Férfi vízi BL: otthon is nyert, csoportkörös az OSC

Vágólapra másolva!
2017.10.18. 20:41
null
Az OSC otthon sem kegyelmezett az orosz bajnoknak (Fotó: Koncz György)
Az OSC a visszavágón is legyőzte (12–7) az orosz bajnok Szpartak Volgogradot, így feljutott a főtáblára a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában.

 

Gór-Nagy Miklós tíz perccel a kezdés előtt kedélyesen csevegett Becsey Péter sportigazgatóval – sapka és úszónadrág helyett farmerban, OSC-s pólóban, a lelátón. Salamon Ferencen és Tóth Mártonon kívül ugyanis ő kapott pihenőt Petik Attila edzőtől a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének budapesti visszavágóján. Minden relatív persze, hiszen a három pólós így „nyugodtan”, azaz a mérkőzésre készülő társaknál keményebben dolgozhatott az edzéseken. Petik tehát a Volgográdban kiharcolt hétgólos előny birtokában a kemény, bajnokikkal és Bajnokok Ligája-csoportmeccsel (mert nem lehetett kérdés, hogy főtáblára kerül az OSC) nehezített másfél hét előtt nyugodtan forgathatta a csapatát. Ezért aztán keretbe került a fárasztó oroszországi túrából kimaradó Kolozsi Marcell, Szabó Balázs és Juhász Zsolt is.

OTT VAGYUNK!

Lukás Seman, az A-Híd-OSC-Újbuda centere:

„Örülök annak, hogy a második mérkőzésen is koncentráltak maradtunk, és meg tudtuk mutatni ismét, hogy jobbak vagyunk a Volgográdnál. Komolyan vettük a mérkőzést, mert szerettünk volna a hazai közönség előtt is magabiztosan nyerni. Ott vagyunk a Bajnokok Ligája-főtábláján, de még nagyon cél, hogy bekerüljünk a nyolcas döntőbe.”

Noha a hétgólos fór több mint megnyugtatónak tetszett, a tréner és a játékosok sem győzte-győzték hangsúlyozni: nagyon oda kell figyelni az első negyedben, nehogy gyengébb kezdés miatt vérszemet kapjanak az oroszok, s azt higgyék, bármi keresnivalójuk is lehet a Nyéki uszodában. A szavakat tettek követték, mert az ezúttal csapatkapitányként vízbe szálló Drasko Brguljan hosszú lóbálás után már a második percben betalált, majd némileg szerencsésen, de Juhász Zsolt lövése is a gólvonal mögé szédült az orosz kapusról. Ezen a ponton – ha eddig ugyan kérdéses volt – végképp eldőlt, hogy az OSC a Szolnoki Dózsa és a ZF-Eger mellett harmadik magyar csapatként ott lesz az európai elitsorozat tizenhatos főtábláján.

E tény tudatában nyugodtan és időnként könnyedén játszott az OSC, jól védett a Bisztritsányi Dávid mögött általában kevesebb lehetőséget kapó Barabás Botond, a közönség pedig jól szórakozott a 12–7-es győzelem révén.

Sikerével az OSC az A-csoportban szerepel majd, ahol az orosz Dinamo Moszkva, a horvát Jug Dubrovnik, a spanyol CNA Barceloneta, a görög Olympiakosz, a német Waspo Hannover, az olasz Brescia és a szerb Partizan Beograd lesz az ellenfele. Az újbudaiak a sorozat jövő szerdai nyitányán Belgrádba utaznak.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
A-HÍD-OSC-ÚJBUDA–SZPARTAK VOLGOGRÁD (orosz) 12–7 (4
2, 10, 4–3, 3–2)
Nyéki uszoda,
450 néző. V: De Jong (holland), Birakisz (görög)
OSC: Barabás – Hegedüs, Erdélyi, RANDJELOVICS 3, Ubovics 2, DRASKO BRUGULJAN 2, Juhász 1. Csere: Kolozsi 1, SZABÓ BALÁZS 1, Kovács Gábor 2, Seman, Bundschuh. Edző: Petik Attila
VOLGOGRÁD: Fedotov – Asajev 2, HALTURIN 3, Csesev, Rudaj, Andrjukov, Jeszkov. Csere: Melentyev, Krug, Sajhutgyinov 1, Kiszeljov 1, Szejkin. Edző: Vlagyimir Karabutov
Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 11/3
Ötméteres: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Szabó Balázs (31.)
Továbbjutott: az OSC, 26–14-es összesítéssel
MESTERMÉRLEG

Petik Attila:
– Kértem a fiúktól, illetve ők is tudták, hogy a mérkőzés elejét komolyan kell venni, ne adjunk az ellenfélnek olyan esélyt, mint kint, hogy esetleg elhúzzon két-három góllal és vérszemet kapjon. Az oroszok nagyon keményen küzdöttek, próbálkoztak a végéig, szóval köszönöm a játékosaimnak, hogy nem a hétgólos előnyre gondolva, hanem úgy álltak a meccshez, mintha egyenlőről indulnánk, és bebizonyították, hogy jobbak vagyunk. Fújni lehet, de pihenésre nincs idő, mert szombaton bajnokit vívunk, egy hét múlva pedig Belgrádban van Bajnokok Ligája-meccsünk.

További eredmények:
Jadran Herceg Novi (montenegrói)–CN Marseille (francia) 9–7. Tj: a Jadran, kettős győzelemmel, 16–13-as összesítéssel
Szintyez Kazany (orosz)–AN Brescia (olasz) 8–7. Tj: a Brescia, 18–17-es összesítéssel
CN Sabadell (spanyol)–Crvena zvezda (szerb) 11–8. Tj: a Sabadell, 17–14-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik