Az FTC játékosai az MK-serleggel – A DÖNTŐ KÉPGALÉRIÁJÁHOZ  KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Balogh László)

 

 
 Női vízi MK: sorozatban ötödször nyert az UVSE

A Ferencváros vezére, Varga Dénes szombaton, a Magyar Kupa elődöntőjében öt góllal vette ki a részét az OSC legyőzéséből, és a Miskolc elleni fináléban sem adta alább. Az első két negyedben a Fradi hat góljából négyet ő lőtt, amivel tulajdonképpen két játékrész alatt el is döntötte a meccset és a kupa sorsát.

A Ferencváros az első negyed végén 4–2-re, a nagyszünetben pedig már 6–3-ra vezetett. Ezután hosszabb gólcsend következett, amelyet Varga Dénes tört meg, és ezután már csak az volt a kérdés, mennyivel nyer a Fradi.

A vége 10–4 lett, a Ferencváros 1996 után hódította el ismét a Magyar Kupát, ez a 18. sikere a sorozatban, míg a miskolciak az első döntőjüket játszották, vagyis először szereztek ezüstérmet.

FÉRFI MAGYAR KUPA, DÖNTŐ
FTC-TELEKOM–PANNERGY-MISKOLCI VLC 10–4 (4–2, 2–1, 2–1, 2–0)
Komjádi uszoda, 1400
néző. V: Kun Gy., Csanádi
FTC:
GÁRDONYI – Sz. Mitrovics, VARGA DÉNES 5, SEDLMAYER 2, Mezei, Vámos, Jaksics 1
Csere: YOUNGER 2, Német, Kállay, Jansik Sz., Gór-Nagy, Pohl. Edző: Varga Zsolt
MISKOLC: Csoma – Bedő 1, Lőrincz, Banicsevics, Vadovics, Sztojanovics 1,
Szőke Sz. Csere: BOWEN 2, Nagy Á., Milicsics, Misics, Hornyák O. Edző: Sike József
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 9/2
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. –
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt: – A védekezés döntött a javunkra, hiszen a támadás sokszor akadozott. A karokban, a mozdulatokban érezni lehetett a fáradtságot, amit nem tudtunk kipihenni, és ami nem is biztos, hogy az elődöntőből fakadt, hanem inkább az előző hetekből. Összességében azért vagyok elégedett, mert nehézkesebb, kevésbé jó játékkal is stabil maradt a védekezés.
Sike József: – Nincs szégyellnivalónk, a világ legjobb csapatával játszottunk, ennyi különbség van a két együttes között – no meg Varga Dénes. Történetünk első Magyar Kupa-döntőjét vívtuk, az egész idényben nem vallottunk szégyent, hiszen a bajnokságban csak a jobbaktól kaptunk ki jó meccseken, míg a kupában csupán a Ferencváros győzött le minket.