Férfi vízi: legyőzte a görögöket, tornagyőztes a válogatott

Vágólapra másolva!
2019.07.02. 20:41
null
A magyar válogatott a görögök ellen is stabilan játszott (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A világbajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 8–7-re legyőzte Görögországot a Margitszigeten rendezett BENU-kupa 3., egyben utolsó fordulójában, ezzel megnyerte a tornát.

 

NAGY FEGYVERTÉNY

Varga Dénes, a magyar válogatott csapatkapitánya:

„Magam is meglepődtem, milyen fáradhatatlanok voltunk és egészen pontosakat lőttünk, az a nagy fegyvertény, hogy az első félidőben két gólon tartottuk őket. A felkészülésnek ezen fázisában valószínűleg a görögök is azt csinálják, amit mi, azaz fizikai munkát is végeznek, tehát ők sem a legélesebbek még.”

A hollandok elleni meccshez hasonlóan most is köszöntéssel kezdődött a program, ezúttal a 65. életévét hétfőn betöltő Horkai György, valamint Sudár Attila vett át emlékdíjat Vári Attilától, a hazai szövetség elnökétől.

A waterpolo.hu tudósítása szerint közel telt házas meccs a várakozásoknak megfelelő színvonalú, nagy csatát hozott. Nagy Viktor roppant magabiztos volt az előtte jól záró védelem mögött, Hárai Balázs előnyből szerzett gólt, a többször is blokkoló Varga Dénes és Vámos Márton szintén fórból köszönt be, így a nagyszünetre 3–2-es magyar előnynél vonulhattak pihenőre a felek.

A folytatásban Sedlmayer Tamás és Varga Dénes találatával 5–2-re elléptünk, de a masszív ellenfél képes volt felzárkózni, mígnem Varga harmadik villanása 6–4-re alakította az eredményt. Innen már nem tudott ténylegesen visszajönni a meccsbe a görög csapat, amely ugyan a végén ötméteresből 8–7-re szépített, ám az egyenlítésre már nem maradt ideje, így a magyar válogatott sikerével, egyben tornagyőzelmével zárult a BENU-kupa, s ez önbizalmat adhat a közelgő világbajnokság előtt.

BENU-KUPA, FÉRFI VÍZILABDA FELKÉSZÜLÉSI TORNA
BUDAPEST, MARGITSZIGET
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 8–7 (1–2, 2–0, 3–3, 2–2)
Hajós uszoda, 1500
néző. V: Dervieux (francia), De Jong (holland)
MAGYARORSZÁG: NAGY V. – VARGA DÉNES 3, Manhercz K. 1, Jansik D., HÁRAI 2, Sedlmayer 1, Vámos 1. Csere: Bátori, Angyal, Mezei, Zalánki, POHL. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
GÖRÖGORSZÁG: GALANIDISZ – Funtulisz 3, Gunasz, VLAHOPULOSZ 3, Murikisz, Szkumpakisz 1, Geniduniasz. Csere: Argyropulosz, Kolomvosz, Derviszisz, Papanasztasziu, Kapocisz. Szövetségi kapitány: Theodorosz Vlahosz
Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 13/4
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 2/2
Kipontozódott: Angyal (21. p.), Jansik D. (27. p.), Pohl (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Märcz Tamás: – Talán a srácok még azt érzik, ólmosok, de kívülről valószínűleg nem így látszott. Van még bennük bőven, sokszor lemaradtunk védekezésben, nem elég gyorsan reagáltuk le a görögök sokmozgásos támadásvezetését, szóval ez kimondottan hasznos mérkőzés volt, láttuk, milyen hiányosságokon kell még dolgozni. Jók voltak a blokkok, a kapusteljesítmény is, nagy elánnal játszott mindenki, a srácok bizonyítani akartak a közönségnek, egymásnak, maguknak, és persze győzelemmel szerettünk volna elutazni a világbajnokságra.
Theodorosz Vlahosz: – Köszönet a magyar szövetségnek a meghívásért, remek körülmények között, nagyszerű hangulatban játszottunk. Nagy szenvedéllyel vízilabdázott mindkét csapat, és mindkét válogatott nagyon nyerni akart, azonban javarészt a magyarok irányítottak, megérdemelték a győzelmet.

A MÁSIK MÉRKŐZÉSEN
Franciaország–Hollandia 12–11 (3–0, 2–3, 2–5, 5–3)
Gólszerzők:
Dino 3, Crousillat, Marzouki, Vanpepestraete, Vernoux 2-2, Izdinsky, ill. Lindhout 3, Ijperen, Koopman 2-2, Van der Burg, Nispeling, Muller, Gottemaker

A VÉGEREDMÉNY
1. Magyarország 3 3 35–21 9
2. Görögország 3 2 1 33–21 6
3. Franciaország 3 1 2 24–40 3
4. Hollandia 3 3 26–38 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik