Férfi vízi: mínusz háromról felállva megvertük a horvátokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.15. 22:01
null
Vámos Márton (fehér sapkában) egy góllal járult hozzá a győzelemhez (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar vízilabda-válogatott 12–11-re megverte az olimpiai címvédő Horvátországot a margitszigeti felkészülési torna első fordulójában. A mieink a harmadik negyed elején még háromgólos hátrányban voltak (4–7), ám Zalánki Gergő vezérletével fordítottak, és győzelemmel ajándékozták meg a 44. életévét július 12-én betöltő Benedek Tibort.

 

A magyar válogatott az első negyedben háromszor is megszerezte a vezetést, ám a horvátok mindháromszor egyenlítettek. A folytatásban a vendégek faképnél hagyták a mieinket, Andelo Setka két találatának is köszönhetően hárommal elhúztak (3–6), és bár a különbséget a nagyszünetre sikerült csökkenteni (4–6), a harmadik játékrész elején visszaállt a háromgólos különbség (4–7).

A folytatásban aztán megtáltosodott a magyar csapat, amely sorozatban három gólt dobott – Zalánki Gergő, Tóth Márton és Erdélyi Balázs talált be –, így a harmadik negyed vége előtt kevesebb mint három perccel egyenlítettünk (8–8).

Ezek után ismét a mieink diktálták a tempót, Benedek Tibor tanítványai háromszor is előnybe kerültek, de a horvátoknak mindig volt válaszuk (11–11). A negyedik alkalommal azonban már nem! A 31. percben Zalánki Gergő lőtt a léc alá, miután a horvátok éppen kiegészültek. Az Eger 21 esztendős játékosa három gólt szerzett, ezzel a magyar csapat legeredményesebb tagjának bizonyult (12–11).

Az utolsó támadást emberelőnyben az olimpiai bajnok vezethette, de a mieink sikeresen kivédekezték az akciót, ezzel megnyerték a meccset.

A magyar válogatott szombaton Grúzia ellen folytatja szereplését, majd vasárnap Ausztráliával csap össze.

FÉRFI VÍZILABDA, BENU-KUPA
1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG
HORVÁTORSZÁG 12–11 (3–3, 1–3, 4–2, 4–3)
Hajós uszoda, 3000
néző. V: Sztavridisz (görög), Severo (olasz)
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – ERDÉLYI 2, SZIVÓS M. 2, Decker Á., TÓTH M. 2, Varga Dániel, Vámos 1. Csere: ZALÁNKI 3, Manhercz K., Kis G. 1, Hosnyánszky 1, Bedő. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor
HORVÁTORSZÁG: Pavic – Muslim, SUKNO 3, PETKOVIC 3, L. Loncar, Jokovic, Buslje 2. Csere: Krapic, Buric, Bukic, SETKA 2, Macan 1. Szövetségi kapitány: Ivica Tuca
Gól – emberelőnyből: 10/2, ill. 10/3
Kipontozódott: Buslje (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Benedek Tibor:
– Nagyon pozitív, hogy háromgólos horvát vezetésről nyertük meg a meccset, ebből látszik, hogy a csapatnak van önbizalma és hite. Már majdnem a riói csapattal játszottunk, és a hiányzók ellenére is megvolt az az erő, aminek egy olimpia előtt meg kell lennie. Egy válogatott egyébként is akkor erős, ha mindig tudja pótolni a kiesőit, előfordulhat az olimpián is, hogy hiányzik egy vagy két játékos, nyilván akkor nem lehet betenni az egyébként kifejezetten jól játszó Tóth Marcit és Bedő Krisztiánt, de bármilyen problémánk van, megoldjuk.
Ivica Tuca: – Nehéz és kemény mérkőzés volt, amelyen nagyon sok gól esett: a tizenkét kapott gól is soknak számít. Többször hibáztunk, védekezésben könnyű és elkerülhető gólokat kaptunk, ettől függetlenül kiváló felkészülési lehetőség volt a találkozó.

A másik mérkőzésen
Ausztrália–Grúzia 20–6
(1–1, 4–1, 6–3, 9–1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik