Az OSC bravúros döntetlent ért el Moszkvában (Fotó: Madar Dávid/MVLSZ)

 

A BL-ezüstérmes Jug Dubrovnikot 12–11-re, a Hannovert 9–6-ra győzte le otthon a Dinamo, 9–9-es döntetlent játszott a Bresciával, avagy eddig bevehetetlen várt alkotott a moszkvaiak uszodája a Bajnokok Ligájában. Ezért, no és persze az első meccs ismeretében (10–5 oda a Nyéki-uszodában...) is nehéz, nagyon nehéz csata vár az OSC-re, amelynek az előző idényhez hasonlóan beugró edzője, Tóth László kijelentette: „Amíg matematikai esélyünk van, kutya kötelességünk harcolni a továbbjutásért!”

Nos, harcolt az orosz fővárosba a meccsnapon kiutazó együttes (próbált kedden utazni, ám az időjárás és egy műszaki probléma is közbeszólt), s miután Erdélyi Balázs emberelőnyből szerzett góljával megszerezte a vezetést, igyekezett azt nem kiadni a kezéből. A hazaiak azért egyenlíteni tudtak, de a vezetést nem tudták átvenni – lévén Kovács Gábor, Hegedüs Gábor is gólt jegyzett. Így állt 2–3 a nagyszünetben a nagy táblán – mindez pontosan mutatja azt, amit a jelentések is kiemeltek: ezúttal nagyon odatette magát védekezésben az OSC (is), Bisztritsányi Dávid jól védett, csapatként funkcionált a társaság,

Fordulás után aztán növelni is tudta előnyét a magyar csapat. Nemanja Ubovics (fór), majd Szava Randjelovics (akció) révén két légiós találat következett, azaz hárommal lépett el a magyar csapat. A hazaiak persze rátettek egy lapáttal, Ivankov, majd Szubotics is betalált, így egy gólra olvadt a záró negyed előtt az előny.

Ez két OSC kiállítással kezdődött, a válogatott Holod ki is használta a lehetőségeket – ezzel fordított a Dinamo Moszkva. Radjen kiállítása után azonban Lukás Seman egyenlített, igyekezett tapadni Tóth László csapata. A második negyedben kipontozódó Hegedűs után aztán Randjelovicsot is elveszítette az OSC, az előnyt pedig Szubotics belőtte, de Seman 2:15-tel a vége előtt akciógóllal egyenlített! A hátralévő időben mindkét alakulat megnyerhette volna a mérkőzést, de maradt a 7–7, ami az OSC szempontjából feltétlen nagy javulás a hazai ötgólos vereség után, igaz, az egy pont a továbbjutásért vívott csatában nem sokat segít.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
8. FORDULÓ, A-CSOPORT

DINAMO MOSZKVA (orosz)–A-HÍD-OSC-ÚJBUDA 7–7 (1–2, 1–1, 2–2, 3–2)
Moszkva. V: Schwartz (német), Sztanojevics (szerb)
DINAMO MOSZKVA: Ivanov – Ivankov 2, Kopcev, Szubotics 2, Latipov, Pijetlovics 1, Bicskov, Nagajev, Radjen, Holod 2, Liszunov, Sepeljev. Edző: Marat Zakirjov
OSC: Bisztritsányi – Salamon, Erdélyi 1, Randjelovics 1, Ubovics 1, Hegedüs 1, Drasko Bruguljan. Csere: Gór-Nagy, Kovács Gábor 1, Seman 2, Tóth M., Bundschuh. Edző: Tóth László
Gól – emberelőnyből: 15/3, ill. 10/3
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/0
Kipontozódott: Hegedüs (16.), Radjen (27.), Randjelovics (29.), Kopcev (30.), Gór-Nagy (31.)
MESTERMÉRLEG
Tóth László: – Kőkemény utazáson vagyunk túl, csak három órával a meccs előtt érkeztünk meg, ám örülök neki, hogy ez a vízben nem látszódott, a fiúk nem foglalkoztak a történtekkel. A harmadik negyed végén és a negyed negyed elején elfáradtunk, nem sikerült belőni a nyugalmat jelentő gólt, ugyanakkor annak is örülhetek, hogy fegyelmezetten játszottunk, és csak nüanszokon múlt a siker.

További eredmények: Waspo Hannover (német)–CNA Barceloneta (spanyol) 7–13, VK Partizan (szerb)–AN Brescia (olasz) 3–8, Jug Dubrovnik (horvát)–Olympiakosz Pireusz (görög) 10–8

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olympiakosz  8 6 1 1 84–59  19
2. Brescia  8 5 1 2 65–55  16
3. Barceloneta  8 4 3 1 81–59 15
4. Dinamo Moszkva  8 4 3 1 77–72 15
5. Dubrovnik  8 4 1 3 85–67 13
6. OSC  8 2 1 5 59–73 7
7. Hannover  8 2   6 69–79 6
8. Partizan 8     8 53–109 0