A ferencvárosi Nikola Jaksics (fehér sapkában) két gólt szerzett a visszavágón (Fotó: MTI)

 

FTC–SZINTYEZ KAZANY

Az FTC az orosz Szintyez Kazany otthonában kezdte a negyeddöntős párharcot, amit idegenben lényegében le is zárt. A zöld-fehérek a négy gólig jutó Varga Dániel és a kapuban remeklő Gárdonyi András vezérletével 16–8-ra nyertek. Varga Zsolt együttese szerdán a Vasas elleni 18–3-as bajnoki sikerrel hangolt a következő kupamérkőzésre, amelyen természetesen nem a nyolcgólos előny megtartása, hanem az újabb győzelem volt a gárda célja.

A Kazany az első negyedben még tartotta a tempót a Fradival (4–3), a második játékrészben azonban már kezdett megnyílni az olló a két fél között (6–3). A második félidőben tovább nőtt a magyar együttes előnye, amely a negyedik negyedben 11–5-nél tetőzött. Az oroszok a hajrában kozmetikáztak az eredményen, így „csak” három góllal kaptak ki (12–9). Az FTC-nél Madaras Norbert négy gólt dobott.

A címvédő Ferencváros a párharc mindkét mérkőzésén bebizonyította, hogy jobb csapat, és megérdemelten jutott be az elődöntőbe.

SZPARTAK VOLGOGRÁD–MISKOLC

A Miskolc hazai medencében 12–8-ra győzött az első mérkőzésen, ezzel nagyot lépett a továbbjutás felé, de Volgográdban a hosszú utazás után – a csapat pénteken Moszkván keresztül repült el a Volga partján fekvő nagyvárosba – kemény visszavágó várt Sike József együttesére. A magyarok alaposan felkészültek a meccsre, hiszen hétfőn előrehozott bajnokit játszottak a Honvéd otthonában – bár a 9–9-es döntetlennek aligha örültek –, majd szerdán a kanadai válogatott ellen 16–12-re megnyert felkészülési találkozón gyakoroltak.

A volgográdi visszavágón sokáig nem forgott veszélyben a Miskolc négy közé kerülése, de az utolsó percekben izgulni kellett. Az oroszok ugyanis a harmadik negyedben elhúztak 8–5-re, majd miután a Miskolc egyre faragta a különbséget, Alekszej Agarkov góljaival ismét elléptek hárommal (10–7).

Egy újabb hazai találat esetén bajba került volna a Miskolc, ám ez szerencsére nem fért bele az időbe, így a magyar együttes lépett tovább a legjobb négy közé.

A Ferencváros és a Miskolc mellett a Marseille és a Verona készülhet az elődöntőre.

FÉRFI EUROKUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

FTC-PQS–SZINTYEZ KAZANY (orosz) 12–9 (4–3, 2–0, 3–2, 3–4)
Népliget, 150
néző. V: Peris (horvát), Tóth F. (romániai)
FTC: Vogel Soma – Sz. Mitrovics, Varga Dénes 2, Varga Dániel, SZIRÁNYI 2, Vámos, Sedlmayer 1. Csere: MADARAS 4, Jansik Sz. 1, Jaksics 2, Manhercz K. Edző: Varga Zsolt
KAZANY: Antonov – Klikovac 2, Bugajcsuk, Zinnatullin 2, Haziahmetov, Sztyepanjuk 1, Fatahutgyinov 1. Csere: Magomajev, Ogyincov, Rizsov-Alenyicsev 2, Ginyijatov 1, Zakirov. Edző: Andrej Bjelofasztov
Gól – emberelőnyből: 12/7, ill. 10/5
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. –
Kipontozódott: Bugajcsuk (31.)
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt:
– Támadásban bent hagytunk néhány gólt, védekezésben pedig ajándékoztunk nekik néhányat. Tény, nyolcgólos előnyben nehéz ezerszázalékosan játszani, mert ott van az érzés, hogy az első meccs jól sikerült. Jól kezdtünk, de lágyabb lett a mérkőzés, mint lehetett volna. Német Toni rosszul lett, így Szirányi Balázs egyedül maradt centerben, az orosz bekkek ellen pedig elfáradt, ám hősiesen küzdött végig.
Andrej Bjelofasztov: – Azért tisztában voltunk azzal, hogy nyolcgólos hátrányban nem leszünk képesek csodára Európa legjobb csapatainak egyike ellen. A mostani mérkőzés nagyon jó tapasztalat volt, sokkal jobban játszottunk, mint odahaza, főleg támadásban, emberelőnyben és -hátrányban is. Azt gondolom, hogy a sorozat leendő győztese búcsúztatott minket, sok sikert nekik.
Továbbjutott: az FTC kettős győzelemmel, 28–17-es összesítéssel

SZPARTAK VOLGOGRÁD (orosz)–PANNERGY-MISKOLCI-VLC 10–7 (2–2, 4–3, 2–2, 2–0)
Volgográd. V:
Moiralisz (görög), Sztanojevics (szerb)
VOLGOGRÁD: Fjodorov – Jeszkov, Jurcsik 3, Melentyev 1, Krug, Asajev 1, Halturin 1. Csere: Andrjukov, Sajhutgyinov 1, Rudaj, Kiszeljov, Agarkov 3. Edző: Vlagyimir Karabutov
MISKOLC: Csoma – Nagy Á., Bowen 2, Vadovics 2, Halek 1, Kuzmenko, Milicsics. Csere: Misics 2, Lukács, Berta, Jakab, Sánta. Edző: Sike József
Gól – emberelőnyből: 10/4, ill. 11/2
Gól – ötméteresből: –, ill. 2/1
Kipontozódott: Halturin (24.), Vadovics (27.)
MESTERMÉRLEG
Sike József:
– Összességében kézben tartottuk a mérkőzést, csak egyszer vezettek három góllal úgy, hogy bajba kerülhettünk volna, de amikor elléptek, rögtön mi is betaláltunk. Ha a sikeres angol nyelvvizsgához hetven pont szükséges, akkor a Miskolc ezúttal hetvenegyet ért el, ami első nemzetközi kupaszereplésünk során elődöntőt jelent. Kiemelném Vadovics Viktort, aki az első meccsen nem játszott, most viszont kipontozta az akkor nekünk öt gólt lövő Halturint, s két gólt is szerzett.
Továbbjutott: a Miskolc, 19–18-as összesítéssel

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
CN Marseille (francia)–Jadran Split (horvát) 7–5

Továbbjutott: a Marseille kettős győzelemmel, 18–15-ös összesítéssel

Verona (olasz)–Crvena zvezda (szerb) 15–8
Továbbjutott: a Verona kettős győzelemmel, 25–13-as összesítéssel