Férfi vízi Ek: Märcz Tamás 18 játékossal kezdi a felkészülést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.30. 20:02
Február 12-től 18 játékossal készül az Európa-kupa hazai selejtezőjére Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A magyar szövetség honlapjának keddi beszámolója szerint a szakember ezúttal egy teljes hetet együtt dolgozhat a kerettel, mivel a világligában – ahol legutóbb a spanyolokat győzte le – szabadnapos lesz a világbajnoki ezüstérmes együttes.

„A spanyolok ellen szereplő csapat öt játékossal egészül ki, csatlakozik Decker Attila, Kovács Gergő, Német Toni, Salamon Ferenc és Angyal Dániel. Az edzések és a négy mérkőzés kiváló lehetőséget biztosítanak számunkra ahhoz, hogy taktikailag előbbre lépjünk” – fogalmazott Märcz Tamás, aki a hétvégén Molnár Tamás társaságában a római LEN-ülésen járt.

„Az edzők korábban arról beszéltek egymás között, hogy jó volna, ha bizonyos tornákra, ahol minden nap kell játszani, a tizenhárom helyett tizenöt játékost nevezhetnének, és ez szóba került itthon az elnökségi ülésen is – nos, az Európa-kupában rögvest lehetőségünk lesz erre. Ez jó. Az olimpia az más, ott kétnaponta kell vízbe ugrani, ugyanakkor ennek ellenére sem hiszem, hogy ez a tizenegy játékos lesz a járható út, az sokkal inkább egy belekényszerített történet, ami idővel majd megváltozhat” – számolt be az olasz fővárosban történtekről.

Märcz Tamás csapata február 15. és 18. között sorrendben Grúzia, Románia, Spanyolország és Franciaország ellen játszik az Európa-kupa selejtezőjében Kecskeméten.

A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Decker Attila (RacioNet-Honvéd), Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa), Vogel Soma (FTC-PQS Waterpolo)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (ZF-Eger), Bátori Bence (Szolnoki Dózsa), Bedő Krisztián (ZF-Eger), Erdélyi Balázs (A-Híd OSC-Újbuda), Jansik Szilárd (FTC-PQS Waterpolo), Jansik Dávid (Szolnoki Dózsa), Kovács Gergő (ZF-Eger), Német Toni (FTC-PQS Waterpolo), Manhercz Krisztián (FTC-PQS Waterpolo), Mezei Tamás (Szolnoki Dózsa), Salamon Ferenc (A-Híd OSC-Újbuda), Török Béla (FTC-PQS Waterpolo), Vadovics Viktor (PannErgy-Miskolci VLC), Vámos Márton (FTC-PQS Waterpolo), Zalánki Gergő (Szolnoki Dózsa)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik