk bármit tenni. A hétvégi pofon még bennünk maradt, fájdalmas vereség volt, még nem tudtunk túllépni rajta. Hamar össze kell szednünk magunkat, szombaton ismét medencébe kell ugrani.
Zsivko Gocics: – Nehéz okosat mondanom. Jó mérkőzést játszottunk. Nem szeretnék most arról beszélni, hogy mennyire vagyok elégedett a játékkal, megvan a három pont, s most ez a lényeg.

UVSE-HUNGUEST HOTELS–PÉCSI VSK-MECSEK FÜSZÉRT 14–6 (4–0, 6–2, 2–2, 2–2)
Komjádi uszoda, 600
néző. V: Füzesi Zs., Csizmadia Zs.
UVSE: BISZTRITSÁNYI – Szieben, KONARIK 4, VIGVÁRI VENDEL 3, Tóth K., Korényi 1, Korbács 1. Csere: Füri (kapus), SZILÁDI 2, Molnár E., Dala D. 1, Vigvári Vince 2, Vámosi, Seeler. Edző: Benedek Tibor
PÉCS: Józsa – Rakonjac, Csaba M., Kolozsi 2, Csacsovszky A., Horváth Zs., Chilkó 1. Csere: Barát (kapus), Zerinváry 1, Turnai A. 1, Kiss K., Gál D. 1, Csorba, Reisz. Edző: Lukács Gergely
Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 13/2
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Korbács (13. p.), Seeler (26. p.), Szieben (30. p.), Horváth Zs. (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Benedek Tibor:
– Nem számítottam ilyen kezdésre, még engem is meg tudnak lepni a fiúk. Nagyon nagy élmény ilyen csapatot vezetni, és ilyen nagyszerű közönség előtt, tévés meccsen így nyerni. Felhőtlenül boldog vagyok, de ez nem tart sokáig, hiszen ha a Szeged ellen nem szerzünk pontot, ez a siker kissé az értékét veszti.
Lukács Gergely: – Az idény legfontosabb mérkőzésén az idény messze leggyengébb produkcióját nyújtottuk. Megvoltak a tiszta lövőhelyzeteink, de vagy Bisztritsányi Dávid védett zseniálisan, vagy túlzottan tiszteltük őt, és a kapufát találtuk telibe. Ezen ment el a mérkőzés.

SZEGEDI FVCS–TATABÁNYAI VÍZMŰ SE 9–6 (2–0, 4–3, 2–1, 1–2)
Szeged, 300
néző. V: Vogel G., Tordai G.
SZEGED: MOLNÁR DÁVID – Bogdanovics, BOROS T. 2, Berki, Foszkolosz, PALOTÁS G. 3, KISS CS. 4. Csere: Somlai, Farkas K., Zsibri, Bicskei. Edző: Szabó Zoltán
TATABÁNYA: BARABÁS – Katonás, Takács K., Keresztúri, Máthé, KALANOVICS 2, Tóth B. Csere: GARANCSY 2, Szentesi 1, Vad Levente 1, Kuncz. Edző: Zantleitner Tamás
Gól – emberelőnyből: 9/5, ill. 10/2
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 2/0, ill. 3/2
Kipontozódott: Takács K. (20. p.), Berki (21.p.), Farkas K. (25. p.), Bogdanovics (30. p.)
Kiállítva (végleg, brutalitásért): Kuncz (23. p.)
MESTERMÉRLEG
Szabó Zoltán:
– Eddig volt a mese, ezután jön a matek. Az alsóházi csapatoknak minden győzelemre égetően szükségük van, ezért meg kell becsülnünk a most szerzett három pontot.
Zantleitner Tamás: – Az első félidőben nem játszottunk jól, érdekes módon akkor volt lehetőségünk a felzárkózásra, amikor négy percen át emberhátrányban vízilabdáztunk.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FTC Telekom 13 13 228–112 +116 39
2. Szolnoki Dózsa 13 12 1 159–127 +32 36
3. PannErgy Miskolci VLC 13 8 1 4 171–131 +40 25
4. UVSE 13 6 1 6 143–141 +2 19
5. PVSK-Mecsek Füszért 13 5 2 6 118–141 –23 17
6. Szeged 13 3 10 118–177 –59 9
7. Debreceni VSE 13 2 11 122–167 –45 6
8. Tatabánya 13 1 12 94–157 –63 3

B-CSOPORT
KAPOSVÁRI VK–METALCOM SZENTES 10–12 (3–4, 2–3, 3–2, 2–3)
Kaposvár, 250
néző. V: Tóth I., Kovács S.
KAPOSVÁR: György D. – Kovács O. 1, Giga 1, ifj. Berta 1, Baj, Mijic 1, Akszentijevics 1. Csere: PAUNOVICS 3, Dobos D. 1, Vindisch 1, Juhász-Szelei. Edző: Surányi László
SZENTES: MEIXNER – Kókai, Pellei K. 1, NAGY M. 3, Vörös V. 1, BASZARA 2, Hriszoszpatisz 2. Csere: Mátyók 1, Bozó, Hegedűs B. 1, Pellei F. 1, Gergelyfi, Somogyi B. Edző: Pellei Csaba
Gól – emberelőnyből: 10/4, ill. 7/4
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Surányi László:
– Jó mérkőzést játszottunk, amelyen a Szentes összeszedetten, higgadtan, jól vízilabdázott és a lélektanilag fontos pillanatokból jobban jött ki. Mindkét csapat igyekezett a legjobb arcát mutatni. Ellenfelünk kevesebbet hibázott, az volt a kulcsa a találkozónak, hogy több esetben nem tudtuk leblokkolni a szentesi lövéseket. Nehéz tavasz vár ránk.
Pellei Csaba: – Nem játszottunk tökéletesen, sok hiba csúszott a játékunkba, de az egész éves munkánk és az eddigi mérkőzéseink alapján megérdemeltük a győzelmet. A csapat nagyon együtt volt, s talán ebben nőttünk az ellenfél fölé.

A Budapesti Honvéd–Eger és a BVSC–OSC mérkőzést elhalasztották.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. A-Híd OSC Újbuda 12 12 198–89 +109 36
2. ZF-Eger 12 10 1 1 176–108 +68 31
3. Budapesti Honvéd SE 12 6 6 114–135 –21 18
4. BVSC-Zugló 12 6 6 130–134 –4 18
5. Metalcom Szentes 13 5 1 7 111–139 –28 16
6. VasasPlaket 13 3 2 8 118–148 –30 11
7. AVUS Szombathely 13 3 1 9 132–168 –36 10
8. Kaposvári VK 13 2 1 10 116–174 –58 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik